Vágólapra másolva!
A hétvégi, Debrecen elleni bajnokit a Rohonci úti tribünön nézte végig Magyarország egyik leggazdagabb embere, Leisztinger Tamás. A diósgyőri futballban szerepet vállaló üzletember - cége az Arago Befektetési Holding Zrt. által alapított Borsodsport Invest Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a Diósgyőr FC Kft-ben - a hírek szerint érdeklődik a Haladás iránt is, ahová támogatóként érkezhet.

"Hosszú tárgyalást folytattunk Leisztinger Tamással, megállapodás ugyan még nincs, az viszont nem titok, hogy kedvezően alakulnak a dolgok" - nyilatkozta a Vas Népének Deéry Attila, a Szombathelyi Haladás ügyvezetője. "Szeretném leszögezni, hogy nem csak vele tárgyalunk, másokkal is kapcsolatban állunk, hiszen szeretnénk még jobban megszilárdítani a Haladás anyagi helyzetét. Szándékaink szerint a téli átigazolási időszakban megerősítenénk a keretet, ehhez pedig pénz kell. Úgy tűnik, Leisztinger úr támogatóként érkezne Szombathelyre."

A Borsod Online megkereste Sántha Gergelyt, a Borsodsport Invest Kft. ügyvezetőjét, s feltette a kérdést, Leisztinger szombathelyi érdeklődése mennyiben változtathatja meg a diósgyőri terveket. Sántha azt mondta, a tulajdonos teljesíti a szerződésében vállaltakat.

"Az Arago Holding és az általa tulajdonolt Borsodsport Invest Kft. diósgyőri szerepvállalását és a diósgyőri futballcsapatot működtető kft-ben történő tulajdonszerzést Miskolc Megyei Jogú Várossal és az általa közvetlenül, illetve közvetetten tulajdonolt cégekkel kötött szerződések szabályozzák. Ezen szerződések rendelkezései, különös tekintettel a cég konszolidálására és a megfelelő működés biztosítására fordítandó pénzügyi kötelezettségvállalások kifizetései a Borsodsport Invest Kft. részéről maradéktalanul teljesültek, és a jövőben is teljesülni fognak" - nyilatkozta Sántha.