Vágólapra másolva!
A Goal.com meggyőző elemzéssel mutatja be annak okait, hogy miért győzte le a Barcelona magabiztosan a Manchester Unitedet a Bajnokok Ligája döntőjében. A szaklap által kiemelt tíz statisztikai tényező többségében tekintélyes Josep Guardiola együttesének fölénye.

63
Az egyik leginkább árulkodó adat a meccsről a labdabirtoklási arány. A Barcelona 63 százalékos mutatója a találkozó során elérte a 70 százalékot is, a Manchester csupán az összecsapás hajrájában tudott lefaragni tetemes hátrányából, ami azt jelenti, hogy a BL-döntő nagyrészében csak üldözte ellenfelét.

19
A Barcelona tizenkilenc kapura lövésével szemben a MU csupán öt próbálkozást tudott felmutatni, melyek közül mindössze egy találta el a kaput.

5
Iniesta középpályás létére egy személyben ellensúlyozni tudta a MU próbálkozásait, miután egymaga öt lövést jegyzett a fináléban.

12
Lionel Messi tizenkettedik gólját szerezte meg a BL most zárult szezonjában, ezzel beállította Ruud van Nistelrooy rekordját.

0
A várakozások szerint a Barcelona szögletek utáni bizonytalansága lehetett volna a Manchester egyik esélye, ám ezt a United semmilyen szinten nem tudta kihasználni, miután egyetlen szögletet sem harcolt ki kilencven perc alatt.

662
A szombati döntőben is érvényesült a Barcelona legveszélyesebb fegyvere. A Goal.com megfogalmazása szerint a Barca köztudottan "halálba passzolgatja" ellenfeleit, és ezt megtette a Manchesterrel is. A spanyol oldalon 772 passzból 662 ért célba, míg az ellenfélnél 419 próbálkozásból csak 301 találta meg a csapattársat.

124
A Barcelonát irányító Xavi egymaga 124 jó passzt tudott felmutatni, míg a MU legjobbja ebben a tekintetben Rio Ferdinand volt mindössze 40 jó átadással. Ráadásul utóbbi adatnál figyelembe kell venni, hogy védőként sokkal könyebb dolga volt a pálya első harmadában megtalálni valamelyik csapattársát.

45
A két, legtöbbször egymást kereső játékos a pályán Xavi és Busquets volt, ők negyvenötször passzoltak egymásnak. A másik oldalon csak a kapus Van der Sar és a védő Ferdinand közötti passzolgatást lehetett feljegyezni, ők tizenhétszer keresték egymást.

108,085
Amellett, hogy a labdabirtoklásban is jócskán ellenfele fölé nőtt a Barca, a labda nélküli mozgásban is legyőzte a MU-t, miután játékosai 108 kilométert és 85 métert futottak a meccsen, négy kilométerrel többet, mint Ferguson focistái.

3
Végül a legfontosabb mutató, amely nélkül semmit sem érne az összes többiben való tündöklés. A Barcelona három gólt lőtt ellenfele kapujába, a MU-nak pedig csak az elsőre volt válasza.