Vágólapra másolva!
Ritka az olyan hét, amikor egy magyar futballista nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújt, Dzsudzsák Balázs mellett ráadásul egy itthon szereplő játékos is bekerült a világválogatottba - igaz, nem a magyar bajnokságban mutatott játéka miatt.

Kapus
Mladen Bozovic (montenegrói, Videoton): A székesfehérváriak kapusa elsősorban nem a hét végi, Paks elleni bajnokin mutatott teljesítménye alapján került be álomcsapatunkba, hanem azért, mert válogatottja színeiben több bravúros védést is bemutatott a Wembley-ben az angolok ellen 0-0-ra végződött mérkőzésen.

Hátvédek
Andoni Iraola (spanyol, Athletic Bilbao): A baszk együttes a hét végi fordulóban a Real Zaragozát győzte le, és a találkozó a jobbhátvéd számára több szempontból is különleges volt. Most játszotta a 300. tétmérkőzését a bilbaói gárdában, és az alkalmat egy szépségdíjas találattal sikerült még emlékezetesebbé tennie.

Carles Puyol (spanyol, FC Barcelona): A Barca egy félidőt követően hazai pályán vesztésre állt a Valencia ellen, de a szünet után fordítani tudott, és ebben nagy szerepe volt Puyolnak is. A csapatkapitány ugyanis egy remek fejesgóllal szerezte meg a mindent eldöntő találatot.

Mamadou Sakho (francia, Paris-SG): Ritkán fordul elő, hogy egy húszéves játékos kapja meg a kapitányi karszalagot egy csapatban, de a párizsiaknál Sakho kiérdemelte ezt az elismerést. A saját nevelésű középhátvéd a hét végén a Toulouse ellen ráadásul gólt is szerzett, és vezérletével a PSG idegenben nyert 2-0-ra.

Reto Ziegler (svájci, Sampdoria): A genovai együttes balhátvédje már hét közben a válogatottban is remek teljesítményt nyújtott Wales ellen, de az igazán nagy dobást a hét végére tartogatta. A Fiorentina elleni bajnokin ugyanis egy fantasztikus szabadrúgásgóllal egyenlített.

Középpályások
Ibrahim Afellay (holland, PSV Eindhoven): A hollandok a magyar csapattal azonos csoportban szerepelnek az Eb-selejtezőben, és a héten rangadót játszottak a svédek ellen, amit meg is nyertek 4-1-re, köszönhetően többek között Afellay két góljának. A középpályás aztán a hét végi bajnokin is betalált a Willem II ellen.

Simon Rolfes (német, Bayer Leverkusen): A középpályás valószínűleg nem sok jóra számított, amikor 20 perccel a lefújás előtt, 0-2-es állásnál becserélték a Wolfsburg ellen. Rolfes azonban két perc múlva betalált, majd kiharcolt egy tizenegyest, a hajrában pedig a győztes gólt is megszerezte.

Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid): A gyengébb szezonkezdetet követően a madridiak szupersztárja kezd formába lendülni. A múlt héten a válogatott színeiben is betalált Izland ellen, majd a bajnokságban kétszer volt eredményes a Málaga ellen, és egy káprázatos gólpasszt is adott.

Dzsudzsák Balázs (magyar, PSV Eindhoven): Tartja kiváló formáját a magyar balszélső, kedden egy hosszabbításban szerzett nagyszerű lövéssel döntötte el a meccset a magyar válogatott javára Finnországban, vasárnap pedig egy szabadrúgásgóllal és két gólpasszal folytatta a Willem II ellen, de még negyedik PSV-gól előtt is az ő lábáról pattant a labda Lens elé.

Csatárok
Mario Gomez (német, Bayern München): A bajorok edzőjének, Louis van Gaalnak nem volt sok választása a kezdő tizenegy összeállításakor a sérülések miatt, de szerencséjére Gomez a lehető legjobbkor talált magára. A támadó müncheni karrierje első mesterhármasát érte el a Hannover ellen, ráadásul ezt megelőzően a válogatottban is eredményes volt.

Pato (brazil, AC Milan): A milánóiak eddig elsősorban Zlatan Ibrahimovic találatai miatt nyerték a meccseket, de legnagyobb örömükre immár Pato is megkezdte a gólgyártást. A támadónak bevallása szerint jót tett, hogy eredményes volt a válogatottban, és a hét végén a Chievo Verona ellen duplázni tudott.

www.global-soccer.eu