Vágólapra másolva!
Svéd lapok szerint fél év után visszaszerződik az AIK Solna labdarúgócsapatába Martin Mutumba, a Videoton szélsője. Az Expressen úgy értesült, a négymillió svéd koronáért szerződtetett játékost egymillióért vette vissza a svéd együttes, azaz a Videoton közel 90 millió forintot bukott az ügyeleten.

Tavaly nyáron nagy fogásként jelentette be a Videoton labdarúgócsapata, hogy Mezey György vezetőedző svédországi kapcsolatainak köszönhetően a klub megállapodott a svéd bajnok és kupagyőztes AIK Stockholm vezetővel, a 28 éves középpályás Bojan Djordjic, és a 25 éves szélső, Martin Kayongo-Mutumba szerződtetéséről.

A svéd lapok szerint a magyar együttes hatmillió koronát (közel 700 ezer eurót) fizetett a két játékosért - az Expressen szerint kétmilliót Djordjicért, négyet Mutumbáért -, de egyikük sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket.

Az ugandai származású játékos már novemberben úgy nyilatkozott, honvágya van, szívesen visszatérne Svédországba, még Mezey György is úgy nyilatkozott róla: látszik, hogy nem érzi magát otthon a játékos Fehérváron.

Az Expressen információja szerint az AIK és a Videoton csütörtökön megállapodott arról, hogy Mutumba visszatér, és 2013-ig elkötelezi magát korábbi klubjánál.

A lap úgy tudja, mindössze egymillió koronát kellett fizetni a játékosért, azaz féléves magyarországi tartózkodása alatt hárommillió koronát (340 ezer eurót, azaz mintegy 90 millió forintot) nyert rajta az AIK.

Az új kontraktus viszont még előnyös is lehet a Videoton számára, amennyiben ugyanis az AIK 2013-ig túladna Mutumbán, úgy a vételár ötven százaléka még a magyar együttest illeti meg. Az információt hivatalosan nem erősítette meg a svédek sportigazgatója, Jens Andersson, Mutumba viszont már örömmel közölte az AIK honlapján: "Több, mint jó érzés újra itthon lenni!"