Vágólapra másolva!
Gyakran visszatérő vád a magyar bajnoksággal kapcsolatban, hogy túl sok légiós szerepel benne, akik elveszik a játéklehetőséget a tehetséges magyar fiataloktól, a góllövőlista azonban azt mutatja, hogy a külföldiek igenis meghatározók. Összeállítottuk az idény NB I-es válogatottját a légiósokból, illetve az itthon játszó magyarokból, és az egyes posztokat összevetve megpróbáltuk eldönteni, hogy melyik tizenegy az ütőképesebb.
LégiósokMagyarok
kapus

1

0

kapus

Mladen Bozovic (montenegrói, Videoton)
Tavaly nyáron érkezett Székesfehérvárra a Partizan Beogradtól, de rögtön a nyitányon a Siófok ellen kapott egy potyagólt, így kikerült a csapatból. A hatodik forduló óta azonban megint ő védi a fehérváriak kapuját, és 24 bajnokin mindössze 23 gólt kapott. Hazája válogatottjában is alapember, akár még az Európa-bajnokságra is kijuthat. A nemzetközi rutin miatt jobbnak ítéljük Csernyánszkynál

Forrás: [origo]

Csernyánszky Norbert (Paks)
A szezon meglepetéscsapata a Videoton után a második legkevesebb gólt kapta, és ebben nagy szerepe van a veterán kapusnak. Csernyánszky három bajnoki címet is nyert a Debrecennel, mielőtt Paksra szerződött volna, és immár 166 élvonalbeli találkozó van a háta mögött. Nem számít bravúrkapusnak, inkább a megbízhatóság mintaképe, aki egy bizonyos szintet mindig tud hozni.

jobb oldali védő

1

1

jobb oldali védő

Drazen Okuka (szerb, Kaposvár)
Svédországban született, de szerb nemzetiségű, a Cukaricki Stankomtól szerződtették tavaly nyáron. Gyorsan közönségkedvenccé vált, köszönhetően nagy munkabírásának és kemény játékstílusának. Védekező feladata mellett szívesen lép fel a támadásokkal, már két gólpasszt is adott az idényben.

Forrás: [origo]

Lázár Pál (Videoton)
A 23 éves védőről kevesen tudják, hogy debreceni, és a román Liberty Salonta érintésével került a Videotonhoz. Fehérvárott alapembernek számít, az idényben 26 bajnokin lépett pályára, és már a válogatottban is bemutatkozhatott. Jobbhátvéd létére kifejezetten technikásnak számít, gyakran tör előre, az Okuka elleni párharcban valamivel jobbnak tartjuk.

középső védő

2

1

középső védő

Mirsad Mijadinoski (svájci-macedón, DVSC-TEVA)
Svájci és macedón állampolgársággal is rendelkezik, de futballkarrierje nagy részét Svájcban töltötte, innen szerződött Újpestre, majd a Megyeri útról 2009-ben Debrecenbe. Jobbhátvédként is bevethető, de általában a védelem tengelyében szerepel, ahol igyekszik megjátszani a labdákat, hátulról indítani a támadásokat. A Lokival szerzett BL- és EL-rutin szól mellette Liptákkal szemben.

Forrás: [origo]

Lipták Zoltán (Videoton)
A fehérváriak középső védője kétszer is megjárta Angliát, játszott a Stevenage Borough-ban és a Southamptonban is. 2009 óta a Videoton futballistája, az aktuális idényben 27 bajnokin egy gólt ért el. Erőszakos, jól fejel, aki igyekszik kihasználni remek fizikumát, a földön azonban könnyebb átjátszani. Eddig öt alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.

középső védő

2

2

középső védő

Vladimir Djordjevic (szerb, Győri ETO)
A győriek az előző idényben is elsősorban remek védelmük miatt végeztek a dobogón, és a jelenlegi szezonban is a hátsó stabilitás az erősségük, csak a Videoton kapott kevesebb gólt. Ebben nagy szerepe van a 2009-ben igazolt Djordjevicnek, aki ebben az idényben sokat volt sérült, de amikor játszott, akkor rendre kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Forrás: [origo]

Vaskó Tamás (Videoton)
Újpesti nevelésű, aki már volt légiós Angliában (Bristol City) és Olaszországban (Avellino) is. A nyáron szerződött a fehérváriakhoz, ahol Liptákkal kiváló védőpárost alkotnak: társához hasonlóan magas termetű és kiválóan fejel, bár ebben a szezonban gólt még nem tudott szerezni. Már ő is játszott a válogatottban, Djordjeviccsel szemben őt preferáljuk.

bal oldali védő

3

2

bal oldali védő

Marko Andic (szerb, Videoton)
A jobb és a bal oldalon is bevethető védő, aki Lázár miatt szerepelt többnyire a védelem bal szélén a fehérváriaknál. A Vidi Belgiumból igazolta még 2008 nyarán, és remek fogást csinált vele, hiszen Andic egyenletesen jó teljesítményt nyújtott. A szezon során már három gólpasszt is adott. Szerződése lejárt a fehérváriaknál, és nem fogadta el a klub ajánlatát, így a nyáron vélhetően Ciprusra távozik - személyében a magyar bajnokság legjobb balhátvédje távozik.

Forrás: [origo]

Völgyi Dániel (Győri ETO)
A debreceni Laczkó Zsolt téli eligazolása óta kevés olyan magyar balhátvéd maradt a Monicomp Ligában, aki egyenletesen jó teljesítményt nyújt. A szegedi születésű Völgyi pályafutása elején középpályás volt, de immár rendszeresen a védelemben játszik, a legnagyobb erőssége azonban továbbra is offenzív játéka: három gólnál és négy gólpassznál jár az idény során.

középpályás

4

2

középpályás

Dusan Vasiljevic (szerb, Videoton)
A Bundesliga-rutinnal is rendelkező középpályás még 2004-ben a Békéscsabában mutatkozott be az NB I-ben, majd Kaposvárról került Cottbusba, később a Slavia Prahából Újpestre - a Videoton innen vette meg tavaly nyáron. A középpálya szinte minden posztján bevethető, de alapvetően támadó feladatokat szokott kapni, amit jól mutat, hogy az idényben négy gólt ért el és egy gólpasszt is adott. Sokoldalúsága miatt övé a pont Czvitkoviccsal szemben.

Forrás: [origo]

Czvitkovics Péter (DVSC-TEVA)
Még nem volt 16 éves, amikor bemutatkozhatott a magyar élvonalban, és immár 253 élvonalbeli meccs van a háta mögött - még sohasem játszott külföldön. A jelenlegi szezonban tíz gólnál és kilenc gólpassznál jár, amelyek nagy részét pontrúgásból érte el. Kiváló rúgótechnikával rendelkezik, az erőnléte viszont nem kiemelkedő, gyakran eltűnik a mezőnyben.

középpályás

4

3

középpályás

Djordje Kamber (bosnyák, ZTE)
Az egyszeres válogatott 2009-ben Diósgyőrből igazolt Zalaegerszegre, ahol azóta is alapembernek számít. Nagy munkabírású, rengeteg labdát szerez, és azokat jól is játssza meg, sőt, szükség esetén a támadásokhoz is felér. Ezt mutatja, hogy ebben a szezonban már öt gólt ért el, és hét gólpasszt adott, miközben csak egy bajnokiról hiányzott.

Forrás: [origo]

Elek Ákos (Videoton)
Az elmúlt évek egyik nagy felfedezettje, Kazincbarcikáról érkezett a Videotonhoz 2008 nyarán, azóta a válogatottba is beverekedte magát. A tavaly őszi, finnek elleni Eb-selejtezőn az utolsó percben az ő megindulásából született meg a győztes találat. Ez is megmutatta, hogy védekező középpályás létére szívesen tör előre és kapcsolódik be a támadásokba - a benne rejlő potenciál miatt ő kapja a pontot.

középpályás

4

4

középpályás

Nikola Mitrovic (szerb, Újpest)
Védekező középpályásként érkezett a lila-fehérekhez (hazájában "kruseváci Gattuso" volt a beceneve), ahol aztán vérbeli karmestert faragtak belőle. A harcossága megmaradt, ugyanakkor ő szab fazont az újpesti támadásoknak, a szezonban már 12 gólpasszt adott. A gólszerzés viszont nem az erőssége, mindössze egyszer talált be (a Fradinak viszont óriási gólt rúgott), de így is nagy kedvenc a Szusza-stadionban.

Forrás: [origo]

Böde Dániel (Paks)
A paksiak saját nevelésű középpályásának már az előző idényben sem ment rosszul a játék, hiszen akkor nyolc találatig jutott, de a mostani szezonban még jobban elkapta a fonalat. 23 bajnokin pályára lépve 13 gólnál jár, legutóbb a Vasas ellen mesterhármast szerzett. Támadó középpályásként a második hullámból indulva rendre odaér a kapu elé, kifejezetten jól cselez. Gólerőssége miatt billen a mérleg feléje Mitroviccsal szemben.

középpályás

5

4

támadó

Kethevoama Foxi (közép-afrikai, Kecskemét)
Még 2006-ban igazolt Magyarországra, ahol a Diósgyőr volt az első klubja, majd az Újpest következett, és tavaly szerződött a másik lila-fehér csapathoz. Technikás középpályás, mindkét lábával jól bánik a labdával, és nemcsak a gólszerzésben, hanem az előkészítésben is jó - a szezonban hat találatnál és 11 gólpassznál jár, így felülmúlja Hefflert. A Magyar Kupa döntőjének hőse, a Kecskemét az ő triplájának köszönhetően hódította el a trófeát.

Forrás: [origo]

Heffler Tibor (Paks)
Ő is csak a paksi egyesületben lépett pályára eddig a magyar bajnokságban, és bár volt már a mostaninál eredményesebb szezonja (első két idényében összesen kilenc gólt ért el, míg jelenleg csak kettőnél jár), mégis csak most hívta fel magára a figyelmet. Egyetlen mérkőzést sem hagyott ki az idény során, igazi motorja volt a szezon meglepetéscsapatának.

támadó

5

5

támadó

André Schembri (máltai, Ferencváros)
A zöld-fehérek támadója szeret magyar védők ellen futballozni, hiszen Málta anno az ő két góljával győzte le a magyar válogatottat, és az NB I-ben is remekül megy neki. Ebben a szezonban 15 találatnál jár, és hogy nem csak a befejezéshez ért, azt jól mutatja, hogy öt gólpassz is áll a neve mellett.

Forrás: [origo]

Tököli Attila (Kecskemét)
A veterán csatár a magyar bajnokság újkori történetének egyik legeredményesebb játékosa, 1970 óta csak négyen értek el nála több gólt. Külföldön nem sikerült befutnia, de gólérzékenysége és játékintelligenciája a hazai mezőnyben kiemelkedő, az aktuális szezonban is már 13 gólt szerzett. Hatalmas rutinja miatt őt választjuk Schembrivel szemben.

támadó

6

5

támadó

André Alves (brazil, Videoton)
A gólkirálynak a Videoton már a harmadik magyar csapata, korábban játszott a Honvédban és Kaposváron is. Utóbbi csapatból Oroszországba igazolt, de Vlagyivosztokban nem érezte jól magát, így visszatért hazánkba, immár Fehérvárra. A jelenlegi szezonban 24 gólnál jár, összesen pedig hetvenötöt szerzett a magyar élvonalban, amivel harmadik a légiósok örökranglistáján. Technikás csatár, aki minden idegszálával érzi a kaput, Oláhnál mindenképpen jobb.

Forrás: [origo]

Oláh Lóránt (Kaposvár)
Az egykori Jugoszláviában született csatár immár magyar állampolgárnak mondhatja magát. 2002 óta játszik nálunk, a Szolnok után a Kaposvár, majd a Debrecen következett, de a Lokinál nem ment neki a játék, így tavaly nyáron visszatért a kaposváriakhoz. Megérte váltania, hiszen a bizalmat érezve megint remekül megy neki a foci, csatárként is gyakran visszalép, és az előkészítésből is kiveszi a részét.