Vágólapra másolva!
"Gelsenkircheni csoda", "A parti folytatódik" - ilyen címekkel számoltak be a csütörtöki berlini lapok az olasz Internazionale felett aratott bravúros Schalke-győzelemről és, hogy ismét van német csapat a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Az újságok egyetértettek abban, hogy a gelsenkircheniek páratlan teljesítményt nyújtottak, és nyolc napon belül kétszer győzték le (5-2 és 2-1) a tavalyi BL-győztest. Hasonló nemzetközi siker mindeddig csak egyszer volt a Schalke történetében, mégpedig 1997-ben, amikor megnyerte az UEFA-kupát. Az újságok ugyanakkor már előretekintettek, utalva arra, hogy a döntőbe jutásért rendkívül nehéz ellenfél, a Manchester United következik.

"Ki gondolta volna azonban, hogy az elmúlt év BL-döntőjében a Bayernt legyőző Internazionalét a Schalke 04 ilyen könnyen intézi el?" - tették fel a kérdést a lapok, arra következtetve, hogy ezek után semmi sem lehetetlen.

A siker egyik fő kovácsának tartott, a Hoffenheimtől érkezett Ralf Rangnick edző ugyanakkor óvatosan nyilatkozott. Óvta játékosait az elbizakodottságtól, de hangsúlyozta, hogy szükség van az egészséges önbizalomra. Szavai szerint ez - továbbá a kiváló csapatszellem - segítette játékosait a történelmi kettős győzelemhez. Azt azonban nem rejtette véka alá, hogy nemcsak hazai pályán, hanem az angliai visszavágón is győzelemről álmodik a Manchester United ellen.

Az újságok az egész csapatot dicsérték, egy játékost azonban szinte a mennyekbe emeltek, a Real Madridtól igazolt Raúl ennyi elismerést utoljára talán akkor kapott, amikor még a spanyolok kedvence volt. A 33 éves játékos az Internazionale elleni két találkozón az újságok szerint ismét bizonyította, hogy még mindig a világ egyik legjobb labdarúgója.