Vágólapra másolva!
1957-ben az Újpest elnöke akadályozta meg a Ferencváros feloszlatását, állítja Fenyvesi Máté, akire évtizedekkel később három Újpest-drukker vigyázott, amikor az FTC elnökeként veszélyes helyre tévedt a Megyeri úti stadionban. Dunai Antal mesélt a centerhalfról, aki egy műesés miatt megsértődve előbb lement a pályáról, majd a bal szélen váratlanul feltűnve két gólt is lőtt a Dózsának. A pénteki Fradi-Újpest előtt Albert Flórián, Göröcs János, Rákosi Gyula és Várhidi Pál is felidézte emlékeit az [origo]-nak a régi nagy rangadókról.

Az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórián egy percet sem játszott a ma már a nevét viselő stadionban az Újpest ellen. "Az a sok ember nem fért volna el az Üllői úton, akkoriban a Népstadionban rendezték a rangadót közel százezer ember előtt. Fantasztikus hangulatú meccsek voltak, olyankor félretettük a barátságot kilencven percre. Az éjszakában aztán újra összefutottunk, ki búfelejtés, ki ünneplés céljából jött, akkor már nem voltak ellenségeskedések" - mondta az [origo]-nak Albert, aki bízik benne, hogy a pénteki találkozón csak a pályán zajló eseményekre kell majd figyelni.

Nem úgy, mit tavaly ősszel, amikor az újpesti rangadó második félideje a pirotechnikai eszközök használata miatt késve kezdődhetett csak meg, majd a játékvezetőnek meg is kellett szakítania a játékot, mert a vendégszurkolók beszakították a menekülőkaput, és megpróbáltak ők is pályára lépni. A rendőrség tizennégy személyt állított elő, egy drukkert életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

"Manapság, ha balhé van a derbin, másnap az iskolában a fiatalok azzal kérkednek, hogy ott voltak a meccsen, de a végeredményről már fogalmuk sincs" - jegyezte meg Albert. Az egykori zseniális támadó sohasem készült mentálisan az ellendrukkerek bekiabálásaira, sokkal inkább a rá váró védőkre, akik - mint mondja - minden dörzsölt trükköt bevetettek ellene.

Szusza után a vécére is

Mint például Várhidi Pál, a Dózsa korábbi kőkemény védője, aki edzőként is sikeres volt a lila-fehérekkel. "Én még Mészáros Dodó, Deák Bamba ellen is játszottam, de természetesen az Albert Flórival folytatott párharcaim a legemlékezetesebbek."

A nyolcvanadik születésnapját idén novemberben ünneplő sportember meghatottan idézte fel a hozzá hasonlóan szinte átjátszhatatlan Dalnoki Jenő alakját, annak ellenére, hogy ő másik csapatban játszott. "Kevesen tudják, hogy nekem Jenő volt az egyik legjobb barátom. A kezdés előtt halálba zrikáltuk egymást, de a meccsen nem volt gond, sportszerűen küzdöttünk. Tény, hogy nekem a Flóri volt a legveszélyesebb ellenfelem, tíz évvel fiatalabb is nálam, de a fradisták ugyanúgy rettegtek Szuszától. Mindkét oldalon hemzsegtek a világklasszisok."

Prukner: Önmagukat kell legyőzni

A második helyen álló Fradi edzője, Prukner László az [origo]-nak azt mondta, próbálta megkímélni játékosait az FTC Zrt. tulajdonosváltása körül zajló eseményektől. "Minimálisra akartuk szorítani a negatív híresztelések hatását. Reméljük, az FTC biztosítékot ad, hogy a csapat hosszabb távon működőképes lesz, és a játékosok egzisztenciájáért sem kell aggódni. Nehezen dolgoztuk fel a Győr és a Videoton elleni vereséget, de ha önmagunkat képesek vagyunk legyőzni, akkor jól jöhetünk ki az Újpest elleni meccsből. Győzni akarunk" - mondta Prukner, aki csupán az eltiltott Marótira nem számíthat az Újpest ellen.

"Abban bízom, hogy folytatódik a Ferencváros elleni jó sorozatunk" - jelentette ki Mészöly Géza, a jelenleg tizedik Újpest szakvezetője. "Szoros mérkőzésre számítok, ahol apróságok döntenek majd. Remélhetőleg ismét megmutatjuk, hogy nem véletlenül játsszuk talán a legszebb futballt az NB I-ben, és ezúttal eltökélt szándékunk, hogy a szépség eredményességgel is párosuljon. Mostanra, a bajnokság hajrájára összeállt a csapat, a sok-sok fiatal és a rutinos veteránok egységet alkotnak" - állapította meg a tréner, aki különleges meccsnek tartja a mindenkori Fradi-Újpestet.







Rákosi Gyula 0.45-nél megszerzi a vezetést


A tömeg visszatódult az utcáról a stadionba

Dunai Antal, az Újpest harmincegyszeres válogatott balösszekötője pályafutása kiemelkedő eseményeiként tartja számon a Ferencváros elleni rangadókat. "Számomra mindig ünnep volt játszani a Fradi ellen. A legemlékezetesebb az 1970. június 6-án, a Megyeri úton játszott bajnoki rangadó volt, amelyet az én gólommal nyertünk meg 3-2-re. A 85. percben még a Fradi vezetett 2-1-re, akkor Göröcs Titi kiegyenlített, de közben letelt a játékidő, mindenki elindult hazafelé, a Váci úton a 3-as villamossal. A bíró már az óráját nézte, amikor Zámbó Sanyi elment a bal szélen, a rövidre belőtte a labdát félerősen, én meg Géczi Pistát megelőzve jobb külsővel a hálóba pörgettem. A hangrobbanásra megállították az emberek a villamost, leugráltak, és mindenki visszatódult a stadionba ünnepelni a hihetetlen győzelmünket" - emlékezik a 68 éves egykori ezüstcipős.

Dunai azt mondja, ő és társai a maiakkal szemben sohasem fetrengtek a gyepen, ha felrúgták őket, felpattantak és rohantak tovább. "Meg sem fordult a fejünkben, legfeljebb egyszer-egyszer fordult elő ilyesmi. Például velem, amikor egy alkalommal jugoszláv bíró vezette a Fradi elleni rangadónkat, és mivel én tudok szerbül, elbeszélgettem vele a meccs előtt. Aztán adódott egy lehetőség, amikor egy kicsit rájátszottam a szabálytalanságra, elestem a tizenhatoson belül, és a játékvezető tizenegyest ítélt. Ettől Mátrai Sanyi, a Fradi centerhalfja úgy megsértődött, hogy lement a pályáról. Akkor még nem volt csere, tíz emberrel játszott tovább az FTC. Aztán látom a második félidő elején, hogy ott a Mátrai a bal szélen! És rúgott is két gólt, amivel megnyerték a rangadót."

Fotó: Mudra László [origo]
Göröcs János hiányolja a szurkolókat a stadionokból


A 72 éves Göröcs János is az 1970-es 3-2-re emlékezik a legszívesebben, ami érthető, mert ő szerezte az egyenlítő gólt. "Tényleg az utcáról jött vissza a közönség az utolsó percben. Micsoda hangulat volt! Harmincezer ember a Megyeri úton, de semmi rendbontás, semmi huliganizmus. A mi időnkben nem volt ilyen. Régen, ha rákezdte volna valaki, hogy így az anyád, úgy az anyád, a többiek szurkolása lecsendesítette volna. Manapság olyan üresek a stadionok, hogy minden szó hallatszik."

Mészöly Gézával még nem kapott ki az Újpest a Fraditól

A Ferencváros és az Újpest pénteken este 19 órakor csap össze az Albert-stadionban. Ősszel az Újpest rekordkülönbségű, 6-0-s győzelmet aratott a Megyeri úton, a Ferencváros bajnoki mérkőzésen csaknem hét és fél éve nyeretlen a lila-fehérek ellen. A jelenlegi vezetőedző, Mészöly Géza irányításával egyszer sem maradt alul az Újpest az FTC-vel szemben, az örökmérleg viszont a zöld-fehérek felé billen: 92 FTC-győzelem mellett 59 újpesti siker és 56 döntetlen született, a gólkülönbség pedig 396-298.


Az Újpest megvétózta a Fradi feloszlatását


Dr. Fenyvesi Máté játékos pályafutásából és elnöki időszakából is kiemelt két emléket, amely hűen tükrözi, hogy akkoriban milyen viszonyban volt egymással a két klub. "Az 1957-es szezonban a szurkolóink az egyik mérkőzésünkről hazafelé tartva megrongálták több üzlet rolóját, amiért a politikai vezetés komoly szankciókat helyezett kilátásba. Marosán György fel akarta oszlatni a Fradit, de az Újpest akkori elnöke, Csáki Sándor - annak ellenére, hogy csöppet sem volt oda a Ferencvárosért - kijelentette, hogy az FTC kizárása esetén az Újpest visszalép a bajnokságtól. Ezután már csak Dalnokit és Gerendást akarták eltiltani, ám őket végleg, mondván játékukkal jelt adtak a közönségnek a brutalitásra. Erre Csáki úgy felelt, hogy akkor nem lép pályára az Újpest. A Megyeri úti meccsünk során Nagy Károly, alias "Kacsa" odalépett Dalnokihoz, és azt mondta neki: Jenőkém, nyugodtan felrúghatsz, nem fogok hempergőzni, azonnal felpattanok. Ilyenek voltak régen a derbik" - mondta Fenyvesi, aki 2000-ben, klubelnöksége idején is szerzett pozitív tapasztalatokat.

Fotó: Mudra László [origo]
Az FTC korábbi elnöke lekéste a kezdést, majd beült az Újpest-szurkolók közé


"Újpesten volt meccs, és kicsit elkéstem az elejéről. A Megyeri útról mentem be a stadionba, és találtam ott egy üres helyet. Öt-hat perc elteltével szólt nekem oda két férfi, hogy nem leszek ott jó helyen, majd ők biztonságos helyre kísérnek. Erre felpattant három Újpest-szurkoló, mondván, ne menjek sehova, majd ők vigyáznak rám. Egész meccs alatt beszélgettek velem, mondjuk erről lemondtam volna. Viszont megtűrtek. Nem tudom, ez manapság megtörténhet-e."

Jimmy Jumpra is készül a rendőrség

"Fokozott ellenőrzés lesz Budapest egész területén a mérkőzés napján, ahol csoportosulás alakul ki, ott a rendőrök igazoltathatnak" - mondta az [origo]-nak Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője.

Az Üllői úti stadion környékén 17 és 19 óra között, majd a találkozó után 21 és 22 óra között a Könyves Kálmán körutat lezárják a forgalom elől. A hazai szurkolók a Nagyvárad tér, illetve a Bláthy Ottó utca felől közelíthetik meg a stadiont, a Lágymányosi-híd felől érkező autók nem tudnak majd balra fordulni, és a metró területén is fokozott ellenőrzés lesz.

Kérdésünkre a szóvivő nem mondta meg, hogy hány rendőr teljesít majd szolgálatot a stadionban és környékén. "A rendőrség a mérkőzésen megfelelő létszámban lesz jelen, a stadionon belül és kívül egyaránt, és részt vesznek a beléptetés ellenőrzésében is."

A szeptemberi, újpesti meccsen a sportesemények megzavarásáról elhíresült Jimmy Jump is berohant a stadionba, a BRFK szerint ezúttal erre is fel vannak készülve.


"Örökre életem legnagyobb pillanata marad"






A 21. forduló programja:

április 1., péntek:
Kaposvári Rákóczi - Vasas-Híd 17 ó
vezeti: Garcia Miquel
Ferencváros - Újpest FC 19 ó
v.: Iványi

április 2., szombat:
Szolnoki MÁV - Videoton FC 15 ó
v.: Oláh
MTK Budapest - BFC Siófok 17 ó
v.: Fábián
Szombathelyi Haladás - Kecskeméti TE-ERECO 17 ó
v.: Veizer
Lombard FC Pápa - Paksi FC 17 ó
v.: Berger
ZTE FC - Budapest Honvéd 17:30 ó
v.: Bognár

április 3., vasárnap:
DVSC-TEVA - Győri ETO FC 17:30 ó
v.: Kassai


A bajnokság állása:

1.Videoton FC20144242-1846
2.Ferencváros20111832-3034
3.Paksi FC20104634-2734
4.ZTE FC20103735-2933
5.Kaposvári Rákóczi20103732-2633
6.DVSC-TEVA2095635-3032
7.Lombard FC Pápa2084833-3528
8.Kecskeméti TE-ERECO20901136-3927
9.Győri ETO2076721-2127
10.Újpest FC2075832-2726
11.Vasas2074925-3225
12.Budapest Honvéd2066822-2424
13.Szombathelyi Haladás2065927-2723
14.MTK Budapest2065924-3023
15.BFC Siófok2047915-2619
16.Szolnoki MÁV20341316-4013


A góllövőlista élcsoportja:
17 - Alves (Videoton)
11 - Maric (Pápa)
10 - Oláh (Kaposvár), Tököli (Kecskemét)
8 - Czvitkovics (DVSC), Ferenczi (Vasas), Rajcomar (ZTE), Schembri (Ferencváros)
7 - Böde (Paks), Kenesei (Haladás), Montvai (Paks), Némedi (Szolnok), Rajczi (Újpest), Remili (Szolnok)
6 - Balázs Zs. (ZTE), Tischler (MTK), Tisza (Újpest)