Vágólapra másolva!
Kitart értesülése mellett a Gazzetta di Parma olasz lap, amely állítja, Hernán Crespo iránt nemcsak érdeklődik a Videoton labdarúgócsapata, hanem az argentin csatár ügynöke már Magyarországra utazott tárgyalni.

A Gazzetta di Parma csütörtökön arról írt, hogy Crespo ügynöke, Fernando Hidalgo Magyarországra utazott, hogy tárgyaljon a Videoton vezetőivel, de az argentin csatár még nem kötelezte el magát. A lap úgy tudja, néhány napon belül kiderülhet, hogy a 35 éves labdarúgó csatlakozik-e a Bajnokok Ligája-selejtezőjére készülő magyar aranyérmeshez.

Az argentin csatárnak június végén lejár a szerződése a Parmánál, így szabadon igazolható lesz. Az argentin válogatottban 64 meccsen 35 gólt szerző támadó korábban együtt játszott a Parmában Paulo Sousával, a magyar bajnok együttes jelenlegi vezetőedzőjével.

Crespo a River Plate-ben kezdte pályafutását, majd 1996 és 2000 között a Parmában lett ismert játékos, 1999-ben UEFA-kupát nyert a csapattal. 2000-ben - akkor világcsúcsot jelentő - 35 millió font ellenében igazolt a Lazióhoz, amelynek színeiben a 2000-2001-es szezonban olasz gólkirály lett 26 góllal.

Játszott a Milan, az Inter és a Chelsea csapataiban, összesen háromszor nyerte meg az olasz bajnokságot és egyszer az angol Premier League-et.