Vágólapra másolva!
A Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV Eindhoven a magyar válogatott szélső gólpasszának is köszönhetően 1-0-ra nyert a Glasgow Rangers otthonában a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjének csütörtöki visszavágóján, így bejutott a legjobb nyolc közé. A portugál Braga meglepetésre kiejtette a Liverpoolt, miután a hazai győzelem után 0-0-val kihúzta az Anfielden.

A PSV az első negyedóra végén szerezte meg a vezetést, Dzsudzsák kapott remek labdát a bal oldalon, pontosan centerezett, a középen érkező Lens pedig a hálóba passzolt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=NJghxIKQKe1iX2gt


A Rangers a második félidőre tudta csak összekapni magát, de akkor több lehetősége is megvolt az egyenlítésre, kezdésnek Edu tornáztatta meg Isakssont, aztán egy szöglet után Naismith fejese a lécen csattant, a nagy kavarodást követően pedig Hutchinson a gólvonalon állva kézzel védte Edu lövését, de a bíró nem ítélt büntetőt.

Bár a labda többet volt a skótoknál, a veszélyesebb helyzetei továbbra is a PSV-nek voltak, Toivonen csavarását Alexander tolta ki, majd Dzsudzsák szabadrúgása jött vissza a baloldali kapufáról, de az eindhoveniek így is továbbmentek 1-0-s összesítéssel.

A Braga is 1-0-val jutott a nyolc közé, a BL-ből átkerülő portugálok masszívan tartották magukat az Anfielden, a Liverpoolban a Fernando Torres helyére igazolt Carroll először kezdett, és két veszélyes fejessel jelentkezett, de gólt sem ő, sem a többiek nem szereztek.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ejk55OWF8hwx4UIQ


A Braga és a Benfica mellett a Porto is készülhet a pénteki sorsolásra, miután kettős győzelemmel jutott túl a CSZKA Moszkván. A Porto álomrajtot vett, Hulk nagyon távoli, oldalvonal mellől elvégzett szabadrúgása után mindenki elnézte a labdát, ami a jobb kapufát érintve került az oroszok kapujába.

A 24. percben Akinfejev foghatta a fejét, a CSZKA kapusa kétszer is nagyot hibázott, Guarín pedig büntetett. A vendégek csak egyet tudtak lefaragni a háromgólos hátrányból, Tosic okosan gurított a jobb alsóba.

A portói meccs összefoglalója:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TKTFNIBxExYAmbam


A három portugál mellett egy spanyol teszi teljessé az ibériai kontingenst, a Villarreal oda-vissza verte a Bundesligában második helyen álló Leverkusent.

Cazorla góljával vezetett a Villarreal:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=A07ghhgz21QgTjhV


Rossi szépen lőtte ki a hosszú sarkot:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=0lW3PB9vdhP5Hvtg


Derdiyok szerezte a szépítőgólt:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=4ywgbK84bCq68Dhi


Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágók:

Porto (portugál) - CSZKA Moszkva (orosz) 2-1 (2-1)
gól:
Hulk (1.), Guarín (24.), illetve Tosic (29.)
továbbjutott: a Porto, 3-1-es összesítéssel

Glasgow Rangers (skót) - PSV Eindhoven (holland) 0-1 (0-1)
gól:
Lens (14.)
továbbjutott: a PSV, 1-0-s összesítéssel

Villarreal (spanyol) - Bayer Leverkusen (német) 2-1 (1-0)
gól:
Cazorla (33.), G. Rossi (61.), illetve Derdiyok (82.)
továbbjutott: a Villarreal, 5-3-as összesítéssel

FC Liverpool (angol) - Braga (portugál) 0-0
továbbjutott:
a Braga, 1-0-s összesítéssel

A negyed- és elődöntő sorsolását pénteken tartják Nyonban.