Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indított a Ferencváros Labdarúgó Zrt. privatizációjával kapcsolatban, valamint a Magyar Úszó Szövetségnél az elszámoltatási kormánybiztos, Budai Gyula.

Budai Gyula emlékeztetett: az FTC ügyében az új elnök, Kubatov Gábor felkérésére vizsgálódik a hivatala, az úszószövetségnél pedig Bánki Erik (Fidesz) sportbizottsági elnök megkeresésére.

Bánki Erik kedden közölte, hogy mielőbb tisztázni kell azt a helyzetet, amely a 2010-es budapesti úszó Eb költségelszámolásainak ügyében kialakult, s ha kell, jogi lépések is következhetnek a Gyárfás Tamás vezette Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) ellen.

Bánki utalt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által a tavalyi magyarországi Eb költségvetési támogatásának felhasználásáról végzett vizsgálat megállapításaira, amelyek szerint a MÚSZ harminc százalékkal nagyobb összegre - 1,17 milliárdra - tervezte a 2010-es úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi Eb költségvetését, ezáltal 350 millió forinttal túllépve a reális összeget.

A Kehi emellett azt is állította, hogy a szövetség az Eb-rendezésre központi forrásból kapott 400 milliós támogatásból 120 millióra nem lett volna jogosult, további 60 millió forintot jogszabályt sértő módon használt fel.

Gyárfás Tamás szerint a Budai Gyula által említett "az úszószövetségnél fel nem lelhető több mint százmillió forintot" a szövetség nem kapta meg, tekintettel arra, hogy az Európa-bajnokság rendezése 350 millióval kevesebbe került, mint ahogy azt a 2006-os kiadások ismeretében a szövetség főtitkára tervezte.

2006-ban az Eb-rendezés beruházásaival kapcsolatos költségeket nem a magyar szövetség egyenlítette ki, hanem az akkori állami sportvezetés képviselői. A szövetség főtitkárában fel sem merült, hogy a költségek túlméretezettek lettek volna.

"A Bajnai-kormány 2008-ban úgy határozott, hogy a 2010-es Eb-t 400 millió forinttal támogatja" - folytatta az úszószövetség elnöke. "Miután az Európa-bajnokság a szövetség által kötött szerződések alapján jóval olcsóbban került lebonyolításra, a fennálló szabályok értelmében az állami támogatás arányosan csökkent. A szövetség eleve meg sem kapta a most rajta számon kért százmillió forintot. A korábban átutalt összegből az arányok betartása miatt 22,7 millió forintot kell visszafizetni. A szövetség saját bevételei terhére intézkedett ennek az. átutalásáról, hogy ne legyen a MÚSZ-nak az állam felé tartozása."

Az FTC-vel kapcsolatosan a február 25-én elnökké választott Kubatov Gábor - aki fideszes országgyűlési képviselő és a Fidesz országos pártigazgatója is egyben - aznapi sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta: "egyetlen dolgot ígértem, hogy rend lesz. Mögöttem egyetlen szponzor sem áll, csak a tisztességem. Egy út létezik az FTC számára, a tiszta, átlátható gazdálkodás."

Ehhez az első lépést szerdán tette meg, amikor szerződést írt alá az Ernst (and) Young nemzetközi könyvvizsgáló céggel az anyaklub és 17 szakosztályának teljes átvilágítására három évre visszamenően.

A labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság esetleges visszavásárlásával kapcsolatban elmondta, egyelőre tisztázni kell, ki is Berki Krisztián - akinek a cége átvette a labdarúgó klub irányítását - az FTC Zrt.-nél, mert ő adásvételi szerződést nem látott.

Az új elnök elnökké választásakor leszögezte: addig képtelenség bármiféle vételi ajánlatot is tenni akár a labdarúgó zrt.-re, akár a stadiont magába foglaló ingatlanra, amíg meg nem történt a gazdasági társaság teljes körű és alapos átvilágítása.

"Attól nem tartok, hogy záros határidőn belül komoly vevő jelentkezne" - fogalmazott zárszóként Kubatov. "Ki akarna megvenni egy olyan futballcsapatot, amely nem rendelkezik a saját merchandising-jogaival, mert az Várszegi Gábor kezében van, s ő csak 1,8 milliárd forintért szabadulna meg tőle? És kinek kellene egy olyan futballcsapat, amely olyan stadionban játszik, amely nem az övé?!"

A klubot Kevin McCabe 2008 áprilisában vásárolta meg, s a szerződésben többek között azt vállalta, hogy 2010 májusáig 1,2 milliárd forint plusz ÁFA értékben végez felújításokat az Üllői úti stadionon. Miután ez nem történt meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. múlt pénteken jelezte, hogy a "szerződés teljesítésére kötelezés céljából" a Fővárosi Bíróság részére címzett keresetlevél-tervezetet, s a törvényben előírt 15 napos egyeztetési határidőt követően dönt a további jogi lépések megtételéről.