Társoldalunk:

Szabics klubjával akadt össze a Videoton a BL-selejtezőben

2011.06.20. 12:21

A magyar bajnok Videoton Szabics Imre klubjával, az osztrák Sturm Grazcal került össze a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

A selejtező második körében - az elsőben mindössze négy csapat, a luxemburgi, andorrai, San Marinó-i és máltai lép pályára - érdekelt 34 csapatot három csoportba osztották, a Videoton a másodikba került, a nem kiemeltek közé.

A másik kalapban, a lehetséges ellenfelek között a horvát Dinamo Zagreb, a szerb Partizan Beograd, az osztrák Sturm Graz, a cseh Viktoria Plzen, a grúz Zesztafoni és a litván Ekranas szerepelt, és a sorsolás végül az osztrák bajnokot sodorta a fehérváriak mellé, így akármelyik csapat jut tovább, biztosan lesz boldog magyar futballista, mivel a graziaknál játszik Szabics Imre.

Az 1909-ben alapított Sturm története során háromszor végzett az osztrák bajnokság élén (1998, 1999, 2011), és négyszeres kupagyőztesnek (1996, 1997, 1999, 2010) vallhatja magát. A Sturm többször is találkozott magyar csapatokkal a nemzetközi kupákban, 1975/76-os idényben a KEK-ben a Haladást 3-1-es összesítéssel búcsúztatták a fekete-fehérek, és nem járt jobban az Újpest sem, amely 1998 nyarán, a BL második selejtezőkörében 7-2-es összesítéssel esett ki a Mario Haas, Hannes Reinmayr és Ivica Vastic nevével fémjelzett gárda ellen.

A graziak legutóbb 2008-ban akadtak össze magyar csapattal, akkor a Honvédot 2-1-es összesítéssel verték ki az azóta megszűntetett Intertotó-kupa harmadik fordulójában, és a visszavágó szurkolói botrányoktól volt hangos.

A Sturm a nemzetközi porondon a 2000-es évek elején élte legsikeresebb korszakát, amikor a Szabics Imrét és Korsós Györgyöt foglalkoztató klub rendszeres résztvevője volt a Bajnokok Ligájának, a 2000/2001-es szezonban a második csoportkört is megélte, és bár a Valencia és a MU ellen nem szerzett pontot, a Panathinaikoszt oda-vissza megverte.

A Sturm a nemrég véget ért szezont hárompontos előnnyel nyert meg a Salzburg előtt, Szabics kilenc góljával második lett a házi góllövőlistán Roman Kienast mögött. A főleg hazai játékosokra építő graziaknál Kienast mellet Ferdinand Feldhofer, Joachim Standfest, Mario Kinzl és Mario Haas számít a legnevesebb játékosnak, mindannyian osztrák válogatottnak mondhatják magukat, bár Haas és Feldhofer már nem aktív a nemzeti csapatban.

A július 12/13-án esedékes első összecsapásra Graz helyett Klagenfurtban kerül sor, mert - ahogy David Rechnitzer, a Videoton nemzetközi ügyekért felelős munkatársa a klub honlapjának jelentette - a grazi UPC Arenában akkor zajlanak az amerikaifutball-vb B csoportjának küzdelmei. A visszavágóra július 19/20-án Székesfehérváron kerül sor. A pontos időpontok a helyszíni egyeztetések után dőlnek el.

"Szuper, hogy a Videotont kaptuk, hiszen így nem kell messzire utaznunk. A szurkolók is velünk tarthatnak, és Székesfehérváron is hazai hangulatot teremthetnek. Szükségünk is lesz a buzdításra, mert nehéz az ellenfél" - írta Facebook-oldalán a magyar válogatottba a közlemúltban visszatért Szabics.

Bajnokok Ligája, selejtező, 1. forduló:
Tre Fiori (San Marinó-i) - Valletta (máltai)
Santa Coloma (andorrai) - Dudelange (luxemburgi)

selejtező, 2. forduló:
Sturm Graz (osztrák) - Videoton
Linfield (északír) - BATE Boriszov (fehérorosz)
Skonto Riga (lett) - Wisla Kraków (lengyel)
HJK Helsinki (finn) - Bangor City (walesi)
Malmö (svéd) - Tórshavn (feröeri)
Shamrock Rovers (ír) - Flora Tallinn (észt)
Rosenborg (norvég) - Breidablik (izlandi)
Dinamo Zagreb (horvát) - Nefcsi Baku (azeri)
Pjunyik Jereván (örmény) - Viktoria Plzen (cseh)
Partizan Beograd (szerb) - Skendija (maceón)
Tre Fiori / Valletta - Ekranas (litván)
Zestafoni (grúz) - Dacia Chisinau (moldáv)
Slovan Bratislava (szlovák) - Tobol Kostanay (kazah)
Skenderbeu Korce (albán) - APOEL Nicosia (ciprusi)
Maribor (szlovén) - Santa Coloma / Dudelange
Mogren (montenegrói) - Liteksz Lovecs (bolgár)
Maccabi Haifa (izraeli) - Borac (bosnyák)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK