Vágólapra másolva!
Diego Alves már többek között Cristiano Ronaldo, Llorente és Kanouté büntetőjét is védte a spanyol focibajnokságban, a Bundesliga csúcstartója, Rudi Kargus huszonkilenc tizenegyest fogott meg, Andreas Köpke csak a válogatottban tizenöt párbajt nyert meg.

A Sevilla drukkerei csapatuk hétvégi, Almería elleni bajnokija huszadik percében jogosan érezhették úgy, hogy kedvenceik végre kilábalhatnak a hullámvölgyből. A csapat tizenegyeshez jutott, a labda mögé Frédéric Kanouté állt. Aztán a drukkerek arcáról lefagyott a mosoly: az ellenfél brazil kapusa, Diego Alves kiütötte a nem jól helyezett, középre tartó labdát. A második félidőben az Almería háromszor is betalált, és végül 3-1-re győzött.

Forrás: AFP
Diego Alves már lélektani előnnyel indul a párharcokba

Az Almería ellen nem jó tizenegyest lőni

Óvatosabb lett volna a sevillaiak optimizmusa, ha ismerik az Almería kapusát. Diego Alves a spanyol bajnokság történetének legjobb tizenegyesölője: a fiatal brazilnak eddig tizenötször rúgtak büntetőt, ám csak négyből lett gól. Egyszer a kapufa hárított, egy lövés mellé ment, kilencszer viszont a kapus védett. Nem Kanouté volt tehát Alves első áldozata: korábban nem tudott túljárni az eszén többek között az Athletic Bilbao spanyol válogatott csatára, Fernando Llorente, sőt Cristiano Ronaldo sem. A Primera Divisiónban eddig Diego Alves az egyetlen kapus, aki védeni tudta a portugál világsztár büntetőjét, más kérdés, hogy kipattanót Karim Benzema értékesítette.


"Lehet tanulmányozni, hogy ki hová szokta rúgni a tizenegyeseket, de minden büntető más és más. Pszichológiai háborút vívok az ellenfelekkel, és számomra a koncentráció a legfontosabb, mert minden nagyon gyorsan, a pillanat tört része alatt zajlik le" - magyarázta a brazil kapus, amikor titkáról kérdezték. A liga másik tizenegyesölője egyébként a Barcelona kapusa, Víctor Valdés: ő már hét tizenegyest védett, legutóbb az aktuális idény első fordulójában a Racing Santander ellen Mohammed Tchité próbálkozását hárította. A santanderiek valószínűleg nem szívesen jutnak tizenegyeshez a Barcelona ellen, 2007-ben Valdés az azóta már a Real Madridban futballozó Ezequiel Garay eszén járt túl. Pedig az argentin bekk abban a szezonban kilenc gólig jutott, melyek többségét tizenegyesből szerezte.

Bundesliga: remegnek a lábak a mészponton

Víctor Valdés és Diego Alves azonban még nagyon messze van a német csúcstartótól, Rudolf Kargustól, akinek karrierje során hetvenhat büntetőt rúgtak, amiből huszonkilencet kivédett. Ez harmincnyolc százalékos hatékonyságot jelent.

Kargus statisztikájában nem csak a bajnokikon rúgott tizenegyesek vannak benne, hanem a különböző büntetőpárbajok is: 1973 decemberében a német kupában a Mönchengladbach ellen a Hamburg színeiben például három tizenegyest is hárított. Egy évvel később az UEFA-kupában a keletnémet Dynamo Dresden ellen a rendes játékidőben két tizenegyest is kivédett, továbbjuttatva együttesét. A német kapusok közül egyébként Andreas Köpke is nagy tizenegyesölőnek számított: ő a Bundesligában tizennégy büntetőt védett, a válogatottban azonban egészen elképesztő volt a mérlege: negyvenegy próbálkozásból tizenötször nem tudtak túljárni az eszén, ami harminchat százaléknak felel meg. A legfontosabb védését alighanem az 1996-os Eb-n mutatta be, amikor a csoportkörben megfogta az olasz Gianfranco Zola tizenegyesét.

Köpke bravúrja 2:00-nál

A német kapusok különösen jól védik a büntetőket, ebben az idényben legalábbis biztosan: az elmúlt tíz szezonban sosem volt olyan rossz a tizenegyesek értékesítési aránya, mint most. A Bundesligában tizenhat forduló alatt negyvenhárom büntetőt ítéltek, de csak huszonkilencből lett gól - tizennégyszer a kapus örülhetett. A legutóbbi fordulóban olyan mérkőzés is akadt, amelyiken két tizenegyest is kihagytak: a Mainz-Schalke találkozón előbb a vendégek holland támadója, Klaas-Jan Huntelaar találta telibe a kapufát, majd a másik oldalon Andreas Schürrle lőtte a labdát Manuel Neuer kapusba.

www.global-soccer.eu