Vágólapra másolva!
Három olasz labdarúgócsapat is csütörtökre időzítette az új edző kinevezését. Cataniában az AS Romától távozó Vincenzo Montella lett a befutó, a Chievo új trénere a legutóbb a Sampdoriánál dolgozó Domenico Di Carlo lett, míg a Samp kispadjára Gianluca Atzori ült le.

Vincenzo Montella lett az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Catania új vezetőedzője. A szakember az elmúlt idény második felében az AS Romát irányította, ám a fővárosi vezetők nem tartottak rá igényt, és a spanyol Luis Enriquét nevezték ki a posztra. A Catania a 13. helyen végzett a Serie A-ban.

A Chievo új szakvezetője Domenico Di Carlo lett, az 1964-es születésű szakember 2008-2010 között már dolgozott a veronai csapatnál, legutóbb pedig a Sampdoriát irányította, de nem tudta benn tartani az élvonalban.

A magyar játékosokkal - Koman Vladimirrel és Laczkó Zsolttal - is rendelkező Sampdoria vérbeli másodosztályú edzőt kapott: a negyvenéves Gianluca Atzori idén nem tudta kivívni a Regginával a feljutást, a következő szezonban ismét nekifuthat, ezúttal a genovai klubbal.