Vágólapra másolva!
A Videoton labdarúgócsapata kedden bemutatta a csapat új vezetőedzőjét, a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Paulo Sousát, aki azt szeretné, ha a magyar bajnok három éven belül bejutna a BL-csoportkörbe. A korábban edzőként az angol másodosztályban szerepelt portugál szakember komoly változtatásokat tervez a keretben, de neveket még nem árult el.

A 40 éves szakvezető azzal kezdte székfoglalóját, hogy már hatéves kora óta a labdarúgás a szenvedélye, és bízik benne, hogy Magyarországon legalább annyira szeretik a futballt, mint ő. "Örülök, hogy egy olyan ambiciózus klub vezetőedzője lettem, mint a Videoton. A klub biztosított arról, hogy hisz bennem; a tudásomban, az elképzeléseimben, a szervezőkészségemben és a munkámban. Ez győzött meg."

A korábban edzőként az angol másodosztályban szereplő Queens Park Rangersnél, Swansea-nél és Leicesternél dolgozó Sousa azt tervezi, hogy a mostani kezdőcsapat harminc százalékát lecseréli, ám arról nem akart beszélni, hogy kikkel erősítené meg a keretet: "Nem egyénekben, hanem csapatban gondolkodom" - fogalmazott a Dortmunddal és a Juventusszal is BL-aranyérmet nyert szakember, majd hozzátette: külföldi és magyar játékosok egyaránt érkezhetnek, de minden attól függ, hogy mennyi pénzt lehet erősítésekre költeni. Elmondta még, hogy a klub számára fontosabb, mint bármelyik játékos a csapaton belül.

"A csapatnak az összes posztot figyelembe véve kiegyensúlyozottabbnak kell lenni, a fő posztokon szükség van a cserékre. A versengésnek a csapaton belül is jelen kell lennie, mégpedig úgy, hogy intenzív versenynek kell kialakulnia a csapatba kerülésért, ami hazai és nemzetközi sikereket eredményezhet" - vázolta terveit Sousa, akinek az öltönyén egy apró Videoton-címer virított.

A trénernek eddig egyetlen magyar játékosa volt, a Queens Park Rangersnél Buzsáky Ákos. "Amikor az edzője voltam, épp sérült volt. De tudom, hogy ő egy Premier League-szintű játékos, akinek a magyar válogatottban is a helye lenne" - mondta a középpályásról Sousa, arra azonban nem válaszolt, hogy szívesen látná-e őt a Videotonban.

Sousa az [origo] kérdésére, hogy tervezi-e, hogy beszéljen a csapattal bajnokságot nyert Mezey Györggyel, azt válaszolta: ezen túl van, hiszen az UEFA szemináriumain már találkoztak, de rajta nem múlik, hogy ismét beszéljenek. "Mivel mindketten imádjuk a futballt, szívesen beszélgetünk is róla. A magyar labdarúgásról és a magyar futballról egyaránt. Lehet, hogy akiknek nem szívügyük a futball, azok máshogy intézik a dolgaikat, de mi nem vagyunk ilyenek. Tudom, hogy bizonyos újságírók kötődnek bizonyos edzőkhöz, és megpróbálnak közbeavatkozni, hogy összerombolják a futball épületét, de mi nem vagyunk ilyenek. Mi az egyenes, tiszta beszédnek vagyunk a hívei" - beszélt Mezey György nevében is Sousa, aki úgy érzi, azért van itt, hogy a játékosok és a csapat fejlődését is segítse.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

A portugál szakvezető elárulta, hogy Filipovics Vladan FIFA-licences menedzser közbenjárásával került a Videotonhoz, és azért mondott igent a felkérésre, mert úgy látta, hogy a klubnak ugyanolyan nagyratörő tervei vannak, mint neki. "Tizenhét mérkőzést néztem meg DVD-n, többet pedig élőben, mielőtt aláírtam a szerződésemet" - fogalmazott Sousa, aki arra vágyik, hogy külföldön is ismert csapat legyen a Videoton. "A magyar futballt külföldön ritkán mutatják a televízióban, de ezen szeretnénk változtatni. Anyagi szempontból is fontos lenne, hogy a Videoton rivaldafénybe kerüljön."

Az egykori ötvenegyszeres portugál válogatott azt mondta: a klubvezetés arról biztosította, hogy minden segítséget megkap ahhoz, hogy sikeres csapat legyen a Videoton. "Kiváló infrastruktúrával rendelkezik a klub, és szabad kezet kaptam az ötleteim megvalósítása érdekében. Ha a csapat sikeres lesz, az nemcsak nekünk, hanem az egész magyar labdarúgásnak jót fog tenni."

A Videoton irányítóiról már most ódákat zengett: "Olyan harmónia áll fenn közöttem és a vezetőség között, amit még egyetlen európai csapatnál sem tapasztaltam."

A klubvezetés elvárása, hogy három éven belül BL-csoportkörbe kerüljön a Videoton, ám az edző ezt szeretné túlszárnyalni, arról azonban nem beszélt, hogy pontosan mire gondol: továbbjutásra vagy csak tisztes helytállásra.

A munkáját nem egy projektnek tartja, hanem egy folyamatnak: "Ha a projekt véget ér, amint teljesült a kitűzött cél, a folyamat viszont végtelen. Ezt a folyamatot szeretném végigvinni. Minden évben sikeresnek kell lennünk Magyarországon, illetve az európai kupákban is, és három év elteltével ott kell lennünk a Bajnokok Ligája csoportkörében."

Sousa stábja - amelyhez a tréner szerint további külföldi szakemberek is csatlakozni fognak - június 9-re, a felkészülés kezdetére lesz teljes.