Vágólapra másolva!
Veszélybe került a Siena és az Atalanta frissen kiharcolt Serie A-tagsága a legújabb olasz bundabotrány miatt, melyben eddig 16 embert vettek őrizetbe, köztük Giuseppe Signorit. A gyanúsított bűnszervezet a másod- és harmadosztály eredményeit manipulálta, és ugyanerre készült a Serie A-ban is.

Sokkolta az olasz futballt a legújabb bundabotrány híre. Az első vizsgálatok szerint elsősorban játékosok beszéltek meg előre eredményeket a másod- és harmadosztályban az elmúlt hónapokban. A hivatalos vád szervezett bűnözés és zsarolás.

Eddig 16 embert fogtak el, közülük a háromszoros olasz gólkirály, vb-ezüstérmes Giuseppe Signori a legismertebb, aki jelenleg házi őrizetben van.

A Lazio egykori klasszisa volt a bolognai csoport feje, állítja a vád. A volt játékos letartóztatási parancsát aláíró bíró szerint Signori nevét nem lehetett kimondani, helyette "Olaszország Beppéje" vagy "Aki kétszáz Serie A-gólt lőtt" volt használatban. A vád szerint továbbá Signori 150 ezer eurót tett a volna az Inter-Lecce bajnokira, melyet azonban végül nem sikerült megbundázni.

"Miért nem értik meg a helyzetemet? Nem mondhatok semmit, találkozni fogok az ügyvédemmel, majd ő beszél helyettem" - idézi az ANSA olasz hírügynökség a 38 évesen a Sopronban légióskodó exjátékost.

Az Ultima Scommessa (Utolsó fogadás) nevű művelet keretében további 28 személy ellen folyik vizsgálat, egyikük Cristiano Doni, az Atalanta csapatkapitánya.

Ebben az idényben az Atalanta és a Siena jutott fel egyenes ágon a Serie A-ba, ám mindkét klub komoly bajba került: előbbinek három, utóbbinak egy mérkőzését vizsgálják, összesen 18 meccs gyanús.

A Gazzetta dello Sport angol kiadása szerint a nyomozás során még jelentősen bővülhet a gyanúsítottak listája. A lap úgy tudja, az egész csalássorozat tavaly novemberben indult, mikor a Cremona játékosai megbetegedtek egy italtól, többen pedig csak szédelegtek a pályán. A gyanú szerint az elfogottak szóbeli megegyezéssel és pénzt ígérve manipuláltak.

Forrás: AFP/Song Yang

A rendőrség úgy fogalmazott: a 16 letartóztatott ellen "jelentős mennyiségű és meggyőző" bizonyíték áll rendelkezésre.

Az Atalanta edzője, Stefano Colantuono ugyanakkor bohózatnak nevezte a vádakat, és azt állítja: a telefonhívások semmit sem bizonyítanak, csapata és a Siena is teljesen jogosan jutott fel az első osztályba.

Hasonlóan látja a helyzetet Giorgio Perinetti, a Siena sportigazgatója is: "A Calciopoli idején is megpróbálták besározni a csapatunkat, de bebizonyosodott, hogy semmilyen bűnt nem követtünk el. Próbálunk higgadtak maradni. Valószínűtlennek tartom, hogy érintettek lennénk."

Olaszországon 1980-ban, majd 2006-ban söpört végig egy-egy komolyabb bundabotrány, az előbbiben érintett volt az 1982-es világbajnok Paolo Rossi, az utóbbiban pedig számos, többnyire északolasz klub, melyek közül a Juventus két bajnoki címét elvették, és a másodosztályba sorolták a csapatot.