Vágólapra másolva!
Csütörtökön aláírta új, hároméves szerződését Kenny Dalglish, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere, aki szerint a kitartó munka hozta meg csapata és önmaga számára a sikert.

A 60 éves skót szakvezető januárban vette át az akkor a 12. helyen álló csapat irányítását Roy Hodgsontól, és jelenleg, két fordulóval a bajnokság vége előtt az ötödik helyre vezette az együttest.

A Liverpool csütörtöki bejelentése szerint Steve Clarke pályaedző szerződését szintén három évvel hosszabbították meg.

"Rendkívül boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, amikor januárban a csapat élére kerültem, semmilyen ígérettel nem bírtam" - mondta Dalglish.

"Ez a jutalma annak a kitartó munkának, amelyből mindenki, a szakmai stáb tagjai, a játékosok, a szurkolók, a klubban dolgozók és a tulajdonosok is kivették a részüket."

A szakember játékosként 1977 és 1990 között 355 alkalommal szerepelt a Liverpool színeiben, a csapattal három bajnoki címet és a három BEK-et nyert.