Társoldalunk:

BL: Inter-Bayern és Arsenal-Barca a 16 között

2010.12.17. 12:26

A svájci Nyonban elkészítették a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorsolását, a legpikánsabb párosításnak az Inter-Bayern tűnik, a két csapat tavasszal a madridi döntőben ia találkozott, akkor az olaszok örülhettek. Szintén ütősnek ígérkezik a Lyon-Real Madrid és az Arsenal-Barcelona ütközet, a felek a tavalyi sorozatban is találkoztak, és akkor a francia, illetve a spanyol klub jutott tovább.

A sorsolás előtt három kikötés volt: azonos csoportból, illetve azonos országból érkező csapatok nem kerülhettek össze, és minden csoportelső mellé egy-egy csoportmásodikat rendeltek.

Az elmúlt öt évben negyedszer fordult elő, hogy mind a négy angol csapat ott volt a 16 között, mellettük három-három olasz és spanyol, két-két francia és német, valamint egy-egy ukrán és dán klub várta a sorsolást.

A Chelsea és a Roma nem panaszkodhat a szerencséjére, a gyengélkedő londoniaknak a mindenki által kívánt Köbenhavn jutott, Tottiék pedig az utóbbi években szépen kicombosodó, de nagycsapatnak még nem nevezhető Sahtart kapták. Alaposan belehúzott ellenben az Inter, amely azzal a Bayernnel találkozik, amelyet tavasszal Diego Milito két góljával vert a madridi döntőben.

A szép futball szerelmesei csettinthetnek, hiszen az Arsenal és a Barcelona ismét egymásba futott, tavaly a nyolc között a katalánok mentek tovább, miután a londoni döntetlen után Messi négy góljával léptek át a Wenger-csapaton. A Real és a Lyon tavaly egy körrel korábban, a 16 között randevúzott, és a franciák nagy meglepetésre kiejtették a nyolcaddöntő küszöbét évek óta átlépni képtelen spanyolokat, aztán meg sem álltak az elődöntőig.

A Tottenham az Intert már megismerhette a csoportkörben, most pedig a másik milánói csapatból is felkészülhet, nehéz tippelni, hogy a bajnokságban menetelő Milan mire lesz képes a Bale, Van der Vaart, Modric tengelyre épülő Spurs ellen. A Valencia és a Schalke párharcban szinte biztos, hogy mindkét csapat örül a másiknak, mint ahogy Manchesterben sem sokan könnyeztek, mikor kiderült, hogy a Marseille következik a negyeddöntőbe jutásért.

A nyolcaddöntők első mérkőzései:
február 15., kedd:
AC Milan (olasz) - Tottenham (angol) 20.45
Valencia (spanyol) - Schalke 04 (német) 20.45
február 16., szerda:
Arsenal (angol) - FC Barcelona (spanyol) 20.45
AS Roma (olasz) - Sahtar Donyeck (ukrán) 20.45
február 22., kedd:
FC Köbenhavn (dán) - Chelsea (angol) 20.45
Olympique Lyon (francia) - Real Madrid (spanyol) 20.45
február 23., szerda:
Olympique Marseille (francia) - Manchester United (angol) 20.45
Internazionale (olasz) - Bayern München (német) 20.45

Visszavágók:
március 8., kedd:
FC Barcelona - Arsenal 20.45
Sahtar Donyeck - AS Roma 20.45
március 9., szerda:
Tottenham - AC Milan 20.45
Schalke 04 - Valencia 20.45
március 15., kedd:
Manchester United - Olympique Marseille 20.45
Bayern München - Internazionale 20.45
március 16., szerda:
Chelsea - FC Köbenhavn 20.45
Real Madrid - Olympique Lyon 20.45

A további program:
negyeddöntő, első mérkőzések: április 5-6.
negyeddöntő, visszavágók: április 12-13.
elődöntő, első mérkőzések: április 26-27.
elődöntő, visszavágók: május 3-4.
döntő (London, Wembley Stadion): május 28.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK