Vágólapra másolva!
Van, aki José Mourinhónak is tud nemet mondani. A portugál tréner szerette volna megerősíteni a télen a Real Madrid keretét, de a vezetők azt mondják, nincs rá pénze a klubnak.

Égető szüksége lenne a Real Madridnak egy csatárra, hiszen az argentin Gonzalo Higuaínt meg kell műteni, így több hónapig nem számíthat rá José Mourinho. Karim Benzema formája ingadozó, a francia játékos a bajnokságban az idén például csak egy gólt lőtt, a juniorcsapat legjobb támadója, Alvaro Morata pedig egyelőre nem elég érett a feladatra.

A sajtóhírek arról szóltak, hogy a Manchester Citynél kevés játéklehetőséget kapó Emmanuel Adebayor érkezhet, ám mint kiderül, nincs pénz a togói játékos megszerzésére, mint ahogy nincs keret egyetlen hasonló kvalitású támadóra sem.

"Szerettem volna igazolni valakit, beszéltem is az elnök úrral, de nem valószínű, hogy kapok akárkit, ugyanis a klub most nem engedheti meg magának a költekezést. A nyáron bevásároltunk, most nincs pénz újabb játékosra" - nyilatkozta egy csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón José Mourinho.

"A jelenlegi kerettel kell dolgoznom. Szerencsére Kaká visszatért, de ő nem az a tipikus csatár, Morata pedig velünk készül, de még van hova fejlődnie, így valószínűleg meg kell változtatnom majd a felállást" - tette hozzá a portugál tréner.

A Real Madrid jelenleg a 4-2-3-1-es hadrendben játszik, Di María, Özil és Cristiano Ronaldo támogatja az előretolt éket, de elképzelhető, hogy Mourinho áttér a kétcsatáros játékra, amelyben az erőcsatár, Benzema mellé felküld egy mozgékonyabb játékost, például Cristiano Ronaldót.