Társoldalunk:

"Könnyebb volt, mint amire számítottunk" - Hollandia sztárfocistái az [origo]-nak

2011.03.28. 12:20

A holland futballválogatott pénteken fölényes győzelmet aratott a Puskás-stadionban, abban azonban megoszlik a vendégjátékosok véleménye, hogy mennyire tette őket próbára a magyar csapat. Ibrahim Afellay szerint Dzsudzsák Balázs bármelyik európai sztárcsapatban megállná a helyét, a magyarokat pedig nehezebb volt legyőzni, mint a szintén a csoport második helyére pályázó svédeket, Van der Vaart viszont nagyobb ellenállásra számított Budapesten. Van Nistelrooy szerint csak kívülről tűnt könnyűnek a pénteki győzelem, és az amszterdami meccset is csak teljes erőbedobással nyerhetik meg.

A magyar labdarúgó-válogatott nyolc percig volt egyenrangú ellenfele Hollandiának, Rafael van der Vaart gólját követően azonban szinte semmi esélye sem volt a vb-ezüstérmes ellen, amely végül kiütéses, 4-0-s győzelmet aratott a múlt pénteki Eb-selejtezőn.

Afellay: Könnyebb volt a svédek ellen

A holland csapat öt fordulót követően továbbra is hibátlan teljesítménnyel vezeti az E csoportot, a játékosok mégis azt mondják, nem hiszik azt, hogy az eddig összegyűjtött tizenöt ponttal már elvégezték a dolgukat. A magyarok elleni második gól szerzője, Ibrahim Afellay legalábbis azt mondta: "Túl korai lenne még arról beszélni, hogy ezzel már kijutottunk az Eb-re."

A 24 éves játékos éveken át együtt játszott Dzsudzsák Balázzsal Eindhovenben, mígnem pár hónapja leigazolta napjaink talán legnépszerűbb csapata, az FC Barcelona. Az [origo] feltette a kérdést Afellaynak: ha neki a holland csapat kulcsjátékosaként sikerült a PSV-től a 2009-ben BL-győztes katalán sztárcsapathoz igazolnia, akkor összejöhet-e egy hasonló álomszerződés Dzsudzsák számára? "Természetesen igen, bár éppen most hosszabbította meg a szerződését. De egyértelműen olyan szintet képvisel a játéktudása, hogy bárhol megállná a helyét, legyen szó Európa bármelyik sztárcsapatáról" - felelte Afellay, akire a Barcelonában egyelőre főleg csereként számítanak.

Bár a magyar-holland meccs nem Dzsudzsákról szólt - Juhász Roland szerint azért, mert a csapattársak nem hozták helyzetbe, és nem vették le a válláról a védekezést -, azért érdekes lehet, hogy Afellay vajon felhívta-e a hollandok figyelmét egykori klubtársára. "Mindenki ismeri Dzsudzsák Balázst, aki egy nagyon jó játékos, remek képességekkel rendelkezik, szóval nem kellett őt egyáltalán bemutatnom a csapattársaimnak" - felelte.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Vanczák így futott Afellay után

Arra az a kérdésünkre, hogy a svédek vagy a magyarok legyőzése volt-e nehezebb,Afellay ugyancsak hízelgő választ adott."A magyar csapat inkább védekezett, a svédek pedig - amikor 4-1-re legyőztük őket - támadtak, szóval nehéz lenne megmondani, hogy melyik csapat ellen volt nehezebb játszani. De ha muszáj választanom: könnyebb volt a svédek ellen."

Van der Vaart: Előfordulhat, hogy jobban játszanak majd a magyarok

A vendégek kapujában a Maarten Stekelenburg helyére - vélhetően több hónapra - beugró vészkapus, Michel Vorm állt, és egyáltalán nem okozott csalódást. Érthető, hogy az ötödik válogatottsága után széles mosollyal az arcán nyilatkozott: "Nagy nap volt a pénteki a számomra, pedig Dzsudzsák az elején rám ijesztett, de szerencsére megúsztam gól nélkül. De nem csak ezt az egy helyzetet, hanem az egész meccset sikerült nullára hoznom, szóval képzelhetik, mennyire örülök. Csodás érzés, hogy egy ilyen fontos meccsen sikerült bizonyítanom" - nyilatkozta az Utrecht 27 éves kapusa, majd hozzátette: nagyon reméli, hogy a keddi találkozón sem kell majd maga mögé nyúlnia.

"Sikerült bemutatnunk egy gyorspasszos játékot, és végül négy gólt is szereznünk" - értékelte a pénteki meccset Robin van Persie, az Arsenal csatára az [origo]-nak. "Kívülről akár könnyednek is tűnhetett a győzelmünk, pedig nem volt az. A magyarok a saját dolgukat nehezítették meg, ami egyúttal megkönnyítette a miénket. A kétgólos vezetés birtokában viszont már a saját játékunkat játszhattuk" - folytatta a pénteki negyedik gól szerzője, majd zárásképp hozzátette: kissé fura érzés lesz mindössze négy nap elteltével ugyanazzal a csapattal játszani.

Amikor a BL-negyeddöntős Tottenhamben légióskodó Rafael van der Vaartot arról kérdeztük, hogy könnyebb volt-e a budapesti meccs, mint amire számítottak, akkor nem ellenkezett nagyon: "Talán igen, könnyebb volt. Jól tudtuk, hogy az első perctől kezdve százszázalékosan koncentrálnunk kell, és akkor jó eredményt érhetünk el" - mondta az egykori Hamburg-kedvenc, akin tényleg látszott, hogy már a meccs elejét is komolyan vette, hiszen a nyolcadik percben szerzett góljával tulajdonképpen eldöntötte a meccset.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Van der Vaartot csak így lehetett megállítani

A hollandok pénteki teljesítményét egyszerűen csak fantasztikusnak nevező Van der Vaart abban reménykedik, hogy kedden ismét könnyed sikert aratnak. "Nem bánnám, ha ugyanolyan jól menne a futball Amszterdamban, mint ahogyan Budapesten, de tisztában vagyunk vele, hogy ez egy teljesen másik kilencven perc lesz, és előfordulhat, hogy jobban játszanak majd a magyarok" - mondta az [origo]-nak, a Goal.com nevű internetes oldalon megjelent nyilatkozatában viszont ennél kritikusabban fogalmazott. "Egy pillanatig sem okozott számunkra problémát a magyar csapat. Mi nagyon jók voltunk, az ellenfél viszont nem volt túl erős."

Arra a kérdésünkre, hogy erősebb-e a mostani csapat, mint amelyik vb-döntőt játszott, a 28 éves Van der Vaart úgy válaszolt: "Nem hinném. Viszont hogy labdabirtoklásban és kombinációban nagyon jók voltunk, az biztos. Most csak azt látom, hogy minden játékos boldog a négygólos diadal miatt."

Van Nistelrooy szerint mindent kiadtak magukból

Wesley Sneijder a magyaroknak nem lőtt gólt, a Király Gábor kapujára emelt távoli kapufás lövése viszont szépségdíjas volt. Hiába játszott látványosan a holland csapat, a középpályás visszautasítja azokat a véleményeket - többek között a magyarok csapatkapitánya, Gera Zoltán is erről beszélt a meccs előtt -, amelyek szerint úgy játszanak, mint a Barcelona. "Nem szeretném a játékstílusunkat a Barcelonáéhoz hasonlítani. Szerintem a holland válogatott teljesítményét semmihez sem lehet hasonlítani. Mi úgy játszunk, mint az Oranje" - mondta a középpályás az OnsOranje.nl nevű holland futballportálnak.

Az Inter 26 éves csillaga meglepődött azon, hogy mennyire jól ment a foci a hollandoknak Magyarországon, mint mondta, nem is emlékszik rá, mikor játszott utoljára ilyen jól a csapat. "A labda többször is nagyon hosszú időn át nálunk volt, előfordult, hogy öt percig nem adtuk oda az ellenfelünknek" - dicsekedett Sneijder.

A 81. percben csereként beállt csatárcsillag, Ruud van Nistelrooy nem számított arra, hogy 4-0-ra nyer Hollandia: "Nem kezdett rosszul a magyar válogatott, de fontos momentum volt, hogy mi az első helyzetünkből rögtön gólt rúgtunk, az pedig el is döntötte a meccset, hogy még a félidő előtt ismét betaláltunk."

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Hollandiának pénteken nem volt szüksége Van Nistelrooy-gólra

A 34 éves játékos nem vállalkozott arra, hogy véleményt mondjon arról, az E csoportban a jelenlegi csoportállás szerint a második helyért harcoló magyar vagy a svéd csapatot tartja-e erősebbnek, kérdésünkre csak egy "nem tudom"-mal válaszolt, a saját válogatottjáról viszont ódákat zengett. "Nagyon élveztem a csapattársaim játékát, Sneijder, Van Persie, Van der Vaart, De Jong, Van der Wiel - mindannyian nagyszerűen játszottak."

A Manchester Unitedben és a Real Madridban is megfordult, jelenleg a Hamburgot erősítő Van Nistelrooy a kedd esti találkozón a budapestihez hasonlóan jó játékot vár a csapatától. "Nem lesz könnyű dolgunk. A 4-0 alapján talán sokan azt gondolják, hogy könnyedén nyertünk, pedig ez nem így van. Keményen kellett hajtanunk azért, hogy győzzünk. Nem elég ötven vagy hetven, de még kilencven százalékot sem kiadnod magadból ahhoz, ha nyerni akarsz. Ha kedden újra nyerni akarunk, akkor ugyanúgy kell játszanunk, mint Magyarországon, azaz, a tudásunk száz százalékát kell nyújtanunk. Nézze csak meg, milyen fáradtak voltak a játékosok a pénteki 90 perc után, ez is mutatja, hogy mindent kiadtak magukból" - értékelt Van Nistelrooy az [origo]-nak.

Az amszterdami holland-magyar Eb-selejtezőt 20.30-kor rendezik az Ajax 53 ezres stadionjában.

KAPCSOLÓDÓ CIKK