Társoldalunk:

Téveznek is köze lehet a görög bundaügyhöz a Sun szerint

2011.06.27. 16:37

A Sun című brit bulvárlap információi szerint nemcsak bajnoki, hanem Európa Liga-meccseket is manipuláltak a görög bundaügy egyes vádlottjai, akik a Manchester City argentin támadóját, Carlos Tévezt is próbálták megvesztegetni.

A görögországi hatóságok jelenleg hatvannyolc embert gyanúsítanak azzal, hogy valamilyen formában részt vettek a mérkőzések manipulálásában, köztük nemcsak játékosok, de játékvezetők és klubvezetők is vannak, többek között a Németh Krisztiánt és Szélesi Zoltánt foglalkoztató Volosz elnöke, Akhilleasz Beosz. Eddig tíz ember került előzetes letartóztatásba, a vádak között szerepel az illegális szerencsejáték, a zsarolás és a csalás is.

A Sun információi szerint a hatóságok immár a 0-0-ra végződött Arisz FC-Manchester City Európa Liga-mérkőzést is vizsgálják, amely előtt állítólag az angol csapat argentin sztárját, Carlos Tévezt is megpróbálták megvesztegetni. A lap egy rögzített telefonbeszélgetésre hivatkozik, amelynek a során az Arisz középpályása, Kosztasz Mendrinosz arról beszélt, hogy csapattársukat, a korábbi City-játékost, Nery Castillót kellene megkérni, hogy vonja be Tévezt is a mérkőzés manipulálásába. A felvételen állítólag az is hallható, hogy ezzel hatezer fontot kereshetnek.

Tévez szóvivője és klubja tagadta a vádakat, és megjegyezték, Castillo éppen akkor távozott Manchesterből, amikor Tévezt leigazolták.

KAPCSOLÓDÓ CIKK