Vágólapra másolva!
Kitette a Real Madrid keretéből Fernando Gagót és Pedro Leónt José Mourinho, miután a két játékos kis híján összeverekedett a csapat egyik edzése után, írta a Marca.

Hétfőn zártkapus edzéssel készült a Sevilla elleni kupameccsre a Real Madrid. Fernando Gago kemény belépője után Pedro León felhúzta magát, és bár a tréning folytatódott, a két focista még az öltözőben is veszekedett. Gago magyarázatát nem fogadta el a fiatal spanyol, végül a csapattársaknak kellett megakadályozniuk a tetlegességet.

Szerdán a Real 1-0-s előnyről vág neki a Sevilla elleni Copa del Rey-elődöntő második meccsének, ám a különben teljesen egészséges Gago és Pedro León nélkül. A másik ágon a Barcelona az Almeríához látogat az első találkozó 5-0-s megnyerése után.