Vágólapra másolva!
Szép összeget tehettek zsebre, akik a 2011-es esztendő első letartóztatott Premier League-játékosának Craig Bellamy-t jelölték meg - derül ki a William Hill fogadóiroda közleményéből.

A walesi válogatott támadót a múlt héten tartóztatták le a rendőrök Cardiffban egy verekedés miatt. A nehezen kezelhetőnek tartott Bellamy bebörtönzése tizenhétszeres pénzt hozott a szerencséseknek.

Bár Bellamy a másodosztályú Cardiffban játszik, de egy Premier League-klubtól, a Manchester Citytől van kikölcsönözve, így megfelel a kritériumoknak.

A játékosra korábban is érdemes volt fogadni. 2007-ben több, mint százszoros pénzt kaptak azok a fogadók, akik arra tettek, hogy a John Arne Riise elleni golfütős támadását felidézi az egyik liverpooli gólörömében.



"Bellamy fogadóbarátnak számít, hiszen már korábban is sokat lehetett rajta nyerni, a különböző cselekedetei után" - mondta Graham Sharpe, a William Hill szóvivője, aki hozzátette, hogy a fogadóiroda újra megnyitotta a játékot a következő letartóztatásig. "Ugyanolyan felkapott ez a tippjáték, mint a következő kirúgott edzőre vonatkozó."

A letartóztatásra esélyesek listája: Andy Carroll (Newcastle, 8.0) és Joey Barton (Newcastle, 8.0), Mario Balotelli (Manchester City, 9.0), Anton Ferdinand (Sunderland, 10.0) és John Terry (Chelsea, 10.0), Steven Gerrard (Liverpool, 11.0) és Wayne Rooney (Manchester United, 11.0).