Vágólapra másolva!
Egyelőre nem látja Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke, hogy egyes országok labdarúgóklubjai miként fogják tartani magukat a pénzügyi fair play elvéhez, azaz ahhoz, hogy nem költenek többet a bevételüknél.

A német bajnokság harmadik helyén zárt egyesület első embere a Die Weltnek nyilatkozva fogalmazta meg kételyeit arról, hogy az európai szövetség (UEFA) 2013/2014-es idénytől érvénybe lépő irányelve a gyakorlatban miként fog megvalósulni.

"Fel kell készülni az új helyzetre, azt azonban nem látom, hogy hogyan csinálják ezt egyes klubok Angliában, Olaszországban és Spanyolországban. Vajon nincsenek tudatában ennek, vagy nem veszik komolyan az elvárást?" - utalt a túlköltekezésre Rummenigge. "A szabályok egy ideje már ismertek, de még nem lehet tudni, pontosan mi történik majd, ha azokat valamelyik szereplő nem tartja majd be. Nyilván lesznek szankciók."

A bajor klub elöljárója ugyanakkor jelezte, hogy nincsenek illúziói, szerinte néhány klub ki fogja játszani a szabályokat, mert "amióta ember az ember, kreativitásról tett tanúbizonyságot".

"Meglátjuk, hogy az UEFA tényleg kontrollálni akarja-e a történéseket, és megakadályozza-e majd ezt a fajta kreativitást" - tette hozzá.

Ha elolvasta a cikket, töltse ki az [origo] focikvízét is, és nyerjen válogatott sporteszközöket!