Vágólapra másolva!
A Zalaegerszeg a második helyről várja a tavaszi folytatást a labdarúgó NB I-ben, Nagy Ferenc klubelnök elsősorban a magas szintű szakmai munkának tulajdonítja a remek eredményt.

A ZTE FC elnöke, Nagy Ferenc a Zalaihirlap.hu-nak elmondta, hogy nehezen indult a szezon a klub számára. "A túlélés miatt fel kellett áldozni az egyik legjobb csatárunkat, Rudnevst, aki Poznanban is bizonyított. Minőségi játékosok igazolásáról nem is álmodhattunk, hiszen örültünk, hogy talpon tudunk maradni."

Ehhez képest a Zalaegerszeg a legjobb csatárát elveszítve is a második legtöbb gólt szerezte, és többek között a Debrecent is megelőzve a második helyen zárta az őszt, Nagy Ferenc szerint a szakmai stábnak köszönhetően.

"Csank János esete is bizonyítja, hogy amikor az előző években edzőket váltottunk, nem ok nélkül történt. Kerestük azt a szakembert, aki végre kezében tudja tartani az öltözőt, és szakmailag is rendbe tudja tenni a dolgokat, bízva abban, hogy viszonylag hosszabb idő óta együtt lévő keretünk van, valamint négy-öt tehetséges fiatal előbbre léptetésével az első hat hely valamelyikén zárhatunk. A kezdet amolyan csankos volt, hiszen amióta itt van a mester, mindig döcög a szekér az elején. Utána viszont örömteli történetek következtek, kalapemelés jár a második helyért" - dicsérte a csapatot és az edzőt a klubelnök.

Nagy Ferenc szerint az öltözőben is remek a hangulat. "Jó mentalitású, remek szellemű társaság a mienk. Eddig mindig vita volt abból, hogy sok a légiósunk. Ma már nincsenek külföldiek és magyarok, egységes, egymásért küzdő csapatunk van, és ebben óriási szerepe van Csank Jánosnak. Az is pozitívum, hogy felül tudtunk kerekedni a játékvezetői ítéleteken, amik többször is méltánytalanul sújtottak bennünket. A csapat mentális erejét tükrözi, hogy több meghatározó tudású játékos kiesése után sem volt magyarázkodás, egymásra mutogatás, hanem hozták az eredményeket. A tehetséges fiatalok közül többen is bontogatják szárnyukat, ez azt bizonyítja, hogy a szakmai munka Csank János ittléte óta csillagos ötös. Az is jó érzéssel tölt el, hogy az elmúlt hónapok anyagilag stabilabbak voltak, és a pénztelenség nem zavarta a munkát."

Az elnök úgy gondolja, hogy a Zalaegerszeg akár a bajnokság végén is a dobogón állhat majd. "Képesek lehetünk ezt az előkelő pozíciót megtartani, ehhez viszont a sérültek felépülése mellett néhány poszton erősödnünk kell, fiatal hazai és külföldi futballistákkal tárgyalunk. A folytatásban szeretnénk a bajnokságban és a kupában a legjobbakkal versenyben lenni."