Vágólapra másolva!
Még nem dőlt el, hogy ki ül le a kispadról távozó Herczeg András helyére a debreceni futballcsapatnál, ám az egyik legesélyesebb jelölt az egykori száznyolcszoros román válogatott játékos, Bölöni László - értesült a Haon.

A Hajdú Online internetes oldala úgy tudja, hogy a debreceni vezetőség elsősorban külföldről érkező szakvezető szerződtetésében gondolkodik, és jó esély van arra, hogy a korábban - többek között - a Nancy, a Sporting, a Standard Liege, valamint a román válogatottat is irányító Bölöni László lesz a bajnoki címvédő új edzője. A portál szerint az 57 éves szakember éves fizetése egymillió euró (276 millió forint) lehet.

Szintén jelölt lehet a kispadra az Újpestet irányító Mészöly Géza, akit a Loki-drukkerek állítólag már láttak is Debrecenben, de több, a hazai élvonalban dolgozó szakember neve is felmerült. Mészölyön kívül a kecskeméti Tomislav Sivic és a kaposvári Sisa Tibor is tetszene a debreceni vezetőknek, de mivel a három szakembert élő szerződés köti jelenlegi csapatához, nehéz lenne őket elcsábítani. Nem úgy, mint Várhidi Pétert, aki - a Haon.hu szerint - vélhetőleg olcsóbban kivásárolható lenne a másodosztályban szereplő Szigetszentmiklós együtteséből.

A weboldal emlékeztet két korábbi lehetőségre: az egyik szerint a Pajkos János, Sándor Tamás duó ül le a kispadra, a másik szerint a DVSC-DEAC-ot irányító Kondás Elemér.

Herczeg András hétfőn döntött úgy, hogy elfáradt, ezért feláll a debreceni kispadról, noha marad a magyar bajnokcsapatnál. "Szakmai igazgatóként fogok dolgozni. Az utánpótlás hozzám tartozik, a Loki Focisuli, az újonnan alakult Labdarúgó Akadémia, a második csapat és a Létavértes is, így rengeteg feladat vár rám" - nyilatkozta kedden.

Az 54 éves tréner 2007 őszén a cseh Miroslav Beranektől vette át a DVSC-TEVA irányítását klubmenedzserként, munkáját Bücs Zsolt és a szerb Zoran Spisljak segítette. Herczeg András pályaedzőként dolgozott a klubnál 1994-1997, valamint 2004-2007 között, 1997-1998 között pedig vezetőedzőként irányította a csapatot. Herczeg irányításával a DVSC-TEVA 2008-ban ezüstérmes lett a bajnokságban, 2009-ben viszont - egy év kihagyás után - újra a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Ebben az évben - magyar csapatként 14 év után először - bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. 2010-ben a trénerrel a klub történetének legsikeresebb évét zárta: a bajnoki címvédés mellett elhódították a Magyar Kupát, a Ligakupát és a Szuperkupát is. A nemzetközi szereplésben ismét bravúrt értek el azzal, hogy bejutottak az Európa Liga csoportkörébe, ahol az olasz Sampdoria hazai legyőzése után már pontoknak is örülhettek.

A klub hétfői tájékoztatása szerint várhatóan január 3-án döntenek az új vezetőedzőről.

A Debrecen tizenhat forduló után negyedik az NB I-ben, és a címvédéshez a listavezető Videoton nyolcpontos előnyét kellene ledolgoznia tavasszal.