Vágólapra másolva!
Bár már több hírforrás is kész tényként közölte a klubváltását, Bodor Boldizsár továbbra is a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Roda játékosa. A védő az [origo]-nak adott interjújában elmondta, hogy az élénken érdeklődő orosz Tomszk egyelőre nem küldte el a szerződéstervezetet. Bodor szerint a jövő héten pont kerülhet az átigazolására, de ha most nem igazol el, akkor a nyáron biztosan távozik a nehéz anyagi helyzetben lévő csapattól.

- Gratulálok a Groningen elleni góljához! Búcsúajándék a Roda-szurkolóknak?
- Egyelőre nem búcsúzkodom.

- Nem ír alá az orosz Premjer ligás Tom Tomszkhoz?

- Én magam sem tudom. Elmentem a csapat törökországi edzőtáborába, pár napot együtt töltöttem a játékosokkal. Ismerkedés szempontjából hasznos időszak volt, most pedig várom a szerződéstervezetüket.

- Pedig már arról lehetett olvasni, hogy biztosan odaszerződik, illetve, hogy szombaton aláír.
- A Tomszk már jelezte nekem, hogy nagyon szeretnének leigazolni. Nem tudom, ki terjesztette, hogy már az oroszok játékosa vagyok, de láttam, hogy a Tomszk honlapján is fenn volt az átigazolásom híre.

- Mikorra dől el, hogy elszerződik vagy sem?

- A jövő héten szerintem megoldódik az ügy, az orosz átigazolási időszak március elején zárul.

- Mi lesz, ha nem igazol Oroszországba?
- A Rodánál a nyáron lejár a szerződésem, ráadásul anyagilag nem áll túl rózsásan a klub. Huszonkilenc éves leszek, 2004 óta itt játszom, úgy érzem, eljött a váltás ideje. Család nélkül most még könnyebben belefér az elképzeléseimbe Oroszország.

- Mennyire ismeri az orosz bajnokságot?

- Nem igazán kísérem figyelemmel, de felhívtam már Németh Norbertet, aki korábban szerepelt a Tomszkban, és azt mondta, vágjak bele nyugodtan, ő is szívesen visszamenne, ne zavarjon a távolság.

- A Tomszkba szerződésével akkor a Roda is jól járhat.
- Igen, mert ha jelképes összeget is kapnak értem (50-100 ezer euró), legalább nem kell fizetniük a szerződésemből hátralévő négy hónapban a béremet.

- Más klub is érdeklődött ön iránt a télen?
- Csupán az újságokból értesültem arról, hogy a török Bucaspor érdeklődött irántam, de hozzám már nem jutottak el.

- A Tomszk milyen benyomást keltett a törökországi edzőtáborban?
- Más emberek, mint a nyugat-európaiak. Nem annyira barátságosak. Persze, nem lehet sokat elvárni pár nap alapján, hiszen én sem beszélek oroszul, így nem nagyon tudtam kivel kommunikálni, de az egyik szerb játékossal lehetett beszélgetni. A vezetőség is próbálta a legjobb angolját elővenni.

- Az már szóba került, hogy milyen poszton számítanak önre?
- Ha ki akarnak vásárolni a szerződésemből, akkor gondolom, hogy a kezdőcsapatban balhátvédként kapnék majd helyet.

- A válogatottnál, úgy tűnik, elfelejtették. Az orosz bajnokságból visszakerülhetne a keretbe?
- Erről Egervári Sándort kellene megkérdezni. Nem számít rám a szövetségi kapitány, a Rodában csak egyszer nézett meg, nem tudom, Tomszkba eljönne-e, de manapság DVD-n már bármelyik meccsről lehet felvételeket szerezni.