Vágólapra másolva!
Irina Sajk orosz modell, Cristiano Ronaldo barátnője azért tervez jogi lépéseket egy spanyol férfimagazin ellen, mert olyan képek jelentek meg az újságban, ahol eltűnt róla a fehérnemű.

Sajk kiasasszonyról a GQ spanyol kiadásának decemberi számában jelent meg egy fotósorozat, és az orosz modell meglepve látta, hogy a magazinban három olyan kép is szerepelt, amelyen teljesen meztelen, holott a fotózás során fehérneműben volt.

Werkfilm a fotózásról:


A magazin a címlapon szerepeltette a modellt, ahol az olvasókat csalogatva azt írja, "Akarja meztelenül látni a világ legszebb teremtményét?". Gael Marie, Sajk modellügynökségének vezetője közleményben jelezte, hogy a modell képeit Photoshoppal megváltoztatták, a magazin pedig átverte őt, mivel a szerződés ellenére Sajk jóváhagyása nélkül közölte a képeket.

A közleményben az is szerepel, hogy Sajk nem volt meztelen a fotózás során, és nem látta a képeket, amelyek végül bekerültek a magazinba. Ronaldo és a 24 éves modell január óta járnak.