Vágólapra másolva!
A 83. percben még 2-0-ra vezetett a Lille, a Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV Eindhoven azonban két perc alatt egyenlített, így jó esélye van rá, hogy egy hét múlva a hazai visszavágón kiharcolja a nyolcaddöntőbe jutást az Európa Ligában.

Pedig a hollandok már a 6. percben hátrányba kerültek, Gueye 17 méterről lőtt az eindhoveni kapu jobb alsó sarkába.

A Lille ezután sem vett vissza a tempóból, és a 31. percben növelte előnyét: egy beadásra a brazil Tulio de Melo érkezett remekül, és a hálóba fejelt.

A folytatásban is a francia csapat akarata érvényesült, a PSV játékosai helyenként csak lézengtek a pályán, és ha mezőnyfölénybe is kerültek, nem volt benne a játékukban a gól.


A találkozó a 83. percben vett nagy fordulatot, Bouma a semmiből szépített, és a fellelkesült vendégek egy perc múlva már második, egyenlítő góljukat ünnepelhették. A svéd Toivonen tört előre négy védő között, majd laposan lőtt a jobb alsó sarokba.

Forrás: AFP

A lefújás előtt pár perccel Dzsudzsák is helyzetbe került, de előbb lövés helyett beadott, majd a visszapattanót beadás helyett lágyan a kapus kezébe emelte.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Eindhovenben.

Európa Liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. meccs:
Lille (francia) - PSV Eindhoven (holland) 2-2 (2-0)
Lille, Métropole-stadion
vezette: Tudor (román)
Lille: Landreau - Rozehnal, Debuchy (Beria, 75.), Emerson, Chedjou - Vandam (Cabaye, 70.), Dumont, Obraniak, Gueye - De Melo, Frau (Gervinho, 83.).
PSV: Isaksson - Rodriguez, Pieters, Bouma (Marcelo, 85.), Manolev - Engelaar (Wuytens, 68.), Hutchinson - Lens (Bakkal, 67.), Dzsudzsák, Toivonen - Berg.
gól: Gueye (6.), De Melo (31.), illetve Bouma (83.), Toivonen (84.)
sárga lap: Obraniak (13.), Frau (51.), Rozehnal (79.), Chedjou (88.), illetve Pieters (53.), Engelaar (65.), Bakkal (90.)

A játéknap további eredményeiért ide kattintson!