Társoldalunk:

"Helyem lenne a válogatottban" - interjú a Volosszal Európa Ligába jutó Szélesi Zoltánnal

2011.05.28. 7:38

Alapembernek számít a görög élvonalba tavaly feljutott Voloszban, amely története során először a nemzetközi kupában is elindulhat, de Szélesi Zoltán mégsem tud visszakerülni a magyar labdarúgó-válogatott keretébe. Pedig a védő úgy gondolja, hogy ott lenne a helye, Egervári Sándor szövetségi kapitány azonban nem mondja meg neki egyenesen, hogy miért nem hívja meg. Állítólag az AEK és a PAOK is vinné, a Videotonhoz azonban még a BL-szereplésért sem jönne.

- A görög bajnokság rájátszásának utolsó fordulójában 5-1-re kikaptak a PAOK Szaloniki otthonában. Miért sikerült ilyen csúnyára a szezonzárás?
- A legjobb összeállításban léptünk pályára a PAOK ellen, mert a rájátszásban egyszer már kikaptunk tőlük, próbáltunk nekik visszavágni. Sajnos ezúttal sem sikerült őket legyőzni, de az eredmények alakulása úgy hozta, hogy a szaloniki vereségünk győzelemmel ért fel. Reménykedtünk benne, hogy az AEK Athén nem végez BL-selejtezős helyen. Az athéniak ugyanis megnyerték a kupát és Bajnokok Ligája-szereplésük esetén a kupadöntős Atromitoszé lett volna az Európa Liga-indulás. Végül a Panathinaikosz és a PAOK is megelőzte az AEK-et, amely a kupagyőzelmével és tabellás helyezésével két jogot is szerzett az EL-indulásra, az utóbbi viszont ránk száll az ötödik helyünknek köszönhetően. (Szélesi Zoltán szerint félreértettük őt, amikor úgy idéztük, hogy szándékosan nem játszottak győzelemre a PAOK ellen, válaszát ezért utólag korrigáltuk - a szerk.)

- A görög sajtó szerint már korábban is biztos volt az ön Európa Liga-indulása, mert a harmadik PAOK Szaloniki és a negyedik AEK Athén is leigazolná.
- Én is hallottam ezekről az érdeklődésekről, bár hozzám még nem jutott el tényleges ajánlat. Jelen állás szerint most hazarepülök Magyarországra, pihenek, pecázgatok, majd három hét múlva visszamegyek Voloszba, ahol elkezdjük a felkészülést a nemzetközi kupára.

- Az Európa Ligában mi a minimális célja a klubnak?
- Szeretnénk bejutni a csoportkörbe, de az elnök biztosan azt akarja, hogy nyerjük meg az Európa Ligát a Bajnokok Ligájával és a világbajnoksággal együtt.

- A Volosz nagyhatalmú elnökéről, Ahilleasz Beoszról sok rosszat hallani, a görög sajtó vesztegetési ügyekkel és a maffiával hozza kapcsolatba.
- Beosz nagyon nehéz ember, ostorral közlekedik a városban és a klubszékházban. Előfordult, hogy játékostársunknak odaadta a bérét az egyik meccs után, majd közölte vele, hogy csomagolhat és repülhet haza, mert a Voloszban többet nem játszik. A klub célkitűzését is folyamatosan változtatta év közben. A nyáron jutottunk fel, így eleinte azt várta el, hogy maradjunk bent és előzzük meg a fő riválisokat, majd végezzünk a felsőházban, nyerjük meg a kupát, jussunk be a BL-rájátszásba, jussunk ki Európába, persze a fizetésünket nem növelte hétről hétre az egyre nagyobb célokkal arányosan.

Forrás: AFP

- Görögországot is alaposan megrengette a gazdasági világválság, a focisták fizetésében is érzékelhető ez?
- A Voloszban mindenki megkapta a fizetését időben, de azoknál a nagy kluboknál, ahol többmilliós nagyságrendű költségvetés van, hallani csúszásokról.

- Djibrill Cissé korábban kijelentette, hogy elhagyja a görög bajnokságot, mert rendszeresen huhogják a szurkolók. Valóban rasszisták a görög drukkerek?
- Ezt csak a sajtó fújta fel, mert Cissé itt félistennek számít, hiszen rengeteg gólt lőtt a Panathinaikoszban, ahol csapatkapitánynak is megválasztották. Nem kap azonban több szitkot, mint bárki más, sok sztár játszik itt, korábbi francia válogatottak, mint Boumsong vagy Govou, de ők nem problémáznak.

- Korábban légióskodott Németországban és Franciaországban is, tehát van viszonyítási alapja. A görög bajnokság milyen erőt képvisel Európában?
- Az első nyolc klub kimondottan erős csapat, megállnák a helyüket a német vagy a francia ligában.

- Milyen a megítélése a görögöknél?
- Nemcsak a Voloszban, de egész Görögországban elismernek, és jókat írnak rólam a lapok. Egy remek szezont tudhatok magam mögött, a mérkőzések kilencvennyolc százalékán játszottam, szinte mindig kilencven percet. A klubom újoncként kvalifikálta magát az egyik nemzetközi kupába.

- A válogatottba mégsem hívták meg tavaly szeptember óta.
- Pedig szerintem helyem lenne a válogatottban. Egervári Sándor szövetségi kapitány nem mondja meg egyenesen, miért nem hív. A kinevezése után kilencven percet kaptam Anglia ellen, majd kispadon ültem Svédországban, de Moldova ellen már nem fértem be a cserék közé sem, San Marino ellen pedig már nem is kaptam meghívót. Rendszeresen játszottam a görög ligában, míg a válogatottban olyanok léphettek pályára, akik olykor kispadosak sem voltak a klubjukban.

- Klubtársa, Németh Krisztián sem játszott sokat tavasszal a Voloszban, ám Luxemburg és San Marino ellen mégis bizonyítási lehetőséget kap. "Szeretnénk a tehetséggondozás céljából a segítségére lenni, de abban is, hogy utolérje magát" - magyarázta a döntését Egervári. Mit szól hozzá?
- Németh Krisztián nagy tehetség, az elmúlt években azonban nehézségei voltak, sérülések hátráltatták, lehetőséget kapott Voloszban, de nem úgy sikerült neki az év, ahogyan eltervezte. Egervári mégis úgy döntött, hogy neki lehetőséget ad. Ha Krisztián él vele, talán jobb helyzetbe kerül az Olimpiakosznál, ahová a szezon végén visszatért a kölcsönből.

- Jobbhátvédként az utóbbi időben Lázár Pál kapott szerepet a válogatottban. Milyen játékosnak tartja?
- Nem szeretnék véleményt mondani erről. Maradjunk abban, hogy helyem lenne a csapatban.

Forrás: AFP/Ian Kington

- Játszott már védekező középpályást is. Görögországban milyen poszton szerepelt?
- Jobboldali védő voltam, kényszerűségből játszottam néhány találkozón a bal oldalon.

- Ha most a bajnok Videoton hívná, vállalná ismét az NB I-t a BL-szereplés reményében?
- Már nem mennék haza egy BL-szereplésért sem. Szeretnék továbbra is külföldön játszani, a mostani szezonom talán jó ugródeszka lehet az előrelépéshez egy jobb csapatba, akár a görög bajnokságon belül, akár egy erősebb ligában.

- Pedig 2009-ben hazajött a francia másodosztályú Strasbourgból a Debrecenbe. Mi változott azóta?
- A Strasbourgnál épp a válogatottban való szereplés miatt veszítettem el a helyemet a csapatban. A selejtezők alatt ugyanis a Ligue 2 nem állt le, kimaradtam az edzésekből, lemaradtam a meccsekről, egy idő után pedig az edző válaszút elé állított: a Strasbourg vagy a válogatott. Utóbbit választottam. Próbálkoztam külföldön, de azzal már felesleges foglalkozni, miért nem jöttek össze azok a szerződések. Végül a BL-szereplés miatt a Debrecen ajánlatát fogadtam el, fél évre terveztem. Végül egy év lett, meg akartam nyerni mindent, a bajnokságot, a kupát, a Ligakupát. Sikeres év volt, de nem tervezem, hogy hazaigazoljak.

- Jó úton halad a magyar foci?
- Az elmúlt években már közel voltunk a tűzhöz, a nagy tornákra való kijutáshoz. Remélem, hogy az MLSZ kezdeményezései jó irányba terelik a magyar focit, mivel jelenleg külföldön figyelemre sem méltatják a labdarúgásunkat.

- Újpestről indult a pályafutása, mit szól nevelőklubja idei szerepléséhez és a Ferencváros elleni történelmi 6-0-s győzelemhez?
- Megijedtem, amikor a kiesőzóna környékére sodródott a csapat, úgy hallottam, anyagi gondjai is vannak a klubnak. Sok a fiatal a keretben, akiknek idő kell, de Mészöly Géza jó szakember, ő lehet a későbbi sikerek kulcsa. A 6-0 pedig egy újpesti érzelmű embernek csodálatos eredmény.

Ha elolvasta a cikket, töltse ki az [origo] focikvízét is, és nyerjen válogatott sporteszközöket!