Vágólapra másolva!
Tizennyolcan, köztük korábbi válogatott labdarúgók és Bozsik Péter korábbi szövetségi kapitány is megkezdte hétfőn a legmagasabb szintű, pro licences edzőképző tanfolyamot.

"Az MLSZ stratégiájában szerepel az infrastruktúra fejlesztése, ez alól a humán infrastruktúra, azaz az edző- és bíróképzés sem kivétel" - mondta a tanfolyam kezdete előtti köszöntőjében Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. "Azt kívánom, legyen sikeres csapatuk, önök által pedig legyen sikeresebb a magyar futball!"

Mezey György, az európai szövetség (UEFA) edzőképzésért felelős szakembere rövid előadásában elmondta, hogy nem stratégiát, edzésmódszereket és a tréningek levezetését oktatják a pro licences tanfolyamon, hanem a profi futball működését, illetve bemutatják a vezetőedző feladatait.

A magyar élvonalban tizenkét pontos előnnyel listavezető Videoton trénere kifejtette, hogy Magyarországon a klubmenedzsment a legnagyobb probléma. Példaként említette Kiss László pécsi menesztését, miközben a mecsekaljai csapat a vállalt céloknak megfelelően vezette az NB II Nyugati csoportját. Ahogyan fogalmazott: "Itthon még mindig a szocialista modell működik, csak magánemberek pénzén."

"A legfontosabb a kapcsolattartás. Ebbe beletartozik a média, a tulajdonos, a támogatók, de az átigazolásoknál rendkívül fontos játékosmenedzserek és megfigyelők is. A vezetőedző felelős az edzésekért, és megtervezi a munkát, de azt már segítői is elvégezhetik" - mondta Mezey.

A korábbi szövetségi kapitány szerint a játékosok adásvétele vezetőedzői feladat, ugyanakkor ez Magyarországon nem így működik. Ismertette, hogy "futballországokban" a klubmenedzsment és a vezetőedző megállapodnak, mennyi pénz jut új játékosok megszerzésére, és azt szabadon használhatja fel a tréner, aki cserében vállalja a kitűzött cél elérését a csapattal.

Mezey az MTI kérdésére úgy válaszolt, fennáll a veszély, hogy ez a tudás Magyarországon elveszik, de reménykedik, hogy a klubvezetésekben is lezajlik majd egy olyan szemléletváltás, amely lehetővé teszi a pro licences tanfolyamon elsajátítható tudás felhasználását. Továbbá emlékeztetett arra, hogy a pro licences diploma megszerzésével nemcsak Magyarországon, hanem bárhol a világon vállalhat munkát a szakember.

Mi is az a pro licenc?

Az Európai Labdarúgó-szövetség még 1991-ben bízta meg a szervezet technikai bizottságát azzal, hogy dolgozzon ki egy egységes edzőképzési formát, amely aztán hat évvel később lépett életbe.

Az UEFA egy háromlépcsős edzőképzési rendszert vezetett be, amelynek első foka az úgynevezett Basic, vagy B licenc (a megszerzése 90 órás oktatást jelent). Ennek a célja az, hogy olyan szakembereket képezzen, akik már egyesületi formában dolgoznak, vagy igazolt utánpótláskorú labdarúgókkal vagy amatőr felnőtt focistákkal. Erre épül a következő fokozat, az Advanced, vagy A licenc (megszerzéséhez 140 órás tanfolyamot kell elvégezni), amely már egy komolyabb képzést jelent - itt a célcsoportot azok a szakemberek jelentik, akik élvonalbeli egyesületek korosztályos csapataival szeretnének foglalkozni, vagy a profi együttesek edzői mellett asszisztensként dolgoznának. A legfelső fokozat pedig az UEFA pro licence (amely alapja a 370 órás oktatás), az európai szövetség szabályai szerint 2010-től kezdve már csak ezzel lehet élvonalbeli klubnál dolgozni, vagy kupasorozatban induló csapatot irányítani.

A programhoz immár az UEFA mind az 53 tagszövetsége csatlakozott, ha nem is ugyanolyan szinten: Albániában vagy Grúziában például jelenleg csak A licencű képzés zajlik, de egyre több országban adhatnak ki legmagasabb szintű diplomát, köztük Magyarországon is. Itthon dr. Mezey György volt az edzőképzés első számú irányítója, és munkájának köszönhetően az MLSZ 2002 óta indíthat UEFA pro licenc megszerzésével végződő tanfolyamot. Mindez azonban nem volt ilyen egyszerű, hiszen ezt a végzettséget hazánkban eleinte nem tekintették államilag elismert szakképesítésnek. 2005-ben végül sikerült akkreditálni az MLSZ tanfolyamait, és azóta ez a gond is megszűnt.


A képzéssel kapcsolatban kifejtette, minimálisan 240 tanóra van előírva, amelyet nagyjából másfél év alatt végeznek el a hallgatók, akik kétszer egyhetes külföldi tanulmányúton is részt vesznek. Elárulta, a tanfolyam első felében elsősorban magyar, pro licenccel rendelkező szakemberek, majd a második felében több külföldi vezetőedző tartja az előadásokat. Utóbbiakkal kapcsolatban nem kívánt neveket mondani, amíg azok nem fogadták el a meghívást, de az egyik kiszemelt szakembernek a román Mircea Lucescut nevezte, mivel "ő a Bajnokok Ligájában negyeddöntős ukrán Sahtar Donyecknél egy keleti bástyát épített fel".

Mezey örül annak, hogy az élvonalbeli együttesek vezetőedzői posztjához UEFA-előírás szerint szükséges pro licenc - és a korábbi évekkel ellentétben - jelenleg ez minden Monicomp Ligában szereplő gárda trénerének megvan.

A tanfolyamra felvették Bozsik Péter korábbi szövetségi kapitányt is, aki kifejtette, nem biztos, hogy az edzők a leggyengébb láncszemek a magyar futballban.

"Nem véletlenül nem vállaltam öt éve edzői feladatot, eddig is megvoltak az elvárásaim és elveim. A tanfolyamot elsősorban azért szeretném elvégezni, hogy ha lezajlik a szemléletváltás az egész magyar futballban, így a klubmenedzsmenti szinten is, ahogy az elmúlt fél év tapasztalatai erre utalnak, akkor ne legyen adminisztratív akadálya a szerepvállalásomnak" - mondta Bozsik.

A hétfőn kezdődött pro licences tanfolyamot tizennyolcan kezdték meg: Bozsik Péter, Kenyeres Imre, Klement István, Tajti József, Kiss László, Lipcsei Péter, Horváth Ferenc, Neumann Gábor, Mátyus János, Máté Csaba, Bódog Tamás, Szijjártó István, Török László, Brekk János, Horváth Károly, Vincze István, Détári Lajos és Baranya István.