Vágólapra másolva!
Kedden két negyeddöntő visszavágóját rendezik a Bajnokok Ligájában, a Manchester United egygólos előnnyel fogadja a Chelsea-t, míg a Sahtarnak talán a csoda is kevés lenne a Barcelonában 5-1-re elveszített első meccs után. A Chelsea számára a Bajnokok Ligája az egyetlen sorozat, amelyben még nyerhet valamit idén, így nagy a nyomás a csapaton, de Carlo Ancelotti szerint ez csak pozitívan hat majd játékosaira.

Bár több angol lap is úgy vezette fel a manchesteri visszavágót, hogy Carlo Ancelotti állása is a tét a Chelsea számára, az olasz edző nem fél attól, hogy egy esetleges kiesés után Roman Abramovics elköszön tőle.

"A sorsom nem most fog eldőlni, hiszen 2012-ig szól a szerződésem. Nem hiszem, hogy a nyomás negatívan hatna a csapatra, sokkal inkább koncentráltabbá teszi a játékosokat, kihozza belőlük a legjobb teljesítményt" - mondta Ancelotti, aki Fernando Torrest is megvédte, mondván, nem az a fontos, hogy a Chelsea-ben eddig gólképtelen csatár betalál-e az Old Traffordon, hanem, hogy a csapat továbbjusson.

Tekintettel arra, hogy a bajnokságban tizenegy ponttal van lemaradva a Chelsea a MU mögött, a BL az egyetlen terep a londoniak számára, ahol még nyerhetnek valamit, és mivel Benajun és Alex is visszatért sérülése után, így a Kékek teljes fegyverzetben vonulhatnak fel a United ellen. A Manchesternél a régóta sérült Fletcher biztosan nem játszhat, és Rafael szereplése is kérdéses, a brazil hátvéd a hétfői edzésen csak kocogott, valószínűleg csak közvetlenül a visszavágó előtt dől el, hogy vállalja-e a játékot.

"A Chelsea-nek rögeszméjévé vált a BL-győzelem, Torrest is ezért szerződtették. Persze megértem, hogy így állnak a dologhoz, én is hasonlóan éreztem, és amikor az ember elbukja az elődöntőt vagy a negyeddöntőt, akkor úgy gondolja, sosem jön össze számára a nagy siker. Amikor az 1999-es barcelonai döntőt az utolsó percekben megfordítottuk a Bayern ellen, az a világ legjobb érzése volt, és már megszűnt az addigi nagy nyomás" - foglalkozott az ellenféllel némi nosztalgiázással vegyítve Alex Ferguson, a MU edzője.

A két gárda amúgy összesen százötvenkilencszer csapott össze egymással, 68 MU-győzelem mellett 44 Chelsea-siker és 47 döntetlen a mérleg. A felek ebben a szezonban az 1-0-s MU-sikert eredményező első meccs mellett eddig kétszer találkoztak: az angol Szuperkupa döntőjében 3-1-re nyert a Manchester, míg a bajnokságban a Chelsea hazai pályán egy sokat vitatott összecsapáson 2-1-re győzött.

Carlo Ancelotti pályafutása során már harmadik klubjával botlik bele Alex Fergusonba a BL-ben: az 1998/99-es idényben még a Juventus szakvezetőjeként elbukta az elődöntős párharcot, a Milan edzőjeként azonban a 2004/05-ös és a 2006/07-es idény kieséses szakaszában is továbbjutott. A Chelsea az elmúlt években rendre belefutott angol csapatokba, hol a Liverpoollal, hol az Arsenallal csatázott. Bár Torres egyelőre gól nélkül áll a londoniaknál, ám jó előjel lehet számára, hogy (még liverpooliként) eddigi mindhárom angol-angol BL-összecsapásán a kapuba talált.

A másik keddi összecsapáson az FC Barcelona 5-1-es előnnyel utazik Donyeckbe a Sahtarhoz. Az ukrán csapatból kidőlt a csapatkapitány Srna, Csihrinszkij és Kucser szintén sérüléssel bajlódik, Rat pedig sárga lapok miatt nem játszhat. A Barcánál Iniesta eltiltott, Puyol éa Krkic pedig a térdsérülésük miatt el sem utaztak Donyeckbe. Bár a visszavágó lefutottnak tűnik az első meccs eredménye miatt, Pep Guardiola, a Barca edzője többször is kiemelte a sajtótájékoztatón, hogy még nem foglalkoznak a Real Madrid elleni hétvégi szuperrangadóval.