Vágólapra másolva!
Az Észak- és Közép-Amerikát, illetve a Karibi térséget tömörítő labdarúgó szövetség (CONCACAF) keddi kongresszusán nem döntött arról, hogy Joseph Blattert vagy Mohamed Bin Hammamot támogassa a nemzetközi szövetség (FIFA) júniusi elnökválasztásán.

"A fair play szellemében nem tehettük meg, hogy már most letegyük a voksunkat, mivel Bin Hammam úrnak is meg kell adni a lehetőséget, hogy kifejtse nekünk az elképzeléseit" - indokolta a keddi határozatot Jack Warner, a CONCACAF első embere.

A FIFA-t 1998 óta irányító Blatter egyik leghűségesebb támogatójaként számon tartott Warner jelezte, hogy a kontinentális szövetség elöljárói május 10-én, Trinidadon találkoznak majd Bin Hammammal, az ázsiai szövetség elnökével, s ezután döntenek arról, melyik jelöltet támogatják.

Blatter ezek után úgy nyilatkozott: teljesen biztos abban, hogy a korábbi időszaknak megfelelően most is őt favorizálja majd a régió.

Vasárnap a dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) végrehajtó bizottsága egyértelműen jelezte, hogy továbbra is Blattert szeretné látni a FIFA elnöki székében.

A tisztújításra június 1-én kerül sorra Zürichben.