Vágólapra másolva!
Angliában az ötödik ligás Crawley Town már három profi klubot búcsúztatott az FA-kupában, hogy a következő körben a Manchester United otthonában játszhasson. Az amatőr foci Manchester Cityjének csúfolt klub az idény előtt félmillió fontért erősített, és van játékosa, aki heti 200 ezer forintnyit keres.

Az FA-kupa mindig is híres volt arról, hogy a kiscsapatok alaposan megnehezítik a sztárklubok dolgát, és időnként egy-egy alacsonyabbra taksált együttes messzire jut a sorozatban. Ez alól az aktuális kiírás sem kivétel: egy amatőr csapat is eljutott a legjobb 16 közé, amire 17 esztendeje nem volt példa.

A Crawley Town három profi klubot búcsúztatva jutott az ötödik körbe, ahol a Manchester United lesz az ellenfele, mégpedig az Old Traffordon. A szintén Vörös Ördögöknek becézett kiscsapat számára ez hatalmas bevételt jelent, bár alaphelyzetben sem áll rosszul anyagilag.

Öt éve majdnem megszűntek

Az 1896-ban alapított Crawley évtizedeken keresztül élte az amatőr egyesületek megszokott életét: kisebb-nagyobb sikereket ért el a területi bajnokságban, időnként megnyert egy regionális kupát, ám játékosai még csak a közelébe sem kerültek annak, hogy profik ellen játszhassanak. Története során mindössze egyszer találkozott ligacsapattal (az első négy osztályba tartozóval): az 1991-92-es idényben az FA-kupában előbb kiverte a negyedosztályú Northampton Townt, majd a következő körben simán kiesett a Brighton & Hove Albion ellen. A 2000-es évek közepén azonban valami megváltozott: a csapat 2004-ben megnyerte a hatodosztály küzdelmeit, így feljutott a Football Conference-be, amely a legmagasabb divízió az amatőrök számára.

Egy évvel később az SA Group nevű cég vette meg az egyesületet, amely azóta gyakorlatilag profinak számít, mint az ötödosztályú együttesek többsége. Mindez persze pénzbe került, és a Crawley már 2006-ban csődközeli helyzetbe jutott, nem sok hiányzott megszűnéséhez. Az adóhatóság felé felhalmozott tartozást csak nemrég sikerült kiegyenlíteni, a korábbi tulajdonos, az SA Group egyik vezetője, Azwar Majeed börtönbe is került adócsalás miatt. 2008-tól azonban már egy másik cégé a csapat: a Prospect Holding Estate Ltd. komolyabbnak tűnik, egyik vezetője, Bruce Winfield hongkongi üzlettársai segítségével a mostani szezonra a negyedosztályba való feljutást tűzte ki célul.

Rekordigazolás 63 millió forintért

A feljutás érdekében ezen a szinten példátlan költekezésbe kezdett a csapat, nyáron például 200 ezer fontot fizetett a York City csatáráért, Richard Brodie-ért, ami átigazolási rekord a ligán kívül. A Salisburytől megvett támadó, Matt Tubbs 70 ezer fontba került, csak a mostani idény előtt közel félmillió fontért erősítették meg a keretet, melyben mindössze egyetlen, 2008 előtt érkezett játékos szerepel. A légiósok sem hiányozhatnak: van holland és argentin labdarúgójuk is. Utóbbi, Sergio Torres szintén a nyáron érkezett, a Peterborough Unitedtől vették meg, a pletykák szerint százezer fontért. A jól értesültek szerint az ő fizetése heti 620 font, azaz közel 200 ezer forint.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=hbx8zIQZjEQbpQfo

Így nézték az FA-kupa sorsolását Crawley-ben

Érthető, hogy a Crawleyt a ligán kívüli egyesületek Manchester Cityjének szokták nevezni, és saját szintjén a klub nem túl népszerű. Felülről nézve azonban teljesen más a kép: egy ötödosztályú csapat magasabbra taksált együtteseket búcsúztatva jutott el a legjobb 16 közé az FA-kupában. Ez a bravúr a második világháború óta mindössze öt csapatnak sikerült (utoljára a Kidderminster Harriersnek 1994-ben), de ennél tovább egyikük sem került.

Továbbjutásra a Crawley sem számíthat a Manchester United ellen. Nem mintha a kiscsapatnál nagyon bánkódnának emiatt: a drukkerek kitörő örömmel fogadták, amikor a MU nevét húzták ki a sorsolásnál, és a klub költségvetésének is jól jön a párharc, a Crawley közel egymillió fontot kasszírozhat a meccsből.

www.global-soccer.eu