Vágólapra másolva!
Amikor a Milan bejelentette, hogy megszerezte a holland Urby Emanuelsont az Ajaxtól, akkor a drukkerek úgy vélték, hogy a játékost a balhátvéd pozíciójára igazolták. A jelek szerint azonban még egy bal oldali védőt igazolna a klub, a kiszemeltek között van Diego Contento és José Enrique is.

A milánóiak pár nappal ezelőtt vette meg az Ajax Amsterdamtól Urby Emanuelsont, aki alapvetően bal oldali középpályás, de karrierje során sokszor szerepelt a védelem bal oldalán is. Mivel Gianluca Zambrotta sérülése miatt a klub elsősorban balhátvédet keresett a téli átigazolási időszakban, így minden jel arra mutatott, hogy a holland játékos ezt a szerepet tölti majd be.

Hamar kiderült azonban, hogy Massimo Allegri a középpályán képzeli el Emanuelson játékát, vagyis a Milan továbbra is szeretne igazolni egy bal oldali védőt.

A klub első számú kiszemeltje a Genoa válogatottja, Domenico Criscito volt, és a sportigazgató, Adriano Galliani többször is tárgyalt a genovai egyesület elnökével, Enrico Preziosival, aki azonban januárban semmiképpen sem akarja eladna legpiacképesebb játékosát.

A Milannak így máshol kell szétnéznie, és az olasz lapok szerint az egyesületnek több jelöltje is van. A Barcelona brazil bekkjét, Maxwellt alighanem csak azért említették a lapok, mert menedzsere nem más, mint Mino Raiola, aki többek között Zlatan Ibrahimovic és Mark van Bommel ügyeit is intézi.

Szóba került a Newcastle United spanyol játékosa, José Enrique is, ám a La Gazzetta dello Sport információi szerint a milánóiak legszívesebben Diego Contentót vennék meg a Bayern Münchentől. Az olasz származású védő a bajoroknál többnyire csak kispados, és szívesen igazolna a Serie A-ba, más kérdés, hogy rutintalansága nem éppen mellette szól.

További átigazolási hírek:

A 2004-ben Európa-bajnokságot nyert görög csatár, Angelosz Hariszteasz a Schalkénál szerepel próbajátékon. A Chelsea cáfolta azokat a híreket, hogy 60 millió eurót kínált az Atlético Madridnak Sergio Agüeróért és Diego Godínért.

A Monaco kölcsönvette a Montpellier középpályását, Grégory Lacombe-ot. A Real Madrid mali középpályását, Mahamadou Diarrát a Málaga szeretné megszerezni.

Az Arsenal állítólag bejelentkezett a Paris Saint-Germain fiatal középhátvédjéért, Mamadou Sakhóért.

A West Ham United leigazolta a másodosztályú Middlesbrough középpályását, Gary O'Neilt, viszont elengedte a svájci Valon Behramit a Fiorentinába.

A Wolfsburg érdeklődik a Kaiserslautern horvát csatára, Srdjan Lakic iránt. A Juventus sportigazgatója, Giuseppe Marotta szerint Andrea Barzagli lesz a torinóiak utolsó szerzeménye januárban.

A Tottenham Hotspur visszautasította azt Everton hárommillió fontos ajánlatát horvát középpályásáért, Niko Kranjcarért - a londoniak legalább ötmilliót szeretnének kapni.

Az Olympique Lyon svéd középpályását, Kim Källströmöt a Galatasaray szemelte ki.

www.global-soccer.eu