Vágólapra másolva!
A Videoton tulajdonosa, Garancsi István vasárnap délben közölte a csapat vezetőedzőjével, Mezey Györggyel, hogy a nyáron lejáró szerződését nem hosszabbítják meg. A 69 éves tréner a Sport Televízióban azt mondta, hogy három külföldi csapattól is kapott ajánlatot, de "mostanság" nem szeretne klubcsapatnál munkát vállalni.

A Videotonnal szerdán még a bajnoki címet ünnepelte Mezey György, a székesfehérváriak vezetőedzője, vasárnap pedig már azzal szembesült, hogy ősztől nincs csapata.

"A város főterén 5-10 ezer szurkolóval együtt fantasztikus ünneplésben volt részünk két órán keresztül. Soha nem felejtem el, ez ad most erőt a pillanatnyi állapotomban" - nyilatkozta a Sport Televízió Harmadik Félidő című műsorában Mezey György, aki már csak a Kecskemét elleni, jövő keddi Magyar Kupa-döntőben, illetve az NB I jövő heti, utolsó fordulójában, Újpesten ül le a fehérváriak kispadjára.

"Azt mondták, most egy hároméves nemzetközi szakasz következik a Videoton életében, olyan emberrel akartak szerződést kötni, akivel úgy érzik, megoldják a feladatot. A profi fociban benne van, hogy a lejáró szerződést nem hosszabbítják meg, engem sem ért váratlanul, hiszen már a sajtóban is megjelent, hogy Kovács Ferenc edzőjelöltje Sousa. Azért nyitott voltam a tárgyalásra, vártam a folytatást, nézegettem a lehetséges új igazolásokat" - mondta Mezey, majd elárulta, hogy semmilyen veszekedése nem volt a klubvezetőséggel.

A 69 éves szakember a jövőben folytatja munkáját a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai bizottságában és az edzőképzésben, klubmunkát pedig mostanság sem magyar, sem külföldi csapatnál nem vállal, pedig - mint elárulta - három kecsegtető ajánlata is volt határon túli csapatoktól.

"Túl van fújva a lufi, lejárt a szerződés, ennyi" - tette hozzá Puhl Sándor, a műsor másik meghívott vendége, aki az 1997-es Bajnokok Ligája-döntőben sárga lapot adott a Dortmunddal a trófeát elhódító Paulo Sousának, aki júniustól már a Videoton vezetőedzőjeként tevékenykedik majd.