Vágólapra másolva!
A Ferencváros vezérigazgatója, Orosz Pál szerint nem kétséges, hogy mihelyt tisztázódnak a tulajdonviszonyok, a futballcsapat körül megjelennek majd a befektetők. Prukner László szerint az a gond a magyar focival, hogy az edzők kénytelenek napról napra elmagyarázni a sportág alapfogalmait a játékosoknak, Simon Antal pedig úgy gondolja, a klubvezetés sem gondolta komolyan, hogy bentmarad a Szolnok.

"Örülünk a a három pontnak, amely roppant nehezen lett a miénk" - mondta a Szolnok elleni, 3-2-es vendéggyőzelemmel végződött meccs után Prukner László, az FTC edzője. "Az első félidőben eldönthettük volna a meccset, egy hatost is rúghattunk volna, sajnos, a szünetben valami megbomlott, és a védekezési hibáinkat a második félidőben kihasználták a szolnokiak. Akár még egyenlíthettek is volna, igaz viszont, hogyha a hajrában az egyik kontránál nem esünk össze, akkor 4-2, és eldőlt a meccs. Az utolsó percekben Justin Haber bravúrjának köszönhettük a győzelmet. A Szolnok előtt le a kalappal, amiért ilyen derekasan harcolt."

A tréner kitért arra is, miért követtek el olykor bántó hibákat a játékosai. "A magyar élvonalbeli szakemberek az ifiből súlyos pszichikai, erőnléti és technikai deficittel érkező játékosokat kapnak. Higgyék el, külföldi tanulmányutam során a Milannal nem láttam csodatévő edzőket és csodás edzéseket, csak éppen külföldi kollégáimnak nem szükséges a futball alapfogalmait elmagyarázni, ami viszont idehaza mindennapos kötelessége a trénernek. Azaz meg kell védenem magyar edzőtársaimat, mindenki azzal főz, amije van. Aki arrafelé indul el, hogy ötszörös fizetést kellene adni a magyar labdarúgóknak, az tévúton jár. Ha majd az utánpótlásból olyan, vagy legalább hasonló kvalitású játékosok emelkednek ki, mint például Olaszországban, akkor a mi dolgunk is sokkal könnyebb lesz."

Simon Antal, a Szolnok edzője nem kezelte drámaian a Szolnok NB I-es búcsúját. "Kiestünk, ezt sajnálom, de szerintem a vezetőség sem számított komolyan arra, hogy bennmaradunk, amikor az ősz végén tízpontos hátránnyal átvettem a csapatot. Én persze titkon dédelgettem ilyen álmokat, a tavaszi pontszámunk alapján simán benn is maradunk, de túl nagy volt a hátrány. A mai meccsen az első negyedórában bohózatba illő védekezést láttunk, nem is értem, mi történhetett, korábban éppen a védelmünk stabilitására tudtunk építeni. A Fradi nagy lendülettel, letámadással kezdett, megérdemelte a vezetést - aztán persze el is fáradt a nagy rohanásban. A második félidő a miénk volt, sajnálom, hogy a hajrában két bődületes helyzetet kihagytunk."

Orosz Pál, a Ferencváros vezérigazgatója elégedetten értékelte a csapat helyzetét. "Öt hete vagyunk itt, ezen idő alatt a játékosok kaptak egy fizetést és két prémiumot, szerintem ez nem rossz teljesítmény. Nem félek attól, hogy a játékosok összeroppannának a hátra lévő három fordulóban. Mihelyt tisztázódnak a tulajdonviszonyok, a befektetők is megjelennek a klub és labdarúgócsapat körül, efelől senkinek se legyen kétsége."

Zsolnai Róbert, a Szolnok két fejesgóljának szerzője a mesterhármashoz is közel volt. "Tudom, sokan még debreceni koromból emlékeznek rám, de a sok sérülés megtörte a karrieremet. A mai meccsen majdnem minden bejött, hajszál választott el a fejes-mesterhármastól, és annyira megjött az önbizalmam, hogy talppal még egy kötényt is adtam az oldalvonal mellett, ami nagyon tetszett a közönségnek. Sajnálom, hogy kiestünk, hogy velem mi lesz, még nem tudom. A szezon végén, mint szinte minden klubtársamnak, lejár a szerződésem."