Vágólapra másolva!
Gregory van der Wiel duplán élvezte a hazai pálya előnyét a hollandiai Eb-selejtezőn, a jobb oldali védő ugyanis a mérkőzésnek otthont adó Ajax játékosa. A 23 éves védő meglepődött azon, hogy kedden mennyivel jobban játszott a magyar válogatott, mint a múlt pénteken.

"Sokkal jobb volt az ellenfél, mint a legutóbbi mérkőzésen. Főleg a szünet után végeztek jó munkát a magyarok, hiszen fordítani tudtak" - mondta az [origo]-nak Van der Wiel, aki állítja, 2-1-es magyar vezetésnél sem tartott attól, hogy a holland csapat kikaphat: "Soha nem félek, és tudtam, hogy még megnyerhetjük a meccset. Végül is igazam lett."

A hátvéd Budapesten két gólpasszt adott, Amszterdamban viszont kevésbé vetté ki a részét a támadásokból, pedig a hollandok még meg is tudták fejelni eggyel a Puskás-stadionban szerzett négy gólt. Van der Wiel ezúttal is egy oldalon játszott Dzsudzsák Balázzsal, aki sokat tett azért, hogy az Ajax-játékos kevesebbet húzódhasson előre. "Szeretek Balázs ellen játszani, mert kétségtelen, hogy nagyon jó támadó, de néha egyáltalán nem védekezik. Kedden viszont sokkal többet szaladt utánam, mint legutóbb, ez lehet az oka, hogy a múlt pénteken két gólpasszt is adtam, kedden pedig egyet sem. Na jó, egyet majdnem."

Bert van Marwijk holland kapitány a mérkőzés során többször is idegesen reagált a holland csapat hibáira, Van der Wiel szerint a meccs után mégsem volt semmi jele annak, hogy a tréner dühös lenne a második félidei játék miatt. "Nem volt mérges, hiszen nyertünk. Hat meccs után tizennyolc pontunk van, panaszra tehát semmi okunk" - mondta a védő, majd hozzátette: ha így folytatják, elképzelhetőnek tartja, hogy Hollandia jövőre már nem második lesz az Eb-n, úgy, mint tavaly a vb-n: "Szerintem jó esélyünk van arra, hogy megnyerjük a foci-Eb-t" - jelentette ki.