Vágólapra másolva!
A DVSC-TEVA elnöke a futballklub hivatalos honlapján cáfolta a sajtóban megjelent, edzőváltással kapcsolatos állításokat. Szima Gábor szerint csakis Herczeg Andráson múlik, mi lesz a folytatás, de az biztos, hogy Tomislav Sivic és Pajkos János neve nem vetődött fel.

A sportnapilapban és az egyik helyi internetes oldalon megjelent cikkek szerint a Kecskemét jelenlegi vezetőedzője, Tomislav Sivic veszi át januártól a DVSC-TEVA szakmai irányítását. Nemcsak a szerb tréner neve merült fel pletykaszinten, hiszen a szurkolók tudni vélik, hogy Pajkos János lesz a Loki edzője.

"Mindkét edzőt rendkívül tiszteljük. Tomislav Sivicet személyesen egyáltalán nem ismerem, míg Pajkos Jánossal jó kapcsolatban vagyok, de azt kell mondanom, hogy egyikük sem lesz a közeljövőben a Loki edzője" - mondta a DVSC honlapjának Szima Gábor.

"Hogy januártól is Herczeg András irányítja-e a csapatot, a Sampdoria elleni mérkőzés után kerül napirendre. Azt gondolom ugyanakkor, hogy ilyen sikeres esztendő után leginkább az ő döntésén múlik, mi lesz a folytatás. Természetesen vannak dolgok, amelyeken változtatni kell a sikeresebb szereplés érdekében."