Vágólapra másolva!
A Roma Francesco Totti két góljával nyert 2-0-ra a Lazio elleni derbin a Serie A 29. fordulójában. A Sampdoria 1-0-s vereséget szenvedett Cataniában, a genovaiaknál Laczkó Zsolt először volt a kezdő, a Debrecenből igazolt hátvédet a 63. percben Koman Vladimir váltotta.

Úgy tűnt, mozgalmas lesz a római derbi, legalábbis erről árulkodott, hogy a negyedik percben Pizarro bődületes kapufát lőtt, de a folytatásban alig történt valami.

A második játékrész elején Menez lövése kerülte el kevéssel a kaput, aztán a túloldalon Floccari fejelt centikkel a bal sarok mellé. A 70. percben aztán ünnepelt az Olimpiai-stadion bordó-sárgába öltözött fele, Totti egy legurított szabadrúgást bikázott a kapu közepébe.

A hajrában a labda helyett inkább már egymással foglalkoztak a játékosok, Matuzalem a földön fekvő Totti arcát találta el, aztán Radu kapott pirosat, amikor lefejelte Simpliciót. A hosszabbításban a Roma Simplicio buktatásáért büntetőt, Ledesma reklamálásért piros lapot kapott, Totti a tizenegyest bevágta, így a Roma 2-0-ra nyert, és két pontra feljött az ötödik helyen álló Lazio mögé.


A játéknap legfölényesebb győzelmét az Udinese aratta, amely négy gólt szerzett a Cagliari otthonában, és egymás után hatodszor nullázta le aktuális ellenfelét. Di Natale szokásosnak mondható góljait most is megszerezte, és az utóbbi időben bombaformában játszó Alexis Sanchez is villant, hetvenméteres vágta végén talált a hálóba.


Serie A, 29. forduló:

AS Roma - Lazio 2-0 (0-0)
gól:
Totti (70., 93., a másodikat 11-esből)
piros lap: Radu (88., Lazio), Ledesma (92., Lazio)

Cagliari - Udinese 0-4 (0-2)
gól:
Benatia (43.), A. Sanchez (44.), Di Natale (48., 54.)

Catania - Sampdoria 1-0 (0-0)
gól:
Llama (75.)
piros lap: Tissone (23., Sampdoria)

Chievo - Fiorentina 0-1 (0-0)
gól:
Vargas (48.)

Genoa - Palermo 1-0 (0-0)
gól:
Floro Flores (77.)

Lecce - Bologna 0-1 (0-1)
gól:
G. Ramirez (33.)

Az élcsoport:
1. Milan 62 pont/29 mérkőzés
2. Inter 57/29
3. Udinese 53/29
4. Napoli 53/28
5. Lazio 51/29
6. Roma 49/29