Vágólapra másolva!
Nagy indulatokat váltott ki Vecsésen Détári Lajos edzői kinevezése, minek folyományaképpen Földvári Tibor klubelnök a hétvégén vörösre festette a haját, hogy így is kiálljon a világválogatott futballista mellett.

"Détári gyermekkori barátom, de ki kell mondanom, hogy masszív alkoholista, hét napból hat napon teljesen részeg" - nyilatkozta az NB2.hu-nak a múlt héten Kántor Attila, a másodosztályú Vecsés leváltott szakvezetője, akinek helyét a kispadon az addigi szakmai igazgató, Détári Lajos foglalta el.

A klub elnöke, Földvári Tibor azonnal védelmébe vette az egykori kiváló labdarúgót: "Détári Lajos nem alkoholista, de mint minden ember, egyes esetekben, társaságban, egy jó meccs közben megiszik pár sört. Ebben szerintem semmi kivetni való nincs. Magam is szeretem a sört. Nyugodtan állíthatom, hogy nem alkoholista. Détári Lajos a szakma géniusza" - mondta az NB2.hu-nak.

Ezt követően a Bors közzétett Détáriról egy fotót, amelyen egy doboz sört tart a kezében, az újság riportere szerint ez egy Vecsés melletti benzinkútnál történt, ahonnan Détári a sör elfogyasztása után autóval távozott.

Ilyen viharos előzmények után került sor a hét végén Détári első vecsési meccsére, amelyen csapata 2-0-ra legyőzte a Hajdúböszörményt. A találkozóra Földvári elnök sajátos meglepetéssel készült, ősz haját vörösre festve jelent meg a vecsésiek között.

"Úgy éreztem szükség van arra, hogy valamilyen, a szokásostól eltérő módon demonstráljak Détári Lajos mellett, az első mérkőzése előtt "- indokolta meg hajfestését Földvári a Pepsifoci.hu-nak. "A múlt héten olyan méltatlan támadás érte a sajtóban, ami mellett nem akartam csak úgy elmenni, nem tudtam elfogadni ezeket. A hajfestéssel egyrészt meg szerettem volna ünnepelni, hogy Döme visszatért a zöld gyepre, másrészt valahogy jelezni kívántam, hogy új irányt, új arculatot kapott mostantól a vecsési foci."