Társoldalunk:

A 100 éves BVSC nem bírt az átalakított BL-Fradival

2011.06.12. 12:32

A centenáriumát ünneplő BVSC a Szőnyi úton 4-3-ra kikapott a Ferencvárostól, a tizenöt évvel ezelőtti bajnoki döntő felelevenítésére szolgáló gálamérkőzésen. A felnőtt foci helyett az utánpótlásnevelésre koncentráló zuglói klub ünnepségén a szervezők csapata liverpooli ereklyékkel, a BVSC Koszta-bravúrokkal és Csordás-gólokkal, a Fradi pedig leborotvált hajú Lisztessel lepte meg a szurkolókat.

A kilencvenes évek közepének meghatározó magyar labdarúgócsapata volt a Budapesti Vasutas Sport Club, amely hiába járt közel a bajnoki aranyhoz és a kupagyőzelemhez, rendre elbukott, majd hanyatlásnak indult, pénzügyi gondok léptek fel, és a csapat kiesett az élvonalból. 2004-ben, az akkor harmadosztálynak számító NB II Keleti csoportjában utolsó előtti lett a BVSC, ekkor szűnt meg a felnőtt labdarúgás a klubban. A foci azonban nem tűnt el végleg a BVSC palettájáról, az utánpótlásnevelésből kiveszik a részüket a vasutasok, akik szombaton ünnepelték a klub 100. évfordulóját.

"Száz éve alapították a klubot, húsz éve jutott vissza az élvonalba a BVSC labdarúgócsapata, és tizenöt éve rendezték a Népstadionban a Ferencváros elleni rangadót, ezért szerettük volna a Fradi ellen ünnepelni a centenáriumot" - mondta Hernády András, a BVSC szakosztályvezetője.

A klubot játékosként és edzőként is szolgálta az egykori válogatott Bognár György. A korábbi kiváló szabadrúgáslövő a klub legeredményesebb labdarúgójának számít 38 góllal. "Fantasztikus csapat jött össze anno a BVSC-ben, válogatott játékosok. Szerencsétlen meccset játszottunk a Fradi ellen 1996-ban, hiszen Orosz Ferenc büntetőt is rontott a Népstadionban. A mai meccsen nem az eredmény a fontos. Hogy becsavarok-e egy szabadrúgást? Meglátjuk" - mondta a csapatkapitány, aki az edzők távollétében a pályán próbálta dirigálni a vasutasokat.

Tizenöt éve Novák Dezső volt a Ferencváros és Egervári Sándor a BVSC vezetőedzője, különböző okok miatt egyikük sem tudott megjelenni az eseményen, bár a válogatott televíziós közvetítései révén szinte már utóbbi hivatalos dublőrének számít dr. Szilágyi György, aki Eisemann László gyúróval vigyázott a focisták egészségére.

Centenáriumi gálamérkőzés:
BVSC - Ferencváros 3-4 (2-1)
Szőnyi úti stadion, 1000 néző
v: Juhos Attila (Gergely Sándor, Szilágyi Sándor)
BVSC: Koszta János (kapus) - Csábi József, Szalma József, Sugár Tibor, Selmeczi András, Varga Zoltán, Zováth János, Komódi László, Farkas József, Nahóczky Attila, Bognár György, Aranyos Imre, Vincze István, Csordás Csaba (mezőnyjátékosok)
FTC: Kövesfalvi István (kapus) - Szűcs Mihály, Bubcsó Norbert, Telek András, Dragóner Attila, Pogány László, Nyilas Elek, Kriston Attila, Lisztes Krisztián, Deszatnik Péter, Szeiler József, Wukovics László, Zoran Kuntic (mezőnyjátékosok)
gól: Csordás (2), Komódi, illetve Kriston (2), Dragóner, Deszatnik


A két félórás félidőből álló találkozó gyászszünettel kezdődött a Ferencvárosban futballozó, a BVSC-ben pedig edzőként tevékenykedő, 2002-ben elhunyt Simon Tibor emlékére. Az első pár perc egyértelműen Fradié volt, úgy tűnt, Koszta János nehezen melegedik be a BVSC kapujában, de Wukovics két ziccert is elrontott. A túloldalon a házigazdák az első helyzetükből gólt szereztek. Bognár György ígéretéhez híven elvállalta a szabadrúgást a tizenhatos sarkáról, a könnyű zsákmánynak tűnő labdát Kövesfalvi István maga elé ejtette, Komódi László pedig közelről nem hibázott (1-0).

A zuglóiak magukra találtak, Koszta János pedig végre bemelegedve régi önmagát idézte: a tizenhatos környékén mászkált, volt, hogy fejjel mentett, és szinte minden védés után bukfencezett egyet. A lelátói fiesztahangulatot a nőikézilabda-válogatott kudarcának híre csökkentette picit, de csak Csordás Csaba góljáig (2-0), az NB I-es Siófok támadója sebességi fölényben volt a pocakot eresztett korábbi kiválóságok között.

A szünet előtt Dragóner Attila szépített (2-1), aki a most befejeződött idényben még szintén aktív volt a Ferencváros színeiben. "Az ezüstérem után kerültem a BVSC-be, Dajka László irányítása idején. Sajnálatos, hogy ilyen szintre süllyedt a klub, de bizakodó vagyok a sok tehetséges fiatalt látva" - mondta Dragóner.

A fordulás után Bognár György unta meg, hogy alig kap labdát, majd leteremtette Csordás Csabát, mivel többször is az egykori kapusnak, a mezőnyben próbálkozó Varga Zoltánnak passzolt, akinek azonban meggyűlt a baja a labdakezeléssel. "Miért mindig neki adod, Csabi, bent ziccerben kérik, de az összes labdát a kapus kapja" - mérgelődött Bognár, nagy derültséget kiváltva a lelátón.

Csordás sem vette a lelkére, inkább újra bevette Kövesfalvi kapuját (3-1). A Fradi rákapcsolt, de Szalma József állta a sarat a védelemben. "Benne van a rutin. Gyönyörű becsúszás volt, 20 perc, mire feláll, de benne van a rutin" - értékelte a korábbi védő munkáját egy szurkoló.

A hajrában már nemcsak Szalma, de a BVSC is egyre nehezebben állt fel, a Ferencváros pedig jobban összpontosított Koszta kapuja előtt. Deszatnik Péter szépített (3-2), majd Kriston Attila percei következtek, előbb egyenlített (3-3), majd a győzelmet is megszerezte a vendégeknek (3-4), a húszfős ferencvárosi keménymag pedig "Zizou, Zizou" skandálással hálálta meg neki a duplázást. A találkozót ferencvárosi, a centenáriumi ünnepséget pedig zuglói tűzijáték zárta le.

Kuntic feje aranyat ért tizenöt éve

A Népstadionban, azóta sem gyűlt össze futballmérkőzésre annyi ember, mint 1996. június 12-én, a bajnoki döntőnek beillő mérkőzésen, amikor a Ferencváros harmincötezer ember előtt 1-0-ra verte a téli szünetben még nyolcpontos előnnyel élen álló BVSC-t, Zoran Kuntic 43. percben fejelt góljával. Az a Ferencváros volt ez, amely első magyar csapatként a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelhetett, a BL-Fradiból öten tudtak pályára lépni szombat este a Szőnyi úton: Nyilas Elek, Telek András, Szűcs Mihály, Zoran Kuntic és Lisztes Krisztián, utóbbit nehezen lehetett megismerni, mert leborotválta a haját.

"Így alakult, itt volt az ideje, hogy levágjam" - mondta a Vasas csapatával az élvonalban szereplő középpályás, aki mindig szívesen bújik Fradi-mezbe. "Szívesen jövök, ha hív a Ferencváros. Az öregfiúk mindig mondják, hogy már ideje lenne beállnom közéjük. A BVSC otthonában nem léptem még pályára, a rangadó a Népstadionban volt, utána pedig Németországba igazoltam."


Orosz kihagyta a büntetőt, Kuntic befejelte a szögletet


Dedikált liverpooli ereklyék és utánpótlástorna

A BVSC-ben olyan kiválóságok is megfordultak, mint Törőcsik András és Détári Lajos, a mai tehetségek közül pedig innen indult Gulácsi Péter pályafutása, aki az angol sztárcsapat, a Liverpool tartalékkapusa, a centenáriumra pedig több értékes ajándékot küldött. A világbajnok Pepe Reina dedikált kesztyűje, a Liverpool játékosainak autogramjával ellátott vörös mez és a Gulácsi által aláírt szürke felső is jó helyre került a tombolahúzás után. "A testvérem nyerte, de kölcsönkértem megmutatni a srácoknak. Az öcsém ugyan Real Madrid-drukker, de nagyon örül Gulácsi mezének" - mondta az egyik szerencsés nyertes bátyja, a BVSC-s gyerekek örömmel próbálgatták magukhoz a náluk majdnem kétszer nagyobb mezt.

A centenárium alkalmából rendezett utánpótlástornán a tízévesek között a Vác lett az első, megelőzve a Ferencvárost. A 2002-ben születetteknél a Fradi nyert a BVSC-Zugló előtt. Az egy évvel fiatalabbaknál a zuglóiak visszavágtak az FTC-nek, a 2004-esek között pedig a Budatétény nyert a Vasast megelőzve.

A díjakat többek között Bognár György adta át azoknak a fiataloknak, akik talán a következő száz év történetét írják majd a klubban. "Nagy öröm itt ennyi fiatal, tehetséges labdarúgót látni. Hernády Andrásnak köszönhető ez, akinek a munkája nélkül nem élte volna meg a száz évet a labdarúgó-szakosztály. Hét éve még temették a BVSC-t, ma viszont megtelt élettel a stadion" - nyilatkozta a Belgiumot is megjárt Bognár György, akit rendszeresen éltetett a közönség. "Régen kaptam ekkora buzdítást, van itt pár jó barátom, kitesznek magukért" - tette hozzá az NB II-es Baja vezetőedzője.

Bukás a walesi kiscsapat ellen

A BVSC 1996-ban ezüstérmes lett, ez a klub történetének egyetlen bajnoki érme, de a Magyar Kupában 1996-ban és 1997-ben is döntőt játszott, előbbit a Honvéd ellen, utóbbit az MTK ellen bukta el, két mérkőzésen.


Nem bírta a hajrát a BVSC az 1996-os kupadöntőben

A dobogós helyezésnek köszönhetően a már Dajka László vezette BVSC kiléphetett a nemzetközi porondra, de a magyar helyett a walesi történelemkönyvekbe került be, mivel a hazai pályán megszerzett kétgólos előny ellenére az UEFA-kupa selejtezőjében a Barry Town büntetőkkel búcsúztatta. A britek első walesi csapatként élték túl a selejtezőt. A következő szezonban Mezey György irányításával a KEK-ben indult a csapat, a liechtensteini Balzerst kettős győzelemmel búcsúztatta, majd a spanyol Real Betis ellen 0-4-es összesítéssel búcsúzott.

A csapat 1999-ben kiesett az NB I-ből, 2004-ben pedig megszűnt a felnőtt foci. A klub történetében Farkas József (172) játszotta a legtöbb mérkőzést Bükszegi Zoltánt és az ukrán Alekszandr Bondarenkót (138-138) megelőzve.