Vágólapra másolva!
Azért nem kerül képernyőre a Ferencváros Ulisses elleni Európa Liga-meccse, mert 2005 decemberében Furulyás János ötvenezer eurós kölcsönért odaadta a jogokat egy cégnek, állítja Kubatov Gábor, az FTC jelenlegi elnöke, aki ezért feljelenti a korábbi elnököt.

Kubatov a kedd esti szurkolói ankéton elmondta, hogy minden eddiginél nagyobb összefogásra van szükség, hiszen a Ferencváros még mindig komoly bajban van. "Csak hogy érzékeltessem, hogy milyenek voltak a körülmények, hosszú hónapokon keresztül nem voltak kimenő hívások a Ferencvárosnál, majd a kifizetések folyamatos elmaradása miatt kikapcsolták a bejövő hívásokat is. Nem volt melegvíz a stadionban, két napon múlott, hogy kikössék a gázt is. Sokan fizetés nélkül dolgoztunk a Fradiért, Orosz Pál, a Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója például azt mondta nekem, hogy van egy vállalkozása, amelyből talán még néhány hétig eléldegél, de egyelőre még ő sem kap fizetést a klubtól" - magyarázta az FTC elnöke.

Furulyást és a renitens szurkolókat is feljelenti a Fradi

A Ferencváros csütörtöki, Ulisses elleni Európa Liga-meccsét nem közvetíti egyik televízió sem, Kubatov szerint azért, mert 2005 decemberében Furulyás János, a klub akkori elnöke ötvezener eurós kölcsönért odaadta a közvetítési jogokat egy másik cégnek. A ferenvárosi vezető úgy véli, hogy az ügylet miatti rendezetlen viszonyok tántorították el a televíziós társaságokat az EL-meccs közvetítési jogainak megvásárlásától. "Jelentős kárt okoz ez a Ferencvárosnak, hiszen tízmilliós értéket herdált el Furulyás János, akit ezért feljelentünk. Kíváncsi vagyok, hogy tud elszámolni a lelkiismeretével" - fogalmazott Kubatov, akinek bejelentését hatalmas taps fogadta.

Kubatov továbbá elmondta, hogy adott esetben nemcsak Furulyás Jánost, hanem a drukkereket is be fogja perelni. "Nagyon szeretem a Fradi-szurkolókat, de a Fradit még náluk is jobban szeretem, ezért ha valaki kárt okoz a klubnak, akkor azt fel fogjuk jelenteni. Az ellenőrők mellett ülök a meccseken, én magam fogok rámutatni arra a szurkolóra, aki balhézni fog" - mondta az elnök, hozzátéve, hogy azért is ilyen fontos a szigor a stadionban, mert egy-egy büntetés is komoly bajba sodorhatja a Ferencvárost. "Amikor Prukner Lászlóval ültünk az Európa Liga sorsolásán, akkor az elsők között említették meg, hogy a szurkolók pályára rohanása és a rasszizmus is jelentős büntetést von maga után. Ráadásul mi visszaesők lennénk, mert azért van már fekete pontunk az UEFA-nál. Értsétek meg, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy büntetésre dobáljuk ki a pénzt, nem engedhetjük meg magunknak, hogy zárt kapus meccset játsszunk, közösen kell ügyelnünk a rendre. A szponzorok sem fognak akkor jönni, ha botrányok vannak a stadionban."

"Nagy sumákságok folytak itt"

Szurkolói kérdésre, amely szerint Berki Krisztián, a Labdarúgó Zrt. korábbi vezérigazgatójának ügyében van-e előrelépés, Kubatov így felelt: "Ez az igazságszolgáltatás dolga. Emberileg nincs bajom Berki Krisztiánnal, csak azzal van bajom, hogy elvitte a Fradi értékeit, mint például több okostelefont és számítógépet. Azon gondolkozom, hogy indítunk egy óriásplakát-kampányt, hogy aki látja nála, kérje el tőle ezeket a drága eszközöket."

Kubatov Gábor szerint nem csak Furulyás János és Berki Krisztián idejében voltak a televíziós jogok eladásához hasonló ügyek. "Ami tönkrement 15 év alatt, nem lehet egyik pillanatról a másikra rendbetenni. Az angol tulajdonosok is 600 millió forintos hiányt hagytak maguk után. Nem volt előre megtervezett költségvetésük a szakosztályoknak, ami pénz bejött, azt egyből elköltötték, nagy sumákságok folytak itt."

Kubatov azt hitte, többen vannak

A klub átvilágítása továbbra is zajlik, Kubatov szerint néhány napon belül megszülethet az eredmény, de egy kicsit csalódott, hiszen az átvilágítás 15 millió forintos költségét a szurkolók adományaiból szerették volna állni, de ennek mindössze a fele jött össze. "Ebből a 7 és fél millióból is 1 milliót egy ember, félmilliót egy másik vállalkozás, egymilliót pedig Kocsis Máté és én közösen fizettünk be, tehát a szurkolóktól 5 millió jött be. Azt hittem, ennél többen vagyunk."

Az elnök szerint a labdarúgócsapat költségvetését, az előző szezonhoz képest hatvan százalékára csökkentették, és ahogy fogalmazott, az a tervük, hogy fele annyi pénzért kétszer olyan jó csapatot építsenek fel, mint a tavalyi volt. Ennek érdekében el kellett engedni a jól kereső játékosokat, akik nem akartak belemenni a fizetéscsökkentésbe, így Tutoric és Stanic például úgy távozhat ingyen, hogy még élő szerződésük van, de elengedték a házi gólkirály Schembrit, Habert és Heinz sem lesz jövőre a keret tagja.

Kubatov szerint ennek ellenére nem mondhatja senki, hogy gyengébb lenne a keret a tavalyinál, az elnök úgy véli, hogy jó játékosokat sikerült szerződtetni, az elsődleges szempont pedig az volt az igazolásoknál, hogy gyors labdarúgók érkezzenek. "Igyekeztünk magyar játékosokkal erősíteni, de nem egyszerű kivásárolni őket a szerződésükből. A légiósok kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a magyarnál komolyabb futballkultúrából érkezzenek, hátha sikerül valamit meghonosítani belőle a Fradinál, ezért igazoltunk holland és brazil játékosokat, és most tesztelünk egy német hátvédet is."

Történelem- és nyelvismeretet követlenek meg a Fradi-játékosoktól

Az elnök elmondta, hogy van néhány alapkövetelmény a ferencvárosi játékosoknál, a légiósoknak például 300 magyar szót és futballkifejezést meg kell tanulniuk, hiszen a kommunikáció az egyik legfontosabb a pályán és azon kívül is. "Junior és Ranilovic is kifejezetten jól beszél már magyarul, de a most érkezett Mark Otten is túl van már az első magyar óráján."

Másik alapszabály a Fradinál, hogy sem a játékos, sem annak családtagjai nem vehetnek részt semmilyen sportfogadással kapcsolatos játékban. "Tudom, hogy ha valaki akarja, akkor megoldja a barátjával, de a Ferencváros ezzel a tiltással is jelez valamit."

A harmadik alapkövetelmény, hogy ismernie kell a játékosoknak a Ferencváros történelmét. "Nem kell minden Fradi-könyvet elolvasni, de ha valaki leül, akkor egy óra alatt meg tudja tanulni a klub legfontosabb történéseit. El szeretném kerülni azt, hogy akármelyik Fradi-játékos köszönés nélkül elsétáljon a folyosón Albert Flóri bácsi vagy Nyilasi Tibor mellett."

Lázokot "tehetséges krapeknak" tartja Kubatov

Az eddig még bizonytalan sorsú játékosokról Kubatov elmondta, hogy sikerült megegyezni Andrezinhóval, Rodenbücher Istvánnal és Józsi Györggyel is, így ők maradnak a Fradinál, a brazil csatár, Somalia is szinte biztosan a Ferencváros játékosa lesz, Alisonról viszont egyelőre nem született döntés. Szurkolói kérdésre Kubatov elmondta, hogy Tímár Krisztián, ha hazatér, akkor csak a Ferencvárosba igazol, míg Lázok János ügye sem lefutott. "Tehetséges a krapek, maradjunk annyiban, hogy augusztus 31-én zárul le az átigazolási szezon" - reagált a Vasas támadójáról szóló kérdésre.

Tímár és Lázok tehát még biztosan nem lesz ott a csütörtöki Európa Liga-meccsen, a Groupama biztosító logója azonban ott virít majd a Fradi mezén. "A Groupama egyelőre próbajátékon szerepel nálunk" - fogalmazott Kubatov a szponzorról. Az Ftcnews.com információja szerint a megállapodás egyelőre az első két selejtezőkörre érvényes, és a klub 12 millió forintot kaphat a cégtől, ami meccsenként hárommillió forintot jelent.