Vágólapra másolva!
Habár a DVSC Futball Zrt. igazgatósága verbális inzultus miatt egy évre kitiltott egy szurkolót, két másiknál pedig jogsértést állapított meg, a Loki-szurkolók Egyesületének vezetője azt állítja, egyelőre csupán találgatnak arról arról, hogy kikre vonatkoznak a szankciók, miután az érintettek semmilyen értesítést nem kaptak erről. A Szima Gábortól nyílt levélben bocsánatot kérő Pethe Tamás szerint a klubvezetés nem reagál a kezdeményezéseikre, a szurkolók viszont egyre elégedetlenebbek, s a Paks elleni bajnokit bojkottálva inkább pörköltet főznek.

A november 7-én a Szolnok ellen 4-0-ra megnyert bajnokin egyes debreceni szurkolói csoportok egy drapéria miatt kisebb összetűzésbe keveredtek a biztonságiakkal, két főszurkoló megafonnal intézett szózatot a klub vezetőihez, majd a mérkőzés során - a klub közleményének megfogalmazásában - "durva, obszcén és becsületsértő" rigmusok is felhangzottak.

Ennek következményeként a Debrecen labdarúgócsapatát működtető cég vezetősége egy évre eltiltotta az általa szervezett sportrendezvények látogatásától az együttes egyik, Szima Gábor tulajdonost becsmérlő szurkolóját. További két - minden bizonnyal a két megafonos - szurkolói vezető esetében szintén megállapította a jogsértés megvalósítását, azonban velük szemben szankciót nem alkalmazott.

Bocsánatkérő levél a kocsmából

"Egyelőre valóban csak a DVSC közleményét láttuk, tippünk van mindössze, kiket említenek benne. De ezek városi pletykák, hivatalos értesítést nem kaptunk" - mondta az [origo]-nak Pethe Tamás. A Szívtiprók Ultras Debrecen (SZUD) alapítója és a Loki-szurkolók Egyesületének vezetője szerint az ominózus mérkőzésen egy, a televízióban is hallható megafonozás után valóban lehetett hallani markánsabb véleményt, amely Szima Gábor ellen irányult. "Ezt követően vettem magamhoz én is a megafont, s csak annyit mondtam, hogy rá kellene szánni egy órát, leülni s mindent megbeszélni a vezetőkkel. De a nyugati oldal máris kifütyült" - tette hozzá Pethe.

Kérdésünkre, vannak-e olyan kapcsolatban a klubvezetőkkel, hogy ha értesítést nem kaptak a fegyelmi döntésről, akkor kipuhatolják-e, ki a kitiltott szurkoló, Pethe azt mondta, erre azért vannak kézenfekvőbb megoldások. "Szerintünk az lenne a normális, hogy a klub értesíti azt a három vezetőt, akiről írnak közleményükben" - mondta a vezérszurkoló, aki két vezetőtársával együtt a Szolnok elleni mérkőzés másnapján nyílt levélben követte meg Szima Gábort a klubelnök anyját szidalmazó szurkolók nevében.

"A mérkőzés után éreztem, hogy ennek lesznek következményei, azonnal a klubházba siettem, hogy tisztázzuk az ügyet, de azt a választ kaptam, hogy nem aktuális. Aznap éjjel a Hódos kocsmájában máris megírtuk a bocsánatkérő levelet. Úgy vélem, ha akkor frissiben próbáljuk tisztáznia félreértéseket, nem jutunk el eddig. A levélben is azt írtuk, 'bízunk benne, hogy Szima úr a közeljövőben lehetőséget tud biztosítani arra, hogy személyesen is elnézést kérjünk és tisztázhassuk azokat a félreértésre okot adó dolgokat, amelyek érdemtelenül ide vezettek'. Ezek után meg se kérdeztek bennünket, úgy tárgyaltak egy fegyelmi ügyet, amelyről közlemény formájában értesítették a közvéleményt."

Forrás: MTI

A szurkolóknak azért persze vannak sejtéseik arról, hogy kik lehetnek az eltiltottak, Pethe szerint a "kurvaanyázó" kaphatta az egy évet, a két megafonos - köztük ő - pedig a két jogsértő.

Megkerestük dr. Bartha Csabát, a Debrecen sportigazgatóját, aki azt mondta, ügyvédjeik fel fogják venni a kapcsolatot az érintettekkel, s megnyugtatott mindenkit, hamarosan kézhez kapják a klub határozatát. Meg szerettük volna kérdezni, pontosan mire hivatkozva hozták meg elmarasztaló ítéletüket, illetve miért nem próbálják tisztázni az ügyet a vezérszurkolókkal, Bartha azonban azt mondta, a klub múlt pénteki közleményében megfogalmazottakhoz nem kíván többet hozzáfűzni.

A szurkolók tanácstalansága a SZUD fórumára feltett szavazásból is látható. A "Szerinted ki lett kitiltva?" kérdésre megadott lehetőségek közül többen "az akár én is lehetnék" opciót választották. A második legtöbb voksot Liptai Claudia kapta, de akadt, aki a klub cégvezetőjére, Szilágyi Sándorra, sajtófőnökére, Csubák Zoltánra, illetve Darth Vaderre szavazott.

Eltűnő fórum, elmaradó szurkolók

Pethe szerint nem véletlen, hogy a klub hivatalos honlapján egy ideig nem lehetett elérni a fórumot. A leállást a DVSC-nél technikai hibával magyarázták, a főszurkoló szerint viszont a kritikus hangok miatt inkább letiltották a hozzászólásokat. "Ugyan már, milyen technikai hibáról beszélnek? Pedig még csak anyázás sem volt ott, csak kőkemény kritika. Például azért, amiért a Máté- vagy a Rudolf-ügyben nem voltak határozottak, most viszont gyerekeken statuálnak példát."

Egy másik, neve elhallgatását kérő Loki-szurkoló az [origo]-nak azt mondta, a kitiltás hatással lesz a hangulatra, az idegenbeli és a hazai meccsekre is kevesebb drukker járhat ki, és tud olyanról, aki árulja a Sampdoria elleni EL-találkozóra előre megvett jegyét.

Ezt megerősítendő az ultracsoport a december 5-i, Paks elleni hazai mérkőzés idejére a Hódos Imre Sportcsarnokba várja a drukkereket, akik a lelátó helyett kivetítőn nézik majd a meccset, miközben pörköltet főznek.

Ahogy a SZUD a saját fórumán fogalmazott: "Lesznek egy méternél magasabb drapik meg szurkolás, ami kell! Azok is jöhetnek, akiknek csak kérdéseik vannak a kialakult helyzettel kapcsolatban. A kötetlen beszélgetést sem sajtótájékoztatónak szánjuk, csak egy olyan beszélgetésnek, ami előrébb lendítheti a kialakult helyzet megoldását. A beszélgetés - ami közben fő a pöri - után jöhet a meccs!"

"Mondja ki, hogy csak nyűg a tábor!"

"Azt várom, hogy végre legyen egy olyan sportvezető az országban, aki nemcsak akkor hallatja a hangját, amikor egy-egy jó eredmény esetén úgy nyilatkozik a szurkolótáborról, mint a 12. játékosról, hanem akkor is, amikor elege van belőlük. Ha így van, mondja ki végre: csak nyűg a klub nyakán a tábor!" - mondta Pethe.

Forrás: MTI

Szima Gáborról összességében jó véleménye van, mert sok pénzt áldozott a csapatra, ugyanakkor szerinte hibázott abban, hogy nem látta: "Egy ilyen csapatnak, mint a Debrecen, folyamatosan fejlődni kellene, ennek viszont nagyon sok minden és mindenki nem felel meg."

Kérdésünkre a vezérszurkoló elmondta, nem a szakvezetéssel van problémája. "Herczeg Bandit nem bántanám, ő a Bajnokok Ligájába és az Európa Ligába vezette a fiúkat. De az is igaz, számomra a DVSC mindig is DVSC marad, akárki is az edző. Utoljára Szentes Lázár idején hangoskodtam edző miatt, most már csak akkor tenném, ha valami félnótás irányítaná a csapatot."

Hemingwaynek már van tapasztalata

A debreceni eset nem előzmény nélküli, hiszen korábban Kispesten és Újpesten is történt már hasonló. A Honvédnál George F. Hemingway korábban több szurkolót is kitiltott, volt, akit azért, mert 2007 nyarán egy grazi edzőmeccsen szidta Supka Attila edzőt, illetve Vincze Gábort, akit a kispesti ultrák ellenségesen fogadtak, miután a játékos korábban megütött egy Honvéd-szurkolót. A kitiltás után az ultrák szolidaritást vállaltak a társaikkal, és ezt úgy demonstrálták, hogy a hazai meccseken egy ideig nem jelentek meg.

Újpesten még 2005-ben tiltottak ki két drukkert a Fehérvár elleni meccsen történt rendbontás miatt, majd tavaly márciusban szintén nemkívánatos személynek nyilvánították azt a szurkolót, aki az MTK elleni Magyar Kupa-meccsen berontott a pályára.

Gerstl: Az igazi szurkolók érdekeit kell védeni

Kérdés, miért nem élnek a gyakrabban a klubok ezzel az eszközzel, hiszen a 2004-s sporttörvény tág mozgásteret ad a renitens szurkolók kitiltására. Az FTC például tavaly több mint ötmillió forintot fizetett ki a szurkolók miatt kiszabott büntetésekre, amit Kevin McCabe, a futballcsapat tulajdonosa többször nehezményezett.

"A véleménynyilvánítás megengedett, de amikor bizonyos határokon túlmegy, akkor meg kell tenni a szükséges lépéseket" - mondta erről az [origo]-nak Alexander Gerstl, az FTC Zrt. nyáron érkezett igazgatója, aki szavai alapján vélhetően keményebben járna el elődeinél, ha ismét botrány lenne az Üllői úton. "Akik csak gondot okoznak és a balhézás a céljuk, azokat ki kell tiltani a stadionból. Úgy kell intézni a dolgokat, hogy az igazi szurkolók érdekeit védjék" - mondta Gerstl.