Vágólapra másolva!

Gálamérkőzés a száz éve alakult Nagyváradi AC tiszteletére

Schmitt Pál köztársasági elnök fővédnökségével rendeznek november 13-án Nagyváradon centenáriumi labdarúgó gálamérkőzést a 100 éve alakult Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) tiszteletére. A Nagy idők focija című eseménysorozat rendezésében a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) futballcsapata mellett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is szerepet vállal.

Tőkés Máté, a rendezvény egyik szervezője, a Partium FC futballcsapatának játékosa és elnöke a szerdai sajtótájékoztatón közölte, a magyar államfő jelezte, a helyszínen kívánja megtekinteni a találkozót, és a tervek szerint jelen lesz Czene Attila sportért felelős államtitkár, illetve román kollégája, Doina Melinte is.

"A NAC képviselte azt a multikulturális szellemiséget, ami Nagyváradot is jellemzi, ezért is álltunk a gálamérkőzés megszervezése mögé" - mondta Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.

"Egy baráti jellegű torna közelebb hozhatja a két nemzetet, ilyesmire csak a sport képes" - közölte a Nagyváradon élő Jenei Imre, aki az erdélyi öregfiúk válogatottjának edzője, korábban pedig román és magyar szövetségi kapitány is volt.

A gálamérkőzést a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban játsszák, a belépőjegyekből befolyt összeget a szervezők a magyarországi iszapkatasztrófa károsultjai számára ajánlják fel. A találkozó első félidejében az erdélyi és a magyarországi öregfiúk csapata játszik egymás ellen, a második játékrészben pedig a romániai Bihar megyei bajnokságban szereplő Partium FC és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia válogatottja lép pályára.

A magyarországi öregfiúk csapatának tiszteletbeli trénere Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje lesz. Az együttesekben egyik oldalon többek között korábbi román válogatottak, Bölöni László, Flavius Domide, Szatmári Sándor, vagy Váczi II. György lépnek pályára, míg a magyarországi öregfiúknál többek között Esterházy Márton, Urbán Flórián és Zámbó Sándor jelezte részvételét.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yQwqYLFgNgibDGs7


A november 13-i program a Nyugati pályaudvarról induló Nosztalgiavonat érkezésével kezdődik, a mérkőzést követően pedig a NAC történetét bemutató fotókiállítás nyílik a Partiumi Keresztény Egyetemen.

Az 1910-ben alakult NAC 1944-ben sporttörténelmet írt azzal, hogy első vidéki csapatként megnyerte a magyar bajnokságot, illetve azzal, hogy 1949-ben, immár ICO néven, a román bajnokságban is az első helyen végzett. Az 1963-ban megszűnt NAC-ban olyan játékosok fordultak meg, mint Lóránt Gyula, az Aranycsapat tagja, vagy a román és a magyar válogatottban is szerepelt Bodola Gyula és Pecsovszky József. Érdekesség még, hogy a NAC ellen játszotta első élvonalbeli mérkőzését Puskás Ferenc is.