Vágólapra másolva!
Felháborodva fogadták az európai futballklubok a FIFA hétfői bejelentését, melynek értelmében nyáron rendezik a 2022-es katari vébét. "Háború még nincs, de határok vannak" - fogalmazott Sandro Rosell, a Barcelona elnöke. Az egyesületek a játékosok egészségét féltve télre tették volna át a katari vébét, ám a nemzetközi szövetség nem egyeztetett velük, ahogy az eleve rendkívül sűrű versenynaptár váratlan bővítéséről sem.

Erős kritikával fogadták Európa legjobb futballklubjai a FIFA előző napokban tett bejelentéseit. A 136 csapatot képviselő Európai Klubok Szövetsége határozottan elutasítja, hogy a nemzetközi szövetség önkényesen bővítette a versenynaptárat nyolc válogatott találkozóval, köztük a most szerdai fordulóval - miközben a profi klubok egy része korábban már a barátságos meccsek létjogosultságát is megkérdőjelezte. A klubok ezen kívül dühödten értesültek róla, hogy a FIFA nem konzultált velük a 2022-es katari vb időpontjáról sem. A kedden Genfben tanácskozó klubvezetők szerették volna télre tenni a katari vébét, a FIFA azonban kijelentette, hogy az nyáron lesz.

A téli rendezés ötlete kevéssel azután merült fel, hogy Katar elnyerte a vb-t, mivel nyáron az ázsiai országban az ötvenfokos meleg sem ritka. Ilyen körülmények között futballozni egy hosszú szezon végén rendkívül veszélyes lenne a játékosok egészségére, hangzott a legfőbb érv. A téli időpont mellett állt ki a klubok mellett Fabio Capello angol szövetségi kapitány, Franz Beckenbauer, az UEFA-elnök Michel Platini, sőt december közepén még maga Blatter is.

A FIFA elnöke azonban hétfőn a BBC-nek úgy nyilatkozott: "A téli rendezés tervét csak a katari szervezők kezdeményezhetik, ám az ottani illetékesek tartják magukat az eredeti elképzeléseikhez. A kérdés eldőlt, mivel néhány napja aláírtuk a rendezéssel kapcsolatos hivatalos dokumentumokat."

A FIFA-elnök bejelentése felháborította a klubokat. "Azt nem mondanám, hogy háború van, mert a klubok nagyon türelmesek, de határok vannak" - közölte Sandro Rosell, a Barcelona elnöke.

Keményebben fogalmazott a klubszövetség alelnöke, egyben a Milan igazgatója, Umberto Gandini: "Egyetlen szövetségi kapitány vagy klubedző sem örül, hogy ezen a szerdán válogatott meccsek vannak. Ez egyszerűen nonszensz. Hirtelen azt vettük észre, hogy a FIFA akkor módosítja a versenynaptárat, amikor csak akarja."

"Fontosnak tartjuk, hogy figyeljenek ránk. Ha a szép szó nem hat, majd ordítani fogunk" - tette hozzá vészjóslóan Gandini.

Forrás: AFP
Rosell háborúról még nem beszél, de határokról igen

A Manchester United ügyvezetője, David Gill szerint inkorrektül járt el a nemzetközi szövetség a 2022-es vb ügyében: "Több mint száz egyesület és számos európai bajnokság érvelt a téli vébé mellett. Ez az egész három szezonon át befolyásolja majd a klubfutballt, ezért meglepő, ahogy a FIFA a döntést kezelte."

Kitelhet Blatter ideje

A klubok és a válogatottak közti erősödő ellentét a FIFA nyári elnökválasztását is érinti. A nemzeti csapatok mellett szenvedélyesen kiálló Blatter komoly ellenfélre akadt az ázsiai szövetséget irányító Mohammed Bin Hammam személyében. A jelenlegi elnököt már decemberben erős támadások érték, mikor kihirdette, hogy 2018-ban Oroszország, négy évvel később Katar rendezhet vébét.

A FIFA-t már a döntés előtt korrupcióval vádolták. A végrehajtó bizottság két tagját, a nigériai Amos Adamut és a tahiti Reynald Temariit a voksolás előtt kizárták az etikai kódex megsértése miatt, a spanyol és a katari pályázatot pedig azzal vádolták, hogy megpróbálnak együttműködni, és szavazatokat gyűjteni a másik fél számára. A spanyolok pályázata végül elbukott, Katar viszont meglepő fölénnyel nyert, noha az előzetes vizsgálatakor a jelentkezők közül a leggyengébb besorolást kapta a nemzetközi szövetségtől.



Nem csak dohogtak a klubok elöljárói, hanem megfogalmazták a jelenlegi naptár megváltoztatására vonatkozó alapelveket is. Ezek szerint egy játékos évente csak egy világversenyen vehetne részt, a válogatottak számára pedig a játéknapok helyett "periódusok" lennének.

"A FIFA az egyesületeket nem vonta be a döntésbe, noha az erősen érinti őket. A modern futballnak demokráciára, átláthatóságra és egyértelmű szabályokra van szüksége" - összegzett a klubszövetség főtitikára, Michele Centenaro.

A sűrű program miatt nem nyer az angol válogatott

Morten Olsen dán szövetségi kapitány szerint Anglia nem szerepelhet jól a nagy tornákon, amíg nem változtat a hazai versenynaptáron. "Angliában 11 hónapon át pörögnek a meccsek, megállás nélkül. Ez nem csak fizikailag, mentálisan is teher. Kis időre el kell távolodnia a futballtól a játékosoknak, hogy újra éhesek legyenek" - magyarázta a 61 éves szövetségi edző.

"Ha azt mondom, a sűrű naptár megöli a játékosokat, nagy szónak hangik, pedig így pontos. Anglia mindent kipróbált, már modern futballt játszik, nem 'rúgd és fusst', külföldi edzője van, taktikailag rugalmas, mi maradt még? Pihenni kell. Ha ugyanazt az ételt eszem minden nap, beleunok" - tette hozzá a téli szünetet szorgalmazó Olsen.