Vágólapra másolva!
Az Arsenal drukkereinek a szezon végeztével déja vu-érzésük lehetett: az angol csapat az idény nagy részében ott volt a tűz közelében, de végül sikerélmény és trófea nélkül fejezte be a bajnokságot, még a Ligakupa döntőjében is kikapott a Birminghamtől. A szurkolók türelme fogy, Arsene Wenger azonban továbbra is bízik futballfilozófiájában, a francia tréner szerint már csak öt százalék hiányzik a sikerhez.

Február végén az Arsenal még négy sorozatban is versenyben volt, és minden jel arra mutatott, hogy véget érhet az öt éve tartó trófea nélküli időszak, elvégre a Ligakupában döntőt játszott a csapat, az ellenfél pedig nem egy topcsapat, hanem a Birmingham City volt. A döntőt azonban elveszítette, és ezt követően lassan, de biztosan teljesen összeomlott a londoni együttes. Az, hogy a Bajnokok Ligájában kiesett az FC Barcelona ellen, még nem volt olyan nagy katasztrófa, az viszont annál inkább, hogy utolsó tizenkét bajnokijából mindössze tizenegy pontot szerzett, és így még a dobogóról is lecsúszott, vagyis augusztusban BL-selejtezőt kell játszania.

Csak öt százalék hiányzik

Mindez azt jelenti, hogy a klub a 2005-ös FA-kupa-győzelem óta vár arra, hogy ismét szerezzen valamilyen trófeát, és lassan az Ágyúsok legfanatikusabb hívei is kezdenek kételkedni abban, hogy a Wenger-féle filozófia és játékospolitika valóban sikeres lehet.

A francia szakember az elmúlt időszakban elsősorban nem már befutott labdarúgókat, elismert klasszisokat igazolt, hanem olyan játékosokat, akik még karrierjük elején álltak, és bennük volt a potenciál, hogy igazán nagy sztárok legyenek, miközben igyekezett minél több labdarúgót beépíteni a csapatba az utánpótlásból. A módszer egy bizonyos szintig remekül működött, hiszen az Arsenal élcsapat, azonban az igazán nagy siker rendre elmaradt.

Forrás: AFP
Wilshere berobbant, de ő is kevés volt ahhoz, hogy trófeát nyerjen a csapat

Wenger ennek ellenére úgy gondolja, hogy futballfilozófiája helyes, még ha megérti is a drukkerek reakcióját. "A szerelmi csalódáshoz tudnám hasonlítani a dolgot. Kegyetlen, és néha túlzott reakciókat vált ki, ami érthető. De ez nem jelenti azt, hogy meg kell változtatnunk a filozófiánkat, vagy a klub működésének módját. Mindent jól csinálunk 95 százalékban, és ezt a hiányzó öt százalékot kellene megszereznünk, mert nagyon frusztráló, hogy ott vagyunk a bajnoki cím közelében, de mégsem tudjuk begyűjteni" - nyilatkozta a szezon végén.

Magasabbra a védekezést

Mindezek alapján azt feltételezhetnénk, hogy a nyári átigazolási időszakban az Arsenal a szokásos módon üzletel, de Wenger utalt arra, hogy egy kicsit azért módosítanak. "Hosszú idő után először nagyon aktívak leszünk" - jelentette ki, és azt is elmondta, hogy az egyik legfontosabbnak a védelem megerősítését tartja. A statisztikák szerint az Ágyúsok hátsó alakzata különösen a pontrúgásoknál volt sebezhető: a csapat összesen 23 gólt kapott rögzített játékhelyzet után, ami a találatok 53,5 százaléka - a Premier League-ben egyetlen csapatnál sem volt ilyen magas ez az arány.

Forrás: AFP
Meglehet, Fabregas (jobbra) ősztől már egy csapatban játszik majd Dani Alvesszel

Ezzel Wenger is tisztában van: "Akcióból nagyon kevés gólt kaptunk, de a rögzített helyzeteknél sok problémánk volt. Ezen viszont könnyen lehet segíteni, növelnünk kell az Arsenal magasságát". Nem csoda, hogy az angol lapok szinte a Premier League-ben szereplő összes hórihorgas bekkel hírbe hozták az Ágyúsokat Gary Cahilltől (Bolton Wanderers) kezdve egészen Christopher Sambáig (Blackburn Rovers). Wengerre azonban sokkal jellemzőbb lenne, ha Franciaországból erősítene, a fő kiszemeltje a Paris Saint-Germain 21 éves, ám fiatal kora ellenére kifejezetten rutinos, közel 100 Ligue 1-es meccsel rendelkező erőssége, Mahamadou Sakho. De nem ő lehet az egyetlen, aki a francia élvonalból érkezhet, hiszen a Lille elefántcsontparti támadója, Gervinho után is érdeklődnek.

Tárgyalási taktika a MU-val fenyegetés

Erősítésből valószínűleg nem lesz hiány, azonban a nagy kérdés az, hogy a jelenlegi keretből kiket sikerül megtartani. Akad, akit annyira nem is akarnak (Andrej Arsavint vagy Nicklas Bendtnert állítólag megfelelő ajánlat esetén nem marasztalják), azonban Wenger számára sokkal aggasztóbb, hogy néhány kulcsember nem titkolja: az eredménytelenség hatására felmerült benne a távozás gondolata. Tavaly az egész nyáron végighúzódott Francesc Fabregas állítólagos Barcelonába távozásának sztorija, amiből végül semmi nem lett, de a spanyol középpályás teljesítményének, illetve a csapat körüli hangulatnak aligha tett jót.

Forrás: AFP
Nasri (jobbra) a magasabb fizetés reményében távozna

A katalánok állítólag továbbra sem tettek le Fabregas megszerzéséről, de ennél kellemetlenebb, hogy Samir Nasri sem teljesen biztos abban, hogy érdemes maradnia. A francia középpályásnak jövő nyáron jár le a szerződése, és a klub meg is tette az ajánlatát a hosszabbításra, de csak heti 90 ezer fontot kínált, míg a játékos ennél többet szeretne kapni. Valószínűleg ez van a hátterében annak, hogy Nasri még márciusban elmondta: a Tottenhamen kívül egyetlen angol egyesület érdeklődését sem zárja ki.

Nemrég pedig még konkrétabban fogalmazott: "Hogy a Manchester Unitedbe akarok-e igazolni? Először is várjuk ki, hogy a MU komoly ajánlatot tegyen". Sokak szerint mindez csak a tárgyalási taktika része annak érdekében, hogy kicsikarja az általa óhajtott fizetést, és angol források szerint az Arsenal semmiképpen sem akarja, hogy Nasri egy év elteltével ingyen távozhasson. Ugyanez igaz honfitársára, a balhátvéd Gael Clichyre, akiért a Liverpool már konkrét ajánlatot is tett - más kérdés, hogy a Vörösök által ajánlott ötmillió fontot kapásból visszautasították.

www.global-soccer.eu