Vágólapra másolva!
Gera Zoltán hiába szerzett két gólt Hollandia ellen, a magyar válogatott a 2-1-es vezetés és a 3-3-as döntetlen után 5-3-ra kikapott a keddi Eb-selejtezőn, így a csapatkapitány sem tud igazán örülni a teljesítményének. A 31 éves játékos  a vereség ellenére is büszke a játékostársaira, a csapat feljavulása szerinte annak köszönhető, hogy a budapesti zakó után őszintén elmondták egymásnak a véleményüket. A Fulham légiósa úgy véli, angliai klubedzőjét hidegen hagyja, hogy két gólt lőtt a vb-ezüstérmesnek, viszont reméli, hogy az amszterdami meccs segít neki a nyári csapatkeresésben.

- Mekkora volt a különbség a budapesti 0-4 és az amszterdami 5-3 között?
- Nagyon nagy. Pénteken sokkal nyíltabban játszottunk, a második mérkőzésen zártabban védekeztünk, és a kontralehetőségekre vártunk, sikerült is berúgni három gólt. Nagyon komoly tanulságai vannak mindkét mérkőzésnek.

- Mire gondol?
- Arra, hogy a legalapvetőbb dolog a védekezés. Ha azt jól megszervezzük, akkor onnantól kezdve annyit lehet támadni, amennyit az ellenfél enged, és az így adódó lehetőségeket ki kell használni. Teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél, az első a védekezés.

- Nemcsak a két meccs, hanem a két amszterdami félidő között is nagy különbség volt. Az 1-0-s első negyvenöt perc után 2-1-re még vezetett is a válogatott Amszterdamban, majd 2-3 után egyenlített, végül 5-3-ra kikapott. Másképp védekezett a csapat a második játékrészben?
- Mindkét félidőben ugyanúgy védekeztünk, de a másodiknak az első tíz percét átaludták a hollandok, és nekünk ezt sikerült kihasználnunk. Utána nagyon komoly erőket kellett mozgósítaniuk, hogy megfordítsák az eredményt, ebben sikeresek is voltak, de azért mi is megmutattuk, hogy van tartása a csapatnak.

- Mikor veszítette el a csapat a mérkőzést?
- Három-három után, amikor két gyors gólt rúgtak a hazaiak. Kétgólos hátrányból már nagyon nehéz talpra állni, ráadásul ekkorra már el is fáradtunk.

- Mit mondott a bíró, amikor érvénytelenítette Dzsudzsák Balázs gólját?
- Azt magyarázta a gól után, hogy ő azt mondta nekünk, a sípszóra fogjuk elrúgni a labdát, de mi ezt nem kértük, és ez volt a probléma. Ugyanezt megcsinálták a hollandok is a második félidőben, de a bíró azt az akciót nem fújta vissza. Ez így nem volt teljesen korrekt, a hazaiak nagyobb tiszteletet kaptak.

- Úgy tűnt, hogy négy nap alatt mentálisan óriásit fejlődött a csapat. Mi történt?
- Mindenki átgondolta, hogy mit rontott el az első meccsen, a csapat pedig közösen is megbeszélte, hogy ki miben hibázott. A javulás a csapategységnek és annak köszönhető, hogy egymásnak őszintén elmondtuk a véleményünket.

- Csapatkapitányként ebben kiemelt szerepe van?
- Nem szeretném semmiképpen sem túllihegni a szerepemet. Az én karomon van ugyan a csapatkapitányi karszalag, de ez nem jelenti azt, hogy én vagyok a vezéregyéniség. Vannak más rutinos játékosok is a válogatottban, akinek a szavára mindenki odafigyel - ilyen például Király Gabi, Juhász Roli vagy Hajnal Tomi -, de mindenki szabadon elmondhatja a véleményét. Ha például a 22 éves Koman Vladimir elmondja, hogy mit gondol, arra is mindenki ugyanúgy odafigyel, mint ha én tennék javaslatot. Mindenkinek többet kell beszélnie a pályán belül és kívül is, és ezúttal többet is beszéltünk.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

- A válogatottat elkísérő drukkerek szerint szép volt, amit a válogatott mutatott a vb-ezüstérmes ellen. Tényleg lehet örülni egy vereségnek is?
- Én annak örülök, hogy egy ilyen 4-0-s zakó után sikerült föleszmélnünk és jobb teljesítményt nyújtanunk. Büszke vagyok a játékostársaimra, és nagyon remélem, hogy tovább tudjuk vinni a mai teljesítményünket. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy hibákat is elkövettünk, hiszen öt gólt kaptunk, és látszik, hogy a védekezésünkkel vannak problémák. De ezzel nem a védőket akarom kipécézni, hiszen aki ért a futballhoz, az tudja, hogy nemcsak nekik, hanem az egész csapatnak együtt kell védekeznie - a csatártól kezdve a kapusig, mindenkinek. Ebben kell javulnunk, és annak ellenére, hogy öt gólt kaptunk, már javultunk is.

- Nehéz hónapokon van túl, hogyan tovább?
- Nagyon frusztrált és görcsös voltam az elmúlt időszakban, mert nem ment igazán jól a futball a válogatottban, a klubcsapatomban pedig nem játszom rendszeresen. De nagyon örülök neki, hogy megmutattam, azért van még bennem valami. Remélem, hogy sikerül valahogy átvészelnem az elkövetkezendő két hónapot, és nyártól újult erővel, akár egy új klubban, de játszhatom majd.

- Mark Hugheshoz biztosan eljut a hír, hogy két gólt lőtt a vb-döntősnek. Nem gondolja, hogy ezzel meggyőzte a walesi edzőt, hogy igenis a csapatban lenne a helye?
- Örülnék neki, ha lenne hatása a két gólomnak, de nem hiszem, hogy ez meghatja vagy érdekli. Az a klubcsapat, ez pedig a válogatott. Abban bízom, hogy a keddi teljesítményem segíteni fog az esetleges nyári klubváltásomnál.

Bánki Erik: A keddi teljesítmény kellő elégtétel

Bánki Erik, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja szerint nyerhető meccset bukott el a magyar csapat Amszterdamban: "Nagyon nagy élmény volt számomra ez a mérkőzés, különösen a második félidő első fele, amikor fordított a válogatott. Ha ott egy kicsit nagyobb szerencsénk van - hiszen voltak lehetőségeink ekkor is -, akkor 3-1-ről már nagyon nehezen tudtak volna visszajönni a hollandok."

Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának az elnökeként is dolgozó politikus szerint a végén bosszantó egyéni hibákat követett el az együttes, ezért kapott ki a csapat. "Ezzel együtt azt gondolom, hogy értékelni kell azt a küzdeni tudást, azt a bátorságot, ami a csapatot jellemezte. Ezt vártuk volna a hazai mérkőzésen is, de a keddi teljesítmény kellő elégtétel."

Bánki egyáltalán nem bánta meg, hogy elutazott az amszterdami Eb-selejtezőre: "Megérte kijönni. Úgy gondolom, hogy akkor kell kiállni a csapat mellett, amikor az bajban van, én lemondtam a programjaimat, csak hogy jelen lehessek, mert úgy gondolom, hogy a vesztes csapat melletti kiállással kell az embernek igazolni azt, hogy egy kisiklás nem jelenti azt, hogy nincsen esélyünk a továbbjutásra az Eb-selejtezőcsoportból."

Az elnökségi tag az eredménnyel nem elégedett: "Akkor lettem volna az, ha pontot szerzünk, és erre kedden volt is esélyünk. A végeredményt abból a szempontból elfogadhatónak tartom, hogy egy szoros meccsen kapott ki a válogatott."