Vágólapra másolva!
Az angol Sun értesülései szerint három angol csapat, a Liverpool, a Tottenham és az Arsenal is szeretné megszerezni a PSV magyar légiósát, Dzsudzsák Balázst.

A napilap csütörtöki számában arról ír, hogy a Tottenham, a Liverpool és az Arsenal már régóta figyeli Dzsudzsák Balázst, akiért négymillió font körüli összeget lennének hajlandók kifizetni. A PSV ezzel szemben 10 millió eurónál (8,5 millió font) olcsóbban nem hajlandó eladni a 24 éves szélsőt.

A Givemefootball.com úgy tudja, hogy az Arsenal és a Liverpool megfigyelői egyaránt jelen voltak az Eindhoven Utrecht elleni mérkőzésén, és nagy hatással volt rájuk a magyar játékos, aki két gólt szerzett a múlt vasárnapi bajnokin.

A futballportál szerint az idén gyengélkedő - igaz, egyre jobb formába lendülő - Liverpoolt érdekli a leginkább Dzsudzsák, s a klub akár már a téli átigazolási időszakban tárgyalni szeretne a PSV vezetőivel. Roy Hodgson, a Vörösök menedzsere ugyanis öt-hat futballistával szeretné megerősíteni a Liverpool keretét, s erre lesz is anyagi fedezete, miután októberben az amerikai New England Sports Ventures megvásárolta a csapatot, s az új tulajdonos hajlandó pénzt áldozni új játékosokra.

Forrás: AFP
Nem lenne könnyű választás: az Arsenal harmadik, a Tottenham hetedik, a Liverpool kilencedik

Dzsudzsák Balázst az utóbbi napokban a Juventusszal és a CSZKA Moszkvával is hírbe hozták, de az utóbbi egy évben szinte minden európai topbajnokságból érdeklődtek már iránta. Az [origo] olvasói idén áprilisban úgy szavaztak, hogy a Manchester Unitedben látnák a legszívesebben.