Társoldalunk:

"Nem vagyok az a törtető típus" - interjú Lőrincz Emillel

2011.05.13. 12:26

Lőrincz Emil jelenleg a Budapest Honvéd másodosztályú csapatát irányítja, de nem tudja elképzelni, hogy valaha bekerül abba a körbe, ahonnan szerinte az NB I-es csapatok edzőket választanak. Az MTK és a magyar válogatott korábbi középhátvédjét több külföldi csapat is vitte volna, amikor a belga Molenbeekben játszott, ám azt mondja, a klub vezetői  irreális összeget, másfél millió dollárt kértek érte. Szerinte a jugoszlávok elleni 7-1-es vereség során olyan volt, mint ha egy Trabant versenyezne egy sportkocsival, és bár Klinsmannt és Linekert meg tudta fogni, Törőcsikkel nem bírt.

- Hogy érzi magát Kispesten?
- A tartalékcsapaton kívül az U15-ös csapat edzője is vagyok, a mérkőzések mellett naponta három edzést tartok, szóval nem unatkozom. A kiesés ellen harcolunk, nem könnyű a feladatunk, mert az első csapattól a télen több mint tíz játékos elment, Supka Attila vezetőedző pedig nem kapta meg azokat a focistákat, akiket kiszemelt magának, így tőlünk, a tartalékoktól töltötték fel a keretet. A fiataloknak még szokniuk kell a másodosztályt, az MTK-t tudnám felhozni példának, ott is két évet játszott a Kanta-féle brigád az NB III-ban, majd újabb egy évet az NB II-ben és csak utána kerültek fel az NB I-be.

- Milyen a viszonya a tulajdonossal, George F. Hemingwayjel?
- Nem szól bele a szakmai munkába, de azért vannak igényei, például, hogy ne essen ki a csapat és a fiatalok minél többet fejlődjenek. Teljesen normális elvárások egy tulajdonostól, éppen ezért jó a kapcsolatunk.

- Mint ahogy játékos korában is vélhetően jó viszonyt ápolt a vezetőkkel, hiszen csupán két klubban, az MTK-ban és a belga Molenbeekben játszott. Nem érezte soha, hogy váltania kellene?
- Mindig úgy voltam vele, hogy ha jól érzem magam valahol, megbecsülnek, kölcsönösen elégedett vagyunk egymással, akkor miért kellene távoznom? Vannak, akik egész pályafutásuk alatt hajtják a minél jobb lehetőségeket, de én soha nem voltam az a törtető típus.

- Nem is voltak komolyabb kérői?
- Amikor kikerültem Belgiumba, és az első fél évben keveset játszottam, akkor úgy éreztem, megbántam, hogy külföldre igazoltam. Később alapember lettem, és bejelentkeztek értem a belga élcsapatok, majd volt ajánlatom a portugál Guimarestől és Franciaországból is, de amikor megtudták, hogy másfél millió dollárt kértek értem, akkor minden érdeklődő visszalépett a tárgyalástól. Megértem, mert a kilencvenes évek elején az egy irreális összeg volt értem.

- Fiatalon meglehetősen forrófejű volt, ám mire hazatért Belgiumból, teljesen letisztult a játéka. Minek volt ez köszönhető?
- Van egy alaptermészetem, az állandó győzni akarás. Ezzel együtt sokat változott a pályán a viselkedésem, egyrészt tizenkét évesen még balszélső csatárként kezdtem, aztán évről évre egy sorral hátrébb kerültem. Soha nem voltam az a kimondottan gyors játékos, a védelemben pedig a fiatalságomból adódó rutintalanságom miatt sokszor csak szabálytalanul tudtam megállítani a csatárokat, akkor még bárkinek nekimentem, lehetett akárki az ellenfél. Később, amikor megszereztem a kellő rutint, valóban letisztult a játékom, nem volt már szükségem a durva belépőkre.

- Ki volt a legjobb játékos, aki ellen játszott?
- Érdekes, hogy az olyan világklasszisokat megfogtam, mint Jürgen Klinsmann vagy Gary Lineker, mert feküdt nekem a stílusuk. Nem bírtam azonban például a svédek szélsőjével, Johnny Ekströmmel, aki olyan villámgyors volt, hogy lasszóval sem tudtam volna elfogni. De itthon is voltak klasszis csatárok, például amikor Kiss Laci vagy Törőcsik András ellen játszottam, sokszor azt sem tudtam, hogy merre fussak.

- Az aktív játékot 1999-ben hagyta abba, amikor az MTK-ban Henk Ten Cate volt a vezetőedző. Milyen volt a viszonyuk?
- Nem saját elhatározásomból vonultam vissza, hanem Henk Ten Cate közölte velem, hogy inkább a tartalékcsapat edzőjeként számítana rám. Amikor már két hónapja nem edzettem, akkor arra kért, hogy a Croatia Zagreb elleni BL-selejtezőre térjek vissza a csapatba. Nem ment már úgy a játék, és utólag ő is elismerte, hogy hülyeség volt visszahívni. Később, amikor Hollandiában edzőtáboroztunk, az egyik edzésre beszálltam a srácok közé, de utána egy hétig nem tudtam lábra állni, nem bírtam már felvenni a versenyt a fiatalokkal, jó döntés volt, hogy abbahagyatta velem a focit.

- Hogy emlékszik vissza az első válogatott fellépésére?
- Az osztrákokkal játszottunk barátságos meccset Salzburgban, zuhogott az eső, és annyira izgultam, mint az első NB I-es bajnokimon. Bár 3-0-ra kikaptunk, és csak az utolsó öt perce álltam be, így hatalmas élmény volt.

Lőrincz Emil első gólja a spanyoloknak

- Egy évvel később viszont már stabil csapattagként, két góllal vette ki a részét a spanyolok elleni 4-2-es bravúrgyőzelemből.
- Az a meccs pályafutásom legemlékezetesebb meccse volt, egy szürke, vízhordó srác duplázott a nagy spanyolok ellen. Egy remek csapat ellen játszottunk, ott volt a spanyolok kezdőjében Zubizarreta, Butragueno, Manuel Sanchez, Beguiristain, Bakero, Goikoetxea, de nálunk is egy jó szellemű társaság volt Disztllel, Garabával, Bognárral, Kiprichkel, Kovács Kálmánnal. Azért is nyerhettünk, mert mi komolyan vettük a meccset, a spanyolok viszont egy kicsit barátságosra vették a figurát. Ezen a meccsen védekező középpályást játszottam, és bár két gólt szereztem, nem ez volt az igazi posztom. Ha védekeztünk, akkor én is védekezni akartam, ha támadtunk, akkor ott akartam lenni a kapu előtt, sokszor nem tudtam, hogy hol vagyok.

Lőrincz Emil második gólja a spanyoloknak

- Mint ahogy az egész magyar csapat sem tudta az emlékezetes, jugoszlávok elleni 7-1-es zakó során, amely az utolsó válogatott mérkőzése volt.
- Rémálom volt az a meccs, de nem ezen a pótselejtezőn buktuk el a vb-részvételt, hanem a csoportfordulóban, amikor itthon nem tudtuk megverni Norvégiát és Svájcot, és a finnekkel is csak ikszeltünk idegenben.

- Ha újrajátszhatnák a jugoszlávok elleni meccset, akkor is ugyanez az eredmény születne?
- Valószínűleg húszból egyszer vernének meg minket ennyire, de ha reálisan nézzük, akkor semmi esélyünk nem volt ellenük. Sokkal jobb csapat volt, amelyben olyan sztárok játszottak, mint Mihajlovic és Savicevic, elképesztően gyorsan tették-vették a labdát. Olyan volt, mint ha egy Trabant versenyezne egy sportkocsival.

- Mennyi esélye lenne a mai magyar válogatottnak az akkori magyar csapattal szemben?
- Érdekes kérdés ez, mert évről évre sokat változik a foci, a mai játék sokkal dinamikusabb, fizikailag erősebbek a mostani válogatott játékosok, technikailag azonban egy Détári, egy Bognár vagy egy Kiprich jobb volt, mint bárki a jelenlegiek közül. Ezzel együtt azt mondom, hogy talán a mostani válogatott legyőzné a mi csapatunkat.

- Mire lehet képes a válogatott a selejtezősorozatban?
- Egervári Sándor volt nekem is edzőm, ráadásul Verebes Józsi bácsi mellett az egyik kedvencem volt, ezért is drukkolok nagyon a csapatnak. Van egy-két jó képességű játékos, mint például Dzsudzsák Balázs, de ennek a csapatnak abban rejlik az ereje, hogy nagyon összetartanak, és ennek az összetartásnak köszönhetően hozhatják azokat a kötelező győzelmeket, amiket az elmúlt években rendre elbuktak a korábbi válogatottak.

- Ön is hasonlóképpen állítaná össze a keretet, mint Egervári Sándor?
- Igen, szinte mindenben egyetértek vele. És a kimaradt játékosoknak sem lehet egy szavuk sem, mert az elmúlt néhány évben rengetegen kaptak bizonyítási lehetőséget, azoknak sikerült bennmaradni a keretben, akik tudtak élni vele.

- Eddig csak alsóbb osztályban, vagy az utánpótlásban dolgozott, el tudja magát képzelni NB I-es edzőként vagy akár szövetségi kapitányként?
- Nem biztos, hogy szakmai felkészültség függvénye, hogy ki kerül oda. Van egy belső kör, onnan választanak edzőt az NB I-es csapatok kispadjára és a válogatott élére, ebbe a körbe viszont nem egyszerű bekerülni. Említettem már, hogy nem vagyok az a törtető típus, így kevés esélyt látok arra, hogy valaha szövetségi kapitány leszek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK