Vágólapra másolva!
Hollywoodi forgatókönyvbe illő történet: Charlie Davies, a DC United csatára másfél évvel kis híján végzetes autóbalesete után visszatért a futballpályára, és két góllal segítette csapatát a Columbus elleni győzelem alkalmával.

Az amerikai válogatott csatára, Charlie Davies biztos vb-résztvevőnek tűnt, amikor 2009 októberében autóbalesetet szenvedett, amelyben eltört a jobb síp-, illetve combcsontja, a bal könyöke, valamint az orra, és több arccsontja. Az életveszélyes sérülések ellenére Davies még szerencsésnek mondható, mivel egyik utastársa nem élte túl az ütközést.

Daviesnek a sípcsontját és a combcsontját is fémlappal rögzítették, és előzetesen 6-12 hónapot jósoltak a visszatérésre, így halvány remény arra is volt, hogy Dél-Afrikában is szerephez jut. Ebbéli tervei végül meghiúsultak, a visszatérésre végül az amerikai bajnokság, az MLS első fordulójában került sor, a D.C. United ugyanis kölcsönvette a francia Sochaux-tól.

A 24 éves csatár a kispadon kezdett a Columbus elleni meccsen, majd az 52. percben, 1-0-s állásnál szállt be, és tíz perccel később tizenegyesből szerezte meg első gólját az MLS-ben. Az álomszerű visszatérés a védelmi hibát megbüntető második góljával lett teljes, a DC United 3-1-re nyert az idénynyitón, Davies pedig könnyek között adott interjút a meccs után.


"Hogy ez lett volna pályafutásom legemlékezetebb estéje? Nem, ez életem legszebb estéje volt. Az, hogy az első meccsemen két gólt szereztem azok után, amin keresztülmentem, leírhatatlan érzés. Hálás vagyok Istennek, nagyon sokat imádkoztam, hogy újra futballozhassak és köszönöm mindenkinek, aki bízott bennem, és segített nekem" - mondta Davies, aki máris belopta magát a washingtoni drukkerek szívébe.